kapubanner for mobile

Elbocsátások és kilépések az amerikai hetilapnál

A tekintélyes Newsweek hetilap vezetése elbocsátotta Bob Roe főszerkesztőt és több munkatársát. Menesztésükre azért kerülhetett sor, mert kedvezőtlen fényben tüntették fel a folyóiratot működtető médiacsoportot a manhattani ügyészség pénzmosás gyanújával indított nyomozását követően - írja az MTI a Huffington Postra hivatkozva.

A Huffington Post honlapján közzétett belső közlemény szerint a Newsweek Médiacsoport úgy döntött, hogy megválik Bob Roe főszerkesztőtől és Ken Li vezető szerkesztőtől. Rajtuk kívül elbocsátottak két riportert, Celeste Katzot és Josh Sault. Állítólag a nemzetközi gazdasági rovat egyik munkatársát, Josh Keefet is menesztették volna, de ezt végül visszavonták, mert többen jelezték, hogy távoznak, ha a riportert elbocsátják. Munkatársaival való szolidaritása jeléül felmondott Matthew Cooper újságíró, aki a Newsweek vezérigazgatójának címzett levelében szégyennek nevezte a történteket, és határozottan bírálta a felelőtlen és hatásvadász szakmai vezetőséget. Ugyancsak önként távozott David Sirota oknyomozó újságíró kedden.

A Newsweek Médiacsoport nem kívánta kommentálni a személyi változásokat.

Többen úgy vélik: az érintett riportereket azért bocsátották el, mert cikkeikben kedvezőtlen fényben tüntették fel az anyavállalatot.

Cyrus Vance manhattani ügyész több kétes eredetű pénzösszeg ügyében indított nyomozást a Newsweek Médiacsoport ellen. A vállalat egy dél-koreai vallási csoporttal is kapcsolatot tartott fenn, és a gyanú szerint pénzmosásban vehetett részt. A Newsweeknél január közepén házkutatást tartottak.

A botrány ezután tovább dagadt: a múlt héten lemondott elnöki tisztségéről a Newsweek Médiacsoport többségi részvényese, a francia Étienne Uzac, és felesége, Marion Kim pénzügyi igazgató is távozott a cégtől.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek