kapubanner for mobile

Emelik a hallgatói normatívát

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

2020-tól több mint 166 ezer forint lesz a hallgatói normatíva - mondta az oktatásért felelős államtitkár, aki szerint alig hiányzik pedagógus a közoktatásból.

A kormány két lépésben emeli 166 600 forintra a hallgatói normatívát - mondta el a Magyar Időknek Bódis József oktatásért felelős államtitkár.

Az interjúban hozzátette: az első lépés már megtörtént, szeptember óta megemelték a szociális ösztöndíjak kifizetésére rendelkezésre álló keretösszeget 40 százalékkal, a tanulmányi ösztöndíj növelésével 2020. február 1-jétől érik el a teljes összeget.

Bódis József úgy fogalmazott: "A felsőoktatásnak az az igazi küldetése, hogy az arra alkalmas tanulók a lehető legmagasabb képzettséghez jussanak. Ezért az állam a többi között szociális és tanulmányi ösztöndíjjal támogatja a diákokat, hogy a tanulásra tudjanak koncentrálni. Már évek óta nem volt mód az ösztöndíjak emelésére, de most megnyílt rá a lehetőség."

Emlékeztetett arra, hogy a tanulmányi átlaga alapján a felsőoktatási intézmény államilag támogatott teljes idejű képzésben részt vevő hallgatóinak legfeljebb 50 százaléka kaphat tanulmányi ösztöndíjat.

A Klebelsberg Központ adataira hivatkozva Bódis József azt mondta, hogy jelenleg 1-2 százalékos a pedagógushiány. A kormány intézkedései nyomán nőtt a pedagógusképzésben részt vevők száma, évente jelenleg több mint ötezer a végzős pedagógushallgató - hangoztatta. Hozzátette: "A probléma inkább az, hogy egy részük elmegy a pályáról. Így a kormányzatnak nagyon sokat kell tennie azért, hogy aki pedagógusként végez, az művelje is a hivatását."

Elmondta, hogy az elmúlt időszakban jelentős béremelések voltak, de a versenyszférában is nőnek a keresetek. "Mindent meg kell tennünk azért, hogy ez a tanári fizetésekben is visszatükröződjön. Mindenki, akinek bármilyen vezetői felelőssége van ezen a téren a kormányban, összehangoltan dolgozik azért, hogy (...) versenyképesek legyenek a pedagógusbérek" - jelentette ki.

Az államtitkár pozitív tendenciának nevezte azt, hogy a cégek sokszor már nem elcsábítják a diákokat az egyetemekről, hanem saját ösztöndíjjal is tanulásra késztetik őket. Rámutatott: a duális képzés is arról szól, hogy együttműködik a gazdaság a felsőoktatási intézményekkel. Utóbbiaknak azonban "át kell gondolniuk a stratégiájukat, mert néhány éven belül olyan szakmák is megjelenhetnek, amelyeket ma még nem ismerünk" - tette hozzá.

MTI/Magyar Idők
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek