kapubanner for mobile

Egészségügy és oktatás: Nem csak a béremelés, hanem a perspektíva is hiányzik

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Orvosok, tanárok, mérnökök és kutatók ezrei hiányoznak Magyarországról. A béremelés azonban önmagában nem elég a probléma megoldásához, kormányzati vízióra és perspektívára is szükség van a különböző pályákon.

orvoshiány egészségügy-

Nem csak az erőteljes béremelés, hanem az érdemi karrierlehetőségek, emellett a mindenkori kormány hosszú távú víziója is hiányzik számos értelmiségi munkaterületen. A kedvezőtlen demográfiai trend mellett ezért fordulhat elő, hogy orvosok, tanárok és kutatók ezrei hiányoznak Magyarországról. Éppen a fehérgallérosok azok ugyanis, akik megfelelő perspektíva híján rövidebb-hosszabb időre gyorsan távoznak az országból vagy a szakmájukból - írja a Portfólió.

Az oktatás vagy a gyógyítás területén a legnagyobb probléma a munkavállalók átlagos életkorának drasztikus emelkedése - közölte a lappal az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT).

A nyugdíjba vonuló, vagy pályát módosító pedagógusok helyére nincs elegendő utánpótlás. Az egyetemről kikerülő friss diplomások jelentős részének nem vonzó a tanári pálya, hiszen rengeteg anyagi lemondással jár, és a társadalmi megbecsültsége is alacsony. Az egyetem elvégzése után a frissdiplomások jelentős része más területen helyezkedik el.

Az egészségügyben leginkább a képzett szakdolgozók hiányoznak, hiszen – a pedagógusokhoz hasonlóan – itt sincs utánpótlása a nyugdíjba vonulóknak. A szakdolgozók túlnyomó többsége nő, így sokan élnek a negyven éves munkaviszony után a nyugdíjba vonulás lehetőségével.

Az azonnali és jelentős béremelés mellett kiszámítható életpálya-modelleket kellene kínálnia az államnak az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés szerint. Jelenleg tűzoltás zajlik, de valójában a mindenkori kormányoknak nincs egy olyan víziója, amely alapján tudhatnánk, mi lesz az oktatásban, vagy az egészségügyben 10, 20, vagy akár 30 év múlva, ráadásul a középfokú oktatásban is több nem koherens változtatás történt.

A jelenlegi középfokú oktatási rendszer a tanulmányok folytatása helyett a mielőbbi munkába állást erőlteti a szakszervezet szerint ami pedig később, egy esetleges pályamódosításra kényszerülő munkavállalót súlyos hátrányba hoz majd. A ma első osztályos iskolások egy része már olyan munkát fog végezni, ami ma még nem is létezik. Erre a kihívásra pedig csak egy magasan képzett társadalom fog tudni válaszolni.

A felsőoktatásból és a kutatói munkakörökből az egzisztenciális kérdések mellett az állandó bizonytalanság, az átalakítások hirtelen és átgondolatlan végrehajtása miatt "menekülnek" a munkavállalók. Ugyanis éppen ez a munkavállalói réteg az, amely egy bizonytalan helyzetre könnyen reagál azzal, hogy hosszabb-rövidebb időre, vagy akár örökre elhagyja az országot. Az ő távozásuk pedig mérhetetlen veszteség, és Magyarország nemzetközi versenyképességét is rontja.

Fotó: Egy férfit beoltanak a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina harmadik adagjával Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban kialakított oltóponton 2021. október 24-én. MTI/Vajda János

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek