Egy interim eszközei: szakmai tudás és kisugárzás
Az Interim Menedzser Akadémia első évfolyamának két végzőse, Fejős Péter a gyakorló interim, Rasovszky Miklós a szolgáltatásvásárló oldaláról mutatta be az interim érme mindkét oldalát.
Közhelynek hangozhat ugyan, ettől azonban még nem kevésbé igaz, hogy nincs két egyforma megbízás, így nincsen fix megoldási recept sem. Fejős Péter, számos termelési területeken zajló projekt veteránja szerint azonban megvannak azok a kulcspontok, amelyekre minden esetben figyelni kell. A legfőbb nehézséget ugyanakkor nem feltétlenül ezek beazonosítása és a problémák kezelése jelenti, hiszen ehhez a szakmai felkészültség elegendő hátteret biztosít, az interim menedzser kvázi szervezeten kívülisége viszont már egészen más tészta, a régi beidegződésekből fakadó nehézségek, voltaképp az emberi tényező leküzdése az igazi feladat.
Ennek hatékony módszereit az adott közeg és adott projekt szabja meg, hosszútávon azonban csak egyetlen dolog működik, ez pedig nem más, mint az eredmény. Az interim feladatainak szervezése során éppen ezért arra kell törekednie, hogy azokat a pontokat találja meg elsődlegesen, ahol gyors és látványos eredményeket tud elérni, azaz a kétkedők ellenállását legyűrve minél hamarabb az elérendő cél ügye mellé tudja állítani az alkalmi kollégákat.
A visszajelzésekből és az előadókat ostromló kérdésáradatból leszűrve nem túlzás kijelenteni: az idei rendezvénysorozat egyik legizgalmasabb klubestjén vagyunk túl.
Kristóf Györgyi
ügyvezető
Hammel&Hochreiter
Interim Management Partnership
- 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Ferenc pápa, a világ legnagyobb vallási szervezete - a katolikus egyház vezetőjeként nem hatalmi arroganciával irányított, hanem szerényen, másokat... Teljes cikk
A 2024-es évben a visszaélés-bejelentések 55%-a HR-hez kapcsolódó panaszokból származott, ami jól mutatja, hogy a hagyományos HR-keretek már nem... Teljes cikk
Ha bizonyos tényezők teljesülnek, a munkavállalók hajlandóbbak nagyobb erőfeszítést tenni a célok elérése érdekében, ha viszont valamelyik elem... Teljes cikk
- Új vezérigazgató a Roche Magyarország gyógyszeripari divíziójánál 1 hónapja
- Új vezérigazgató veszi át Csányi Sándor helyét az OTP Bank vezetésében 3 hónapja
- Új vezérigazgató a TV2 Média Csoport élén 3 hónapja
- Változás a Munka Törvénykönyvében: mi történik, ha a munkavállaló alkalmatlanná válik a munkakörére 3 hónapja
- A 9 százalékos szja nem kapott elsöprő támogatást - Magyar Péter az adórendszerről tovább egyeztetne 3 hónapja
- Skill based organisation: ez lehet a jövőálló szervezet titka 3 hónapja
- Magyar Péter: a Tisza megtartja a 13. havi nyugdíjat 3 hónapja
- Nincs mozdíthatatlan munkavállaló: interjú Varga Péterrel, a Manpower ügyvezetőjével 4 hónapja
- Oktatás, egészségügy, nyugdíjasok - ezekről kérdezné meg a közvéleményt a Tisza Párt 4 hónapja
- Nem csak a Z, minden generáció szereti a rugalmas munkavégzést 5 hónapja
- Tavasszal bővülhet a kör, ahonnan vendégmunkást lehet hozni? - Földi Miklós, a Fusework ügyvezető igazgatója 5 hónapja