kapubanner for mobile

Egyre többen készülnek rá, hogy a nyugdíjkorhatár után is dolgozni kell

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A jelenleg aktív munkavállalók többsége már azzal számol, hogy a nyugdíjkorhatár elérését követően is dolgozik majd. Ennek ellenére a legképzettebb munkavállalói réteg sem fordít elég figyelmet a nyugdíj kérdésére - mutat rá egy kutatás.

Egyre többen ismerik fel azt a tényt, hogy a nyugdíj előteremtésében az államon kívül a munkáltatóknak és az egyéneknek is komoly a felelősségük - állapítja meg az a kilencezer fő megkérdezésével végzett kutatás, amelyet kilenc országban - köztük Magyarországon - végeztek el az Aegon megbízásából. A kutatás megállapítása szerint a teljes nyugdíjba vonulás időpontja a fejlett országokban fokozatosan kitolódik, és a fokozatos visszavonulás Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is általános jelenségnek számít. Figyelemre méltó, hogy a jelenleg aktív munkavállalók többsége - 60 százaléka - már azzal számol, hogy a nyugdíjkorhatár elérését követően is dolgozik majd. Ez a folyamat pedig - hangsúlyozzák a kutatás készítői - nem visszafordítható, ezért fontos, hogy a munkáltatók is a jelenleginél jobban támogassák dolgozóik ilyen irányú erőfeszítéseit, például továbbképzés, oktatás, illetve részmunkaidő biztosítása útján.

A felmérést az Aegon megbízásából készítették kilenc országban - az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Hollandiában, Lengyelországban, Magyarországon, Németországban, Spanyolországban, Svédországban és az USA-ban - több mint 9000 aktív, illetve már nyugdíjas megkérdezett részvételével. A kutatás személyes, számos témát felölelő interjú módszerével készült, 2012 januárjában és februárjában.
A kutatás során megkérdezett cégek szerint a legképzettebb munkavállalói réteg sem fordít elég figyelmet a nyugdíj kérdésére. A munkahelyi nyugdíjprogramok elindítását az aktív dolgozók többsége támogatja, ám korántsem tekinti olyan fontos pillérnek, mint az állam juttatásait, vagy a saját megtakarításait. Biztató eredmény, hogy mind a megkérdezett vállalatok, mind az aktív dolgozók egyetértettek abban, hogy a nyugdíj forrásainak meg kell oszlania az egyén megtakarításai, a munkáltató és az állam juttatásai között. Az állam szerepét emellett egyre csökkenőnek látják az érintettek, így a munkavállaló-munkáltató kapcsolatnak egyre hangsúlyosabb szerep juthat a nyugdíjas évekre való felkészülésben.

A magyar munkavállalók körében ugyanakkor még jóval alacsonyabb a munkáltatók részvételének elfogadottsága a nyugdíjas évekre történő felkészülésben: nálunk az érintettek mindössze 55 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyetért, vagy inkább egyetért a munkáltatói szerepvállalással, míg a kilenc ország átlaga 67 százalékos.



  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek