Erasmus hallgatók a munkaerőpiacon
Egyre több kutatás bizonyítja, hogy a cégek, vállalkozások szívesen alkalmaznak olyan fiatalokat, akik nemzetközi ösztöndíjprogramokban, illetve külföldi szakmai gyakorlaton vettek részt. Az Erasmus+ program hazai koordinálását végző Tempus Közalapítvány szerint azért, mert ez mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára számos előnnyel jár.
A külföldön töltött időszak alatt új szakmai módszereket, speciális szakterületeket, nemzetközi trendeket ismerhetnek meg a fiatalok, és ez a későbbi munkáltatóik számára is fontos előnyt jelenthet. Az ösztöndíjas hallgatókról ugyanakkor elmondható, hogy széles látókörűek, nyitottak, kreatívak, rugalmasak és jó kommunikációs készségekkel rendelkeznek, ami valódi értéket jelent az álláskeresésnél és a leendő munkahelyükön.
De nem csak a külföldön szakmai gyakorlatot végzett hallgatók foglalkoztatásából profitálhatnak a cégek, hanem a hazai vállalatok is fogadhatnak gyakornokokat.
Jelenleg évente közel 500 külföldi hallgató érkezik Magyarországra az Erasmus+ program keretében, hogy hazai cégeknél és szervezeteknél teljesítsenek szakmai gyakorlatot. Ezt a létszámot jelentősen lehetne növelni. Az Erasmus+ program révén 2020-ig komoly források állnak a küldő országok rendelkezésére a hallgatók mobilitásának támogatására, az pedig Magyarországnak és a hazai vállalatoknak is érdeke, hogy minél több tehetséges fiatal érkezzen hozzánk szakmai gyakorlatra. A hallgatók ugyanis magukkal hozzák nyelvtudásukat, eltérő látásmódjukat, saját kultúrájuk jellegzetességeit, honi piacismeretüket. A kkv-k és a nemzetközi cégek számára egyaránt hasznos a külföldi gyakornokok fogadása, mivel jelenlétük fejleszti a munkatársak nyelvtudását, akik új szemléletmódot, kulturális jellegzetességeket ismerhetnek meg, valamint a gyakornokok segítik az idősebb generációt és az újonnan felvetteket a multikulturális közegbe való beilleszkedésben.
Rehó-Kovács Katalin, a FAG Magyarország Kft. személyügyi csoportvezetője a rendezvényen elmondta: „Ha egy cég tervezi a külföldi piacok felé nyitást, szeretné nemzetközi kapcsolatait erősíteni, első lépésként érdemes a kiszemelt célország egyik egyeteméről hallgatót fogadnia. Így megismerkedhetnek a nyelvvel, a kultúrával, és a gyakornok által céges kapcsolatok felkutatására, esetleg új technológiai eljárások, eszközök, programok megismerésére is van mód.”
Fekete Zsófia, a Tempus Közalapítvány felsőoktatási csoportvezető-helyettese szerint a cégek nagyon kedvező feltételekkel fogadhatnak Erasmus+ ösztöndíjas hallgatókat. Az ösztöndíjat a küldő intézménytől kapja a hallgató, az adminisztratív követelmények nem megterhelőek, a cég pedig olyan humán erőforráshoz jut, amely komoly piaci előnyökhöz juttathatja.
Till Attila, az NI Hungary Kft. munkatársa felhívta a figyelmet arra, hogy a cég társadalmi felelősségvállalásához is hozzátartozik a gyakorlati lehetőség biztosítása a fiatal egyetemisták számára.
Virga József, az Erasmus Student Network Hungary elnöke kiemelte a gyakornokok támogatásának fontosságát: ők a hallgatók mellé rendelt mentorral segítik a szakmai gyakorlatok minél gördülékenyebb megvalósítását, így a cégeket is segítik a gyakornokkal kapcsolatos feladatok terén.
Mátrai Melinda az ÉARFÜ Nonprofit Kft. csoportvezetője elmondta, hogy igyekeznek gyakorlati helyet találni mind a kifelé, mind a befelé jövő gyakornokok számára, és segítik őket a szálláskereséssel, beilleszkedéssel kapcsolatban is.
A tehetséges, nemzetközi tapasztalattal rendelkezők és az őket foglalkoztatni vágyó cégek, vállalkozások kommunikációját és egymásra találását több szolgáltatás is segíti.
A Tempus Közalapítvány működteti a www.studentplacement.eu adatbázist, amely a gyakornokok és cégek, valamint az Erasmus Alumni hálózatot, amely a nemzetközi tapasztalattal rendelkező pályakezdők és a munkaadók kapcsolatfelvételét segíti. Így akár speciális nyelvtudást vagy szakterületet igénylő pozíció esetén is egymásra találhatnak a munkáltatók és a mobilitási programokban részt vett fiatalok.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Erasmus-botrány: Magyarország tiltakozik, de a diákok hiába várnak? 5 hónapja
- Elindult a Talent Bridge országos HR-esetmegoldó verseny – a jövő HR- szakembereit keressük 5 hónapja
- Ezekben az országokban a legjobb nyugdíjasnak lenni 6 hónapja
- 100-ból 1: nyári mentorprogram könyvelő cégnél fagyispult helyett 8 hónapja
- Kinek jár özvegyi nyugdíj külföldön? Így változnak a szabályok országonként 10 hónapja
- "Az Európai Parlament újra cserbenhagyta a magyar egyetemistákat" - politikai zsarolás az Erasmus-ügy? 10 hónapja
- Valódi tapasztalat, valódi kihívások - Már két hónapja fut a Market KarrierÉpítő gyakornoki program 12 hónapja
- A munkáltatók továbbra is tervezik gyakornokok felvételét, de a gyakornokság utáni állásajánlatok száma csökken 12 hónapja
- Külföldi munka 13 hónapja
- A külföldön diplomázott magyarok 40 százaléka tért haza - itt a friss kutatás 1 éve
- Gyakornokból lojális szakember – Mi a sikeres utánpótlás titka? 1 éve


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?