kapubanner for mobile

Elképesztően megugrottak a kormány munkaerő-piaci kiadásai

Egy félév alatt elköltötte a kormány a passzív munkaerő-piaci kiadásokra szánt előirányzat 83,2 százalékát. Az év hátralévő részére már csak nagyjából egy hónapra elegendő pénz maradt - írja az Mfor.

A hivatalos adatok szerint a koronavírus hazai megjelenése óta, márciustól napjainkig több mint 112 ezren veszítették el az állásukat. A valós szám azonban ennél jóval magasabb lehet, mivel nem mindenki regisztráltatja magát álláskeresőként a munkaügyi hivataloknál.

A passzív munkaerő-piaci kiadásokra szánt előirányzat idei 83 milliárdos előirányzatának 83,2 százalékát már el kellett költenie a kormánynak, ez kicsivel több mint 69 milliárd forintot jelent.

A kasszát a június havi tételek terhelték meg rendkívüli és eddig még talán nem látott mértékben. A havi adatok alapján csak a hatodik hónapban 29,4 milliárd forintot fordított a kormány passzív kiadásokra. Ez olyannyira kiugró tétel, hogy 2006-ig visszamenőleg egyetlen hónapban sem volt még csak hasonló nagyságú kiadás sem ezen a soron - írja az Mfor.

A passzív munkaerőpiaci kiadásokra szánt előirányzat foglalja magában az álláskeresési járadékot, a nyugdíj előtti álláskeresési segélyt, az ellátások megállapításával kapcsolatos útiköltség-térítést és az ellátásokkal összefüggő közvetlen költségeket.

Mivel már csak 14 milliárd forint áll a kormány rendelkezésére ezen a soron, ebből az következik, hogy egy átlagos hónap kiadásai még fedezhetők, de még egy újabb júniusi hónapra kevés lenne az összeg - elemez az Mfor.

Mivel azonban a Nemzeti Foglalkoztatási Alapon belül az álláskeresési ellátás egy felülről nyitott előirányzat, azt szükség esetén anélkül is túllépheti a kormány, hogy a költségvetés módosítását kezdeményezné, melyet a parlamenttel kellene elfogadtatnia.


  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hasít a job hugging, pedig nem tesz jót a székbe kapaszkodás

Sokan nem azért maradnak aktuális munkahelyükön, mert annyira elkötelezettek, sokkal inkább szükségszerűségből, ez pedig a kutatások szerint... Teljes cikk

A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről

Az AI és az új technológiák nemcsak munkahelyeket alakítanak át, hanem a teljes bér- és készségstruktúrát is. Friss adatok szerint ennek legnagyobb... Teljes cikk

Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek

Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk