kapubanner for mobile

Elavult munkahelyi gyakorlatok fogják vissza a dolgozókat

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az európai vállalatok nehezen tartanak lépést a technológia generálta változásokkal. Az alkalmazottak 82 százaléka ugyanis úgy érzi, elavultak a munkamódszereik, és hátráltatják őket a hatékony munkavégzésben - derül ki egy friss tanulmányból, amely szerint ez a jövőben hatással lesz a bevétel és profit növelési képességekre és az ügyfelek igényeinek hatékony kielégítésére.

A jelentés - amely a Ricoh megbízásából a Coleman Parkes Research által készített Ricoh Document Governance Index 2012 harmadik része - rámutat arra, hogy az alkalmazottak szerint melyek a legjobb módszerek az egyre inkább globális, mobil és együttműködésen alapuló munkahelyek kihívásainak teljesítésére.
A válaszadók szerint a megoldás túlmutat az új technológiák és az együttműködést segítő eszközök bevezetésén. A dolgozók mindössze egy százaléka preferálta az együttműködést segítő eszközöket, és csak négy százalékuk gondolta úgy, hogy a legújabb technológiák nagyobb arányú bevezetése lenne a leginkább pozitív hatással a munkafolyamatokra. Ezek helyett a munkavállalók szerint a munkamódszerek rendszeres átvizsgálása és a nagyobb mértékű vezetői szponzoráció jelentheti a megoldást az üzletileg kritikus dokumentum folyamatok javítására.

A felmérés arra is rámutat, hogy jelentős különbség van aközött, ahogy a vezetők látják, és ahogy a munkavállalók a valóságban megtapasztalják ezeket a folyamatokat. A megkérdezett C szintű vezetők 90 százaléka szerint a dolgozók véleményét rendszeresen kikérik, és megfelelő tréningeket tartanak az új hardverek és szoftverek bevezetése kapcsán. Ehhez képest a dolgozóknak mindössze 77 százaléka gondolja úgy, hogy a véleményüket kikérik egy új technológia bevezetése előtt, és csak 76 százalékuk érzi úgy, hogy megkapják a megfelelő képzéseket.

"Minden vállalat motorját a dolgozók jelentik, akik világosan kifejezték arra vonatkozó igényüket, hogy a menedzsment jobban figyeljen azokra a dokumentum folyamatokra, amelyek a napi munkájukat támogatják. A jövőben az üzleti vezetők tisztában lesznek a változásmenedzsment folyamatok fontosságával az új munkamódszerek bevezetésekor, de úgy tűnik, hogy sok európai vállalatnál ez a folyamat nem megy végbe. Ennek eredményeképp a munkavállalók úgy érzik, hogy kihagyják őket a napi munkájukat érintő döntésekből, valamint a vállalatok azt kockáztatják, hogy az új beruházások nem érik el teljes potenciáljukat" - mondta Carsten Bruhn, a Ricoh Europe ügyvezető alelnöke.

Hozzéette: fontos, hogy a cégek jobban odafigyeljenek dolgozóikra, rendszeresen konzultáljanak velük és maximálisan kihasználják azok tudását és tapasztalatát. Mivel ezek az alkalmazottak dolgoznak minden nap a dokumentum folyamatokkal, ezért szervesen rész is kell vállalniuk a dokumentumfolyamat fejlesztésekben.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek