Extrém szituációkban az atipikus foglalkoztatás jelentheti a megoldást
Nem csökkennek a toborzási költségek, a minőségi munkaerő megtalálása az átmeneti bőség után 2021-ben is nehéz lesz, így továbbra is koncentrálni kell a megtartásra. A kölcsönző cégeknek pedig építeni kell a HR szolgáltatói attitűdöt, amely a kölcsönvevő és a munkavállaló igényeit is kiszolgálja, mondta el a HR Portalnak Dénes Rajmund Roland, a MMOSZ elnöke.
Átcsoportosítás működő területekre
A tavalyi visszaesés nem csak Magyarországon, hanem a teljes világgazdaságban is jelentős volt, azonban az idei évre már növekedést prognosztizálnak az elemzők. Elindultak az oltási kampányok, egyre több féle vakcina áll rendelkezésre, így a tavasz végére, nyár elejére várhatóan beindulhat a normálisnak nevezhető élet. Dénes Rajmund Roland elmondta, hogy a kölcsönző cégeket áprilisban érte el a válság, rögtön a vendéglátás, a turizmus és a rendezvényszervezés után, hiszen először az atipikus munkaerőt (a kölcsönzötteket, a diák és nyugdíjas munkavállalókat) küldték el a cégek a leálláskor. Erre az első sokk után átcsoportosításokkal tudtak reagálni. Voltak ugyanis olyan iparágak, ahol nem csökkent a gyártókapacitás, illetve a külföldi munkavállalók (ukránok, románok, szerbek) bejövetelét korlátozta vagy nehezítette a határzár, így a felszabaduló helyekre át lehetett csoportosítani kölcsönzött munkaerőt.
Ráadásul a magyar munkaerő is hajlandó lett betölteni olyan munkaköröket, amelyekre a válság előtt nem igazán vállalkoztak (ezért is kellett külföldi munkavállalókat hozni), és mozogni is hajlandók voltak a munka érdekében. A home office elterjedése is segítette az átcsoportosításokat, hiszen hatalmas lendületet kapott az online kereskedelem, így a raktározás, a logisztika és a kereskedelem területén is el lehetett helyezni munkaerőt. Dénes Rajmund egy további területet említett, ami időszakosan fel tudott szívni dolgozókat, különösen nyáron: ez a mezőgazdaságban a betakarítás majd a feldolgozás volt, amely szintén kevéssé volt kedvelt terület korábban a munkavállalók részéről.
Mint az elnök jelezte a klasszikus jogviszonyok ezeket a hullámzó kapacitásigényeket nem igazán tudják kiszolgálni, ezért fontosak a rugalmas atipikus eszközök. Ezért ezekben látja a jövőt is. Sok esetben tapasztalták, hogy kiszámíthatatlan gazdasági helyzet arra késztette a munkáltatókat, hogy a korábban tipikus jogviszonnyal betöltött munkakörökbe is atipikus munkavállalókat vettek fel, illetve sok korábban így dolgozó is csak ezen formákban talált munkát újra.
Kölcsönzöttekre, diákokra és nyugdíjasokra is újra szükség van
A kölcsönző cégek tapasztalata az, hogy a második hullámra sokkal tudatosabban készültek a cégek a napi operatív működés szempontjából, valamint fel tudták venni a lépést a helyzettel a szabályzatok, a technikai eszközök és a működés biztosítása érdekében is.
Az atipikus munkavégzési formák lassan minden területen megtalálják a helyüket, vázolta Dénes Roland, aki saját cégén a Humán Centrum Kft. üzletágain keresztül is látja ezeket a folyamatokat. Mint mondta a logisztika, a raktározás és a kereskedelem komoly kapacitásbővítést hajtott végre a járvány során, hiszen az igény növekedésével, ezek az iparágak profitáltak a kialakult helyzetből. Ezeken a területeken komoly szükség van mobil munkaerőre (legyen szó akár csomagösszekészítésről, akár gépkocsvezetőkről, árufeltöltőkről), hiszen az igények nagy amplitudóval változnak, amelyek rugalmas kiszolgálást igényelnek.
A nyugdíjasokra is újra nő az igény adatrögzítés, telefonos munkák elvégzésére, amelyeket távmunkában is le lehet végezni, valamint a diák munkaerő is újra kelendő a logisztikai, raktározási területen. A diákoknak az online oktatással felszabadult kapacitásuk munkavégzésre, most kevésbé válogathatnak a lehetőségek között, mint korábban, így olyan munkakörökben is elhelyezkednek, ahová korábban nehezebb volt munkavállalót találni.
Az elnök hangsúlyozta, ha sorrendet kellene felállítani, akkor azt lehet mondani, hogy a kölcsönzés 100%-ban, a diákmunka 90%-ban, a nyugdíjas munkavégzés pedig 80%-ban állt vissza, a korábbi szintekkel összehasonlítva. Szeptembertől a fehérgalléros és a gyakornoki pozíciók is újra beindultak, amelyekben szintén komoly megtorpanást tapasztaltak, különösen azok a területek, ahol nem tudott működni a home office.
Szolgáltatói attitűd és munkaerőhiány
2021-el kapcsolatban Dénes Rajmund azt várja, hogy tovább folytatódik a piac tisztulása, amit a fordított áfa bevezetésével indult el, és sikerül megtartani a szabályos foglalkoztatási volument. Valamint egyre nagyobb teret nyer az a HR szolgáltatói attitűd, amely a megrendelői igényeket mindkét irányból (a kölcsönvevők és a munkavállalók) egyaránt fontosnak tartja.
Jelezte, a bizonytalan helyzetben a szolgáltatásaikat igénybe vevő cégek árérzékenyebbek lettek, azonban figyelmeztetett, hogy hosszú távon ez nem jó irány, hiszen a szakképzett munkavállalók megint elfogytak, kevés a szabad kapacitás. A bőséges szabadon rendelkezésre álló munkaerő időszaka csak átmeneti volt, a legtöbb cég a szakképzett munkavállalóit eleve igyekezett megtartani (állásidővel, munkaidőkerettel, fizetett szabadsággal megoldani a leállást), illetve visszavették a jó munkaerőt a szakképzetlenek köréből is. Így az elnök szerint a minőségi munkaerő megtalálása és megtartása újra komoly feladat lesz, és a toborzásiköltségek nem csökkennek. Jelezte a kölcsönzés területén jelentős árváltozás nem volt. Egyedül a diákmunka területén lehetett érzékelni a munkaerő-kínálat szélesebb körű rendelkezésre állása kapcsán, hogy könnyebb - olcsóbb - volt a toborzás, de ezt is csak rövidtávú jelenségnek tartja, hiszen a helyzet alakulásával az olcsóbban megszerzett munkaerőt nem biztos, hogy megtartani is sikerül.
Ugyanakkor a toborzás csatornái szinte teljesen áttevődtek az online térbe, az interjúk jelentős része is ott folyik. Az offline eszközök az elmúlt öt év tendenciáit követve, most exponenciális mértékben háttérbe szorultak.
A munkabérek tekintetében mindenki kivár, a minimálbér tárgyalások kimenetelét várja mindenki tűkön ülve, akkor is, ha többet fizet, mint a minimálbér vagy a garantált bérminimum, mert a bérek igazítása szinte mindenkire hatással van. Nagyjából 2,5 millió munkavállaló dolgozik a versenyszférában, amelynek 15%-a atipikus foglalkoztatási formákban végez munkát, amelyekben a bérminimumokhoz való viszonyítás meghatározó tényező, így kis átrendeződés mindenképpen várható a megállapodás megszületése után. Az fontos mérföldkőnek értékelhető Dénes Rajmund szerint, hogy egy betanított szakmunkás ma már tud annyit keresni, mint egy irodai munkavállaló.
Nyitókép: Ekkasit Chaingam képe a Pixabay -en.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Közel 30 százalékkal, 4,9 milliárd forintra nőtt a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Pensum Group árbevétele 2025 első... Teljes cikk
A filippínó munkaerő szerepét és a munkahelyi környezetre gyakorolt hatását a Pannonjob szakértői előző írásukban bemutatták. Most elérkeztünk... Teljes cikk
Az elmúlt években Magyarországon egyre nagyobb szerepet kaptak a külföldi munkavállalók, elsősorban a feldolgozóiparban, a gyártásban és a... Teljes cikk
- "Többek vagyunk azáltal, hogy más kultúrákkal is együttműködünk" - a Pannonjob és a Club Tihany megoldása a munkaerőhiányra 1 hónapja
- Ekkor kezdi meg a dolgozók felvételét a Vulcan Shield Global Békéscsabán 1 hónapja
- Bizalmatlanságot szül az AI a toborzásban 1 hónapja
- Több mint ezer dolgozót elküldött, de 133 milliárdos támogatást kap a Samsung 1 hónapja
- Oroszország titkos fegyvere: munkaerő az egyik legzártabb diktatúrából 1 hónapja
- Óriási szakemberhiány Németországban: itt a hiányszakmák friss listája 2 hónapja
- A foglalkoztatási ráta a magyar vármegyékben - grafikon 2 hónapja
- Megtorpant a munkaerő-migráció: ötödével kevesebb bevándorló érkezett a gazdag országokba 2 hónapja
- Jégkorszak a munkaerőpiacon: se elbocsátás, se felvétel, se előléptetés 2 hónapja
- Pukkan az AI-lufi, jön a józanodás: mégis szükség lesz emberekre a munkahelyen? 2 hónapja
- Czomba Sándor elárulta, mikorra várható a 14. havi nyugdíj bevezetése 2 hónapja

Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja