kapubanner for mobile

Európai innovációs programba jelentkezhetnek magyar start-upok - akár 25 000 euró lehet a támogatás

Idén először jelentkezhetnek magyar vállalkozások az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) korai fázisú start-upoknak szóló akcelerátorprogramjába. A nyolchetes, immár 124 cég elindulását elősegítő EIT Digital Venture Program keretében összesen akár 25 000 eurónyi támogatáshoz is juthatnak a legígéretesebb csapatok.

Az Európai Unió innovációs szervezete hat éve indította el az EIT Digital Venture Programot azzal a céllal, hogy a korai fázisú vállalkozások piacra lépését támogassa a Baltikumban, Kelet-és Dél-Európában. A program már több mint 200 vállalkozót támogatott az elindulásban, és 124 cég alapításában játszott szerepet, amelyek közül azóta több is komoly befektetéshez jutott és jelentős ügyfelekkel szerződött.

A program immár 22 európai országból fogad pályázatokat, és 2023-ban a lista három új nagy piaccal bővül: Olaszországban, Spanyolországban és Magyarországon működő csapatok is indulhatnak.

8 hetes képzés és segítség a cégalapításban, kezdő finanszírozásban

A kiválasztott csapatok egy nyolchetes intenzív akcelerátorprogramon vehetnek részt. A képzés mindenekelőtt a minimálisan működőképes termék (MVP) fejlesztésére fókuszál, és segít a vállalkozóknak a cégalapításban, a finanszírozás előteremtésében is. A képzést lezáró „Pitch Days” alatt a csapatok lehetőséget kapnak arra, hogy korai fázisú befektetők, potenciális ügyfelek és technológiai szakértők számára prezentálják üzletüket.

Nagyon izgatottak vagyunk, hogy részesei lehetünk az EIT Digital Venture Program magyarországi indulásának! Mi a Lunar Programnál szilárdan hiszünk abban, hogy a magyar startup ökoszisztéma sokat tud nyújtani a szélesebb európai közösség számára is. Reméljük, hogy ezzel az együttműködéssel még közelebb hozzuk a tehetséges magyar csapatokat az európai üzleti- és szakmai kapcsolatokhoz és elősegítjük a nemzetközivé válásukat.” – emelte ki Jakab Kitti, az inkubációs program magyarországi vezetője és a Lunar Program alapítója.

Akár 25 ezer euró támogatás

Minden csapat egy kezdő 5 000 eurós támogatási részletet kap. Ehhez további 10 000 euró jár azoknak, akik befejezik a programot és megalapítják a startupot. Végül pedig az első tíz vállalkozás, amely legalább 50 000 euró finanszírozást szerez magánbefektetőktől november végéig, egy további 10 000 eurós díjat kap, így összesen 25 000 euróra emelve az EIT Digital teljes támogatását. 

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek

Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk

Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata

A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk

Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken

Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk