Egyre több orvos keveredik bele az ortopéd-maffia ügybe
Újabb két szegedi orvost fogtak el az orvosi segédeszközökkel kapcsolatos csalási ügyben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI).
A gyanú szerint mindkét férfi ahhoz a bűnszervezethez tartozik, amely gyógyászati segédeszközök után járó állami támogatásokat vett fel jogosulatlanul.
Az egyik férfit akkor fogták el, amikor egzotikus nyaralása után gépe landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A másik, síelésből hazatérő orvost a lakásán várták a rendőrök. Gyanúsítotti kihallgatásukat után mindkettőjüket bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat.
Az orvosoknál tartott kutatások során informatikai eszközöket és dokumentumokat foglaltak le. Ezen túl vagyonvisszaszerzés céljából lefoglalták nagyértékű autóikat és ingatlanjaikat, és zárolták a folyószámláikat, összesen százmillió forint értékben.
A szerteágazó bűnügy felderítése érdekében az ország különböző pontjain létrehozott nyomozócsoportok folyamatosan elemzik és értékelik az újabbnál újabb adatokat, és továbbra is szorosan együttműködnek a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) munkatársaival. Így derült ki, hogy a bűnszervezethez kötődő cégek nemcsak gyógycipők után járó állami támogatásokat igényeltek vissza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK), hanem más gyógyászati segédeszközök után is benyújtottak igényt. Az ortopéd orvosok által felírt vényeken a gyógycipőkön túl szerepeltek gerincortézisek és ahhoz tartozó különböző járássegítő alkatrészek, valamint csuklóortézisek és térdortézisek is.
A bűnszervezetben mindenkinek megvolt a maga szerepe. Az orvosok írták fel a vényeket, többségében olyan emberek adatait felhasználva, akik erről mit sem sejtettek. A beteglistákat - amelyeket általában különböző szociális intézményektől és idősotthonoktól szereztek be - a cégek alkalmazottjai küldték el nekik. Majd az ortopédorvosok érdemi vizsgálat nélkül írták fel a recepteket, azokon különböző gyógyászati segédeszközökkel. A cégek ezeket a termékeket ugyan legyártották, de többségében nem megfelelő minőségben, és a vényeket benyújtva igényelték vissza a NEAK-tól az állami támogatásokat.
Olyan eset is számtalanszor elfordult, hogy egy páciens nevére mind a két lábra felírták a gyógycipőt, pedig az általában csak egy lábra lett volna indokolt. Vagy a beteg valóban használt korábban valamilyen gyógyeszközt, s azt mindenféle kontroll és vizsgálat nélkül ismét felírták neki, bár az eszközt volt, hogy meg sem kapta.
A büntetőeljárások mind a KR NNI-nél, mind több vármegyei rendőr-főkapitányságnál folytatódnak, így a jövőben újabb elfogások és gyanúsítások várhatók - olvasható a közleményben.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Figyelemre méltó toborzással keres új tanítót Babót. A falu polgármestere, Nyikos Gábor szerint a bértábla felett 10% pótlék, fizetett... Teljes cikk
Több mint négyezer eurós (1,5 millió forint) béremelést kap idén VI. Fülöp spanyol király, összhangban a köztisztviselők és közalkalmazottak... Teljes cikk
Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság a Bászna Gabona Zrt. csaknem tízmilliárd forintos sikkasztással gyanúsított vezérigazgatóját. Teljes cikk
- 5 milliós fizetésért toboroznak magyar mentősöket Csádba 3 hónapja
- Aggasztó a magyar orvosok mentális állapota: 100-ból 2-nél súlyos az öngyilkosság veszélye 3 hónapja
- A vizelet negatív, a panasz mégsem múlik? Hólyagfájdalom-szindróma is lehet 4 hónapja
- "Utálom ezt a bértáblát" – Takács Péter szerint változhat az orvosok fizetése, ha nyer a Fidesz 5 hónapja
- "Nem beszél angolul!" – végleg eltiltották a magyar orvost a brit kórházban 6 hónapja
- A tízezer lakosra jutó betöltött védőnői állások száma hazánkban 6 hónapja
- A dolgozó orvosok száma a tíz leggyakoribb szakképesítés szerint - grafikon 7 hónapja
- A tízezer lakosra jutó dolgozó orvosok száma - grafikon 7 hónapja
- A dolgozó orvosok száma korcsoport szerint 7 hónapja
- Valótlan állítás, hogy kétmilliót keresnek a magyar orvosok? 8 hónapja
- Elmehetek-e munkaidőben orvosi vizsgálatra? 10 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben