Eltűnnek a szatyorban átadott számlák, digitalizálódik a könyvelő szakma
A hazai könyvelők munkaidejük akár háromnegyedét is adatrögzítéssel töltik – derült ki a Számlázz.hu könyvelők körében készített friss, hazai felméréséből, amelyből az is kiderül, hogy megbízóik kevesebb, mint negyede alkalmaz digitális eszközöket a számláik kezeléséhez.
2020. július 1-jével fontos változás várható az online számlajelentés életében, hiszen eltörlik a jelenlegi 100.000 forintos jelentési értékhatárt. Ez azt eredményezi, hogy az összes, belföldi adóalanyok közötti ügyletről adatot kell szolgáltatni, függetlenül az áfa összegétől. Egy év múlva, 2021 januárjától pedig már az összes kibocsátott számlát jelenteni kell majd.
A digitális ökoszisztéma használatával a könyvelők terhelése kiegyenlítettebb lesz, ugyanis azonnal látják a rendszerben, ha beérkezik egy számla és tennivalójuk van vele – szemben a jelenlegi gyakorlattal, amikor bizonyos időközönként az ügyfelek egyszerre, nagy számban küldik el az online számláikat a könyvelőnek, vagy – ami még rosszabb – kinyomtatva viszik el őket a könyvelőhöz egy nejlonszatyorban. Mivel a rendszert a könyvelő és az ügyfél is látja, mindketten naprakész információkkal rendelkeznek, vagyis gyorsabb és jobb döntéseket tudnak hozni. „Ezzel a megoldással a könyvelők jelentős versenyelőnyhöz juthatnak, hiszen adatrögzítés helyett a tanácsadásra és az ügyfél-kapcsolattartásra fókuszálhatnak. Vagyis kreatívabb és megbecsültebb munkát végezhetnek, mint előtte, ráadásul az ügyfelek válláról is levesznek egy csomó terhet. Az a könyvelő, aki nem nyit a digitalizáció felé, pár éven belül olyan hátrányba kerülhet, amit lehetetlen lesz behozni.” – mondja Stygár László, a cég szolgáltatásfejlesztési vezetője.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?