Ezek a legnépszerűbb cafeteriák
A SZÉP-kártya a legnépszerűbb, de az Erzsébet-utalvány idén már csak kevéssel marad le.
Érdemes felidézni, hogy 2011 év végén gyökeresen megváltozott a béren kívüli juttatások szabályozása; az ilyen juttatások közterhe (a kedvezményes értékhatárokon belül) 19,04 százalékról 30,94 százalékra növekedett, megszűnt az üdülési csekk, megjelentek a SZÉP-kártyák illetve az Erzsébet-utalvány, és ezzel teljesen átrendeződött az utalványszolgáltatók piaca.
Ehhez képest a 2013-as év már csak kisebb változásokat hozott. A legjelentősebb ezek közül az, hogy - nem éppen örömteli módon - a juttatások közterhe 35,7 százalékra növekedett.
Az Erzsébet-utalvány kibocsátója, a Nemzeti Üdülési Szolgálat januárban ugyan három új termékét, az iskolakezdési-, az ajándék- és szabadidő utalványt is bejelentette, ez azonban túl későnek bizonyult ahhoz, hogy érdemi hatást gyakoroljon az idei évre vonatkozóan.
A SZÉP-kártya továbbra is az élen, az Erzsébet-utalvány pedig begyűjtötte az "elvándorolt étkezési pénzeket. Az Erzsébet-utalvány a tavalyi 5. helyről egyenesen a 2. helyre száguldott, kevéssel maradva csak le a SZÉP-kártya mögött. Ez azért is meglepően jó eredmény, mert míg SZÉP-kártyát éves szinten akár 450 000 Ft értékben lehet igényelni étkezés mellett szállásra és szabadidős tevékenységre is, addig a hagyományos étkezési Erzsébet-utalványt legfeljebb 96 000 Ft értékben kizárólag étkezésre használhatjuk.
Az Egészségpénztár, Helyi közlekedés, majd a Nyugdíjpénztár következik a népszerűségi sorban, mindegyikük súlya csökkent tavalyhoz képes, különösképpen a két pénztáré. Észrevehető, hogy az Erzsébet-utalvány elsősorban a pénztárak rovására tudott idén erősödni.
A 6. helyre erősödött a sorrendben a Lakáscélú támogatás, amely népszerűsége megnégyszereződött ugyan tavaly óta, de még így is 1,5 százalék alatt maradt. Tudvalévő, hogy lakáscélú támogatást kevés munkáltató biztosít, és a munkavállalóknak is csak a töredéke él a lehetőséggel; az előkelő 6. helyezés annak köszönhető, hogy az érintett munkavállalók azonban magas összegeket fordítanak erre a juttatásra. Érdemes megjegyezni, hogy a Lakáscélú támogatás a legnépszerűbb adómentes juttatás idén.
A 7. helyezett Ajándékutalvány 1 százalékos eredményével idén már megelőzi a tovább gyengülő, adókedvezményét korábban elvesztő Melegétel utalványt.
Említést érdemel még, hogy a szintén adómentes Egészségbiztosításnak sok szakember szép jövőt jósol az utóbbi időben, ennek ellenére ennek a juttatásnak idén sem sikerült a legnépszerűbb 15-be kerülni.
Az étkezési célú felhasználás igen magas, 50 százalékot közelítő súlya persze nem csoda, hiszen köztudott, hogy az étkezési jellegű juttatásokat tudják a munkavállalók leginkább és leggyorsabban felhasználni, ráadásul ez a juttatás idén már négy különböző formában is igénybe vehető. Ezzel szemben a Nyugdíjpénztár súlya viszont jelentősen csökkent és két helyet lépett vissza a tavalyi értékhez képest.
A SZÉP-alszámlák megoszlása is az étkezések elsődlegességét tükrözi, hiszen idén vendéglátás alszámlára érkezett a SZÉP-juttatások közel kétharmada (63 százalék). Ténylegesen azonban még ennél is nagyobb lehet az étkezés aránya, ha figyelembe vesszük, hogy a szálláshely alszámla egyenlege szálláshelyen való étkezésre is felhasználható.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A munkabér kifizetése 2026-ban is közel 70 százalékos teherrel adózik, így nem versenyezhet a kedvezményesen adózó vagy adómentes béren kívüli... Teljes cikk
December 1-jétől újra hideg élelmiszert is lehet vásárolni a boltokban a SZÉP-kártyával, a friss Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint... Teljes cikk
Négy hónapig lesz lehetőség hideg élelmiszereket vásárolni a SZÉP-kártyával. Teljes cikk
- 280 ezer forint ingyenpénzt is bezsebelhetünk, ha év végéig lépünk 1 hónapja
- Gyors, egyszerűen elérhető munkaerő: szerb munkavállalók a magyar munkaerőpiacon 2 hónapja
- Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni 2 hónapja
- 2026: Évtizedes adóátalakítás indul – így változik a cégek és dolgozók adóterhe 2 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 2 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 2 hónapja
- Emelkedik a 2026-os EU Kék Kártya bérminimum – mit jelent ez a munkáltatóknak? 2 hónapja
- Dőlnek a hitelkérelmek: rekordot döntött a fix 3%-os kkv hitel 2 hónapja
- Hideg élelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyával 3 hónapja
- Cafeteria rendszered hatékonyság-növelése 3 hónapja
- Rekord az első héten: tarol a fix 3 százalékos vállalkozói hitel 3 hónapja
Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
A tudás törvényei: a megértés kulcsa