kapubanner for mobile

Egy új munkaidő optimalizáló rendszerrel mérik a teljesítményt

Új termelés-ellenőrzési és -irányítási rendszert fejlesztett ki uniós és hazai támogatás segítségével csaknem 467 millió forintból nyíregyházi telephelyén a Gépészeti Mérnöki Technológiai Tervező és Gyártó (Gémtech) Kft. - közölte a társaság.

images

A Gémtech energiamegtakarító és munkaidő optimalizáló rendszer a hegesztési folyamatok hatékonyságát, valamint a hegesztők valós teljesítményének mérését teszi lehetővé - olvasható a cég közleményében.

Az új rendszer megfelelő működéséhez számos teszt-hegesztést végeztek, ami nagy anyagi és emberi erőforrást igényelt, ezért a társaság a programfeladatok idejére megemelte dolgozói létszámát. A több mint másfél évig tartó fejlesztés idején a Gémtech Kft. összesen 43 új munkahelyet létesített.

A csaknem 467 millió forint értékű beruházáshoz 289 millió forintos támogatást nyert el a fémiparban tevékenykedő, egyedi gépgyártással és forgácsolással, hídelemek, illetve acélszerkezetek gyártásával foglalkozó társaság. A cég a honlapja szerint jelenleg ötven, nagyrészt szakmunkás végzettségű alkalmazottat foglalkoztat.

A nyilvános cégadatok szerint a Gémtech Kft. 2013-ban 926 millió forintos nettó árbevétel mellett 358 millió forint mérleg szerinti eredményt ért el.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek