Gyimóthy Éva
Szerző: Gyimóthy Éva
Megjelent: 13 éve

Fejleszti a személyiséget a külföldi munka

Elek Anna három éve a GE ösztöndíjasa, külföldről pedig lassan egy éve jött haza, 2009. júniusában fog diplomázni a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Anna 2005 őszén (másodévesként) hallott először a GE ösztöndíjáról és kapva kapott a lehetőségen, mert szerette volna megmérettetni magát. Gyerekkorában sokáig külföldön élt szüleivel, így nem volt idegen számára ez a világ. Ondok Renáta, a Corvinus Egyetem diákja pedig a közelmúltban nyerte el a GE ösztöndíját és úgy alakult, szakmai gyakorlatát is GE franciaországi gyárában tölti.

Mit nyújt a GE ösztöndíja?

General Electric
A GE ösztöndíjasai két éven keresztül évi 1500 (összesen 3000) eurónyi ösztöndíjban részesülnek, a mostani ösztöndíjasok még háromszor 1000 eurót (összesen 3000) kapnak három éven keresztül. Emellett egyszer szervezett nyári szemináriumon vehetnek részt, melynek keretében megismerik a GE működését, illetve a cég különböző területeit képviselő, magas beosztású vezetőkkel is találkozhatnak (shadow day).

Kiválasztás: előny a multikulturális szemlélet

A GE-nél az egyetemek legjobb hallgatóinak toborzását szigorú nemzetközi módszerek alapján végzik, a kiválasztás két fordulóban zajlik. Az első körben egy önéletrajzot és egy ezer szavas motivációs levelet kellett beküldeniük egy kitöltött kérdőív mellett. A szóbeli interjú angolul zajlott három független bírálóval. Elek Anna szerint azért esett rá a választás, mert nyitott, közlékeny, érdeklődő személyiség, sokféle területen kipróbálta már magát (a tanítástól a színházi rendezésen át a tudományos jellegű kutakodásig) és könnyedén mozog nyelvek, emberek, idegen szokások között. A multikulturális nyitottság pedig meglehetősen fontos szempont egy olyan nemzetközi cég számára, mint amilyen a GE. Hasonló tapasztalatokról számolt be Ondok Renáta, aki nemrég nyerte el az ösztöndíjat. Elmesélte, hogy a diákok az egyetem felhívására adták be a pályázatot, majd az innen kiválasztottak egy szóbeli fordulón vettek részt angolul egy kb. 8 tagú zsűri előtt, ahol a személyiség, a motivációk, a gondolkodásmód megismerése volt a cél. Renáta szerint az ösztöndíjat, és a külföldi gyakorlat lehetőségét leginkább határozott fellépésének és a céltudatosságának köszönheti. Erősségének angol nyelvtudását, az egyetemi teljesítményét és szakmai, közösségi tevékenységét emelte ki.

Jön az új vezető generáció

A GE 2008-as ösztöndíjasai
Az ösztöndíj program célja, hogy a diákok vezetői képességeit fejlessze, illetve, hogy hozzájáruljon egy nemzetközi szinten is piacképes új vezető generáció képzéséhez. "A "shadowing day" keretében egy általunk kiválasztott vezető mindennapját követhetjük majd figyelemmel, ami szintén segít betekintést nyerni egy vezető feladataiba. Ezenkívül a program három éve alatt minden évben különböző önkéntes tevékenységet folytatunk, amelynek megszervezése is a mi feladatunk, így a felelős gondolkodás mellett a szervezési területen is tapasztalatot szerzünk." - fejtette ki Renáta. Anna így két év távlatából is egyetemi éveinek egyik leghatékonyabb és legtanulságosabb napjaként tartja számon a shadowing dayt. A menedzser, aki mellé beosztották, komolyan vette azt a kérést, hogy a lehető legtöbbet mutasson meg neki a mindennapi operatív feladataiból, és nagyon sokat beszélgettek a vezetők leggyakoribb gondjairól, sikerélményeiről, kötelességeiről.

Így nyerje el a külföldi szakmai gyakorlatot!

Szabó Letícia
Bár a GE ösztöndíja és a külföldi szakmai gyakorlat nincs egyértelmű kapcsolatban, Elek Annánál összefonódott ez a két dolog: az EU Leonardo ösztöndíjának keretében külföldre utazott, egy 16-24 hetes szakmai gyakorlatra, amelyhez fel kellett mutatnia egy cég fogadónyilatkozatát, ez volt a GE. Anna a shadowing dayen ismerte meg Szabó Letíciát, akinek a közbenjárására sikerült a kinti pozíciót megszereznie. A diák szakmai gyakorlatát a franciaországi Belfortban töltötte. A vállalkozó szellemű fiatal a GE Energy Services telepén dolgozott egy nemzetközi HR csapat asszisztenseként és olyan támogató feladatokat látott el, mint fordítás, hírlevelek szerkesztése, de telefonos interjúkat is lebonyolított, a csapat minőségbiztosítási kérdőívét szerkesztette, az adatokat értékelte. A különböző európai országokban tartózkodó csapattagokkal heti szintű konferenciahívásokkal tartották a kapcsolatot, de Párizsban is összegyűltek egy néhány napos ülésre. Anna emellett egy nemzetközi egyetemi együttműködések életre hívását célzó projektbe is bekerült, melynek kapcsán a BEST diákszervezettel készített elő együttműködést. Ennek kapcsán felettesével Talinnba utazott, és egy nemzetközi állásbörzén is részt vett.

Ondok Renáta a múlt nyáron vezetőképzési szeminárium vett részt, majd gyakornoknak szegődött a GE Energy veresegyházi üzemébe. Innen már egyenes út vezetett a külföldi szakmai gyakorlathoz, felajánlották neki ugyanis, hogy a kötelező szakmai gyakorlatra is szívesen fogadják és Szabó Letícia segített felvenni a kapcsolatot a külföldi vállalattal. Később lehetősége nyílt szakmai gyakorlat keretében a franciaországi GE Energy európai központjának HR osztályához csatlakozni, ahol a nemzetközi tehetségkutatásban, a kiválasztási stratégiák optimalizálásában s egyéb szervező munkákban vesz majd részt. "Mozgalmasnak s változatosnak hangzik a feladat, ezért pontosan nekem való. " - vallott a feladatról Renáta.

Milyen személyiségjegyről árulkodik a külföldi munka?

A egyetemisták szerint a külföldi boldoguláshoz nyitottság, fejlődésre való törekvés, koncentráció, energikus fellépés, alkalmazkodóképesség, kitartás és humorérzék szükséges. Dr. Juhos Andrea, egyéni és csoportos fejlesztéssel foglalkozó szakember, a DBM ügyvezető partnere úgy véli, sok mindenről árulkodik a külföldön végzett munka vagy tanulás: ambícióról, szorgalomról, önbizalomról, proaktivitásról. Tudatosságra is utal, hiszen az illető pontosan tudja mit akar és hogyan érje el célját.

A cél a minőségi munka, ne a vezetővé válás legyen!

Látható, milyen sokat jelent a vezetői képesség egy multinacionális munkahelyen. Anna ezt a képességet egyetemi csapatfeladatokkal, a gimnázium diákönkormányzatának elnökeként csiszolhatta, de a magánéletében is tapasztalta, hogy viszonylag könnyen, hatékonyan és súrlódásmentesen tud "irányítani". Renáta ugyancsak általános iskolás kora óta vezetői pozíciókba került. "Már gyerekkoromban is önállóságra, s a céljaimért való küzdésre neveltek, ennek most sok hasznát veszem: gyorsan feltalálom magam kritikus helyzetekben s azokból legtöbbször a maximumot tudom kihozni." - írja le személyiségét Renáta.

Juhos Andrea karriertanácsadó szerint azonban 20 és 30 éves kor között sokat változik az ember személyisége. Az még nem jelent sokat, hogy valaki gyerekkorában vezetőként viselkedett. Sajnos manapság a fiatalok döntő többségének egy karrierút létezik: gyorsan, kevés erőfeszítéssel vezetői pozícióba kerülni. Ez a fajta hozzáállás, karriermodell azonban nem helytálló, nem szabad ezzel nekiindulni a munka világának. Ráadásul a pályakezdők esetében a tapasztalatszerzés a leglényegesebb. A szakember szerint minden életszakasznak megvannak a maga feladatai, főbb tevékenységei, legyen szó tanulásról, szórakozásról, bulizásról, utazásról. A karriertanácsadó ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a karrierépítési lehetőségek megváltoztak, és a pályakezdőknek tudatosabban kellene építeniük pályájukat.

Ösztöndíjjal helyzeti előnyben

GE 2008-as díjátadó
Érdekes megvizsgálni, mi motiválja a fiatalokat, miért akarnak külföldön szakmai gyakorlatot szerezni, vagy ösztöndíjjal tanulni egy multinacionális vállalatnál. Renáta úgy véli: lehetőségek nyílnak meg az ösztöndíj által, hiszen így betekintést nyerhet a belső vállalati működésbe. Motiváló volt számára továbbá az is, hogy az ország kimagasló egyetemei közül lehetett csak jelentkezni, ezért kíváncsi volt, megállná-e a helyét egy ilyen környezetben. "Ma már rendkívül sok közgazdász egyetemista van, akik jó nevű vállalatnál szeretnének elhelyezkedni, éles a verseny. Az ösztöndíj által velük szemben tehetek szert előnyre." - ismerteti az egyetemista. Anna, a BME hallgatója úgy véli, az ösztöndíjjal tapasztalatot nyer. "Ez a legnagyobb előnye, a lehető legkorábban belecsöppenni egy újszerű légkörbe. Reális elvárások alakulnak ki az emberben a jövőbeli lehetőségeire, feladataira vonatkozóan. Azóta más perspektívából szemlélem például a tanulást és a munkát is." - árulta el.

Továbbra is vonzó a külföldi munka és a multikultúra

Renáta több okból szeretne külföldre menni. Egyrészt a kötelező 15 hetes szakmai gyakorlat miatt, amelyet Franciaországban szeretne elölteni, egy közgazdaságtanhoz jobban kapcsolódó munkakörben. Másrészt külgazdaságot hallgat, így a nemzetközi tapasztalat különösen fontos számára. Az ambiciózus fiatal egyetért a szakemberekkel abban, hogy a felsőfokú francia nyelvtudás megszerzéséhez elengedhetetlen a célországban eltölteni legalább néhány hónapot. De nem lesz számára újdonság a külföldi munka: már dolgozott egy angliai vállalatnál, s úgy érzi, ez csak előnyére szolgált az állásinterjúkon és a nyelvtudását is fejlesztette. Emellett nem meglepő, hogy mindkét lány vonzódik a multikulturális környezethez. Anna így vall erről: "Imádom a bábeli zűrzavart, mert valójában nem nevezhető kaotikusnak, inkább ezerarcúnak." Renáta szeretne több országban is dolgozni, mivel úgy gondolja, a megszerzett nemzetközi tudás, tapasztalat a későbbiekben új ötleteket, lendületet vihet egy vállalatba.

Fejleszti a személyiséget a külföldi munka

Juhos Andrea szerint a külföldi tanulásnak és munkának csak előnye van, hátránya nincs. Már azzal is rengeteget profitál valaki, ha ösztöndíjat nyer külföldi tanulásra. Az azonban a csúcs, ha külföldön egy jó nevű, presztízzsel bíró vállalatnál szerzi meg szakmai tapasztalatát. A külföldi munka, vagy tanulás fejleszti a nyelvi készséget, amely az önéletrajzban mézes madzag a cégek számára.

A szakember a lágy kompetenciák (soft skills) fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen azok meghatározzák egyéni karrierjét, hosszút távon ezzel nyer a legtöbbet a diák. A külföldi lehetőségek pedig pontosan ezen képességcsoportokat fejlesztik: önállóságra nevelnek, megtanítják, hogyan adjuk el magunkat, fejlesztik a kommunikációs képességet és az önismeretet is. Ráadásul nagyot dob az ember alkalmazkodó és empatikus képességén, ha különböző kultúrájú emberekkel kell együtt dolgoznia, tanulnia és laknia. Ez a multikulturális kommunikáció a siker záloga lehet - hangsúlyozza a szakember.

Juhos Andrea szerint is fontos, hogy a "nyugatias" gondolkodást eltanulják a leendő magyar diplomások. A karrier-tanácsadó szerint a magyarokról nemcsak azt említik meg a külföldi partnerek, hogy milyen szorgalmasak, lojálisak, hanem azt is, mennyit elégedetlenkednek és nem a megoldást keresik. Az angolszász országokban magukba szívhatják a pályakezdők azt az újszerű gondolkodásmódot, amely segít átlendülni a holtpontokon. Számos kutatás bizonyította, milyen sokat számít a pályakezdő első munkahelye és vezetője, milyen nagy hatással van munkakultúrájára, hozzáállására.

Magánytól tartanak a leginkább a fiatalok

A külföldi munka, szakmai gyakorlat során is akad azonban kockázati tényező. Az egyik, amelyről mindkét diák beszámolt: a magánytól való félelem. Elek Anna például attól tartott a leginkább, hogy egyedül marad mindennapi gondjaival, olyan fokú önállóságra kényszerül, amivel korábban nem találkozott. Jogos volt a félelem, de úgy véli, ezt is meg kell tanulni kezelni, átértékelni. A másik kockázat, hogy a fiatalok huzamosabb külföldi tartózkodás után nem kapnak itthon munkát és nem találják majd a helyüket. Juhos Andrea szerint valós ez a félelem, mert a rövid távon gondolkodó munkáltatók nem a lehetőséget, friss nemzetközi tudást, értéket látják bennük, hanem a magyar munkatapasztalat hiányát. Nem a mostani pályakezdőknél okoz ez problémát, hanem a negyven feletti, sok évet külföldön dolgozó vezetők hazatérésekor merül fel ez az akadály.

Diploma után hova tovább?

Anna elmondta, hogy a diplomát követően nem a GE-nél fog elhelyezkedni. Gazdasági elemzőként végez majd, ezért üzleti tanácsadással szeretne foglalkozni. Renáta jövőbeli tervei között a külföldi munkavállalás szerepel, s az ott megszerzett szakmai tapasztalat birtokában szeretne később hazajönni magasabb pozícióba.

"Felnőttem, sokat tanultam arról, milyen út való nekem. Elképesztő hiba lett volna kihagyni." - foglalja össze tapasztalatait Elek Anna. Ez a hitvallás sokatmondó.
  • 2021.10.28Távmunka, home-office - eltérő jogi álláspontok - eltérő munkajogi gyakorlatok. Hol hibázhatunk? Rizikók és irányok. Dr. Fodor T. Gábor elismert munkajogász, munkajogi előadó hazai és nemzetközi szinten munkajogi tárgyú cikkek szerzője. Előadásában a Covid19 járványhelyzet kapcsán felmerülő kérdések, tapasztalatok, munkajogi gyakorlatok kerülnek előtérbe, ide értve a home office és távmunka sajátosságait, különbségeit, de szóba kerülnek a veszélyhelyzetet követő időszak várható munkajogi aspektusai is. Részletek Jegyek
  • 2021.11.03A transzformatív tanulás-fejlesztés mestere – november 3-10-17. Építse fel korszerű L&D folyamatát és generáljon valódi változásokat a szervezete életében, képzésünk segítségével! Részletek Jegyek
  • 2021.11.23Folyamatmenedzsment képzés A képzés célja a folyamatfejlesztés lépéseinek és módszereinek áttekintése, az alapvető folyamatelemzési és folyamatfejlesztési technikák megismerése és konkrét feladatokon, esettanulmányokon keresztül történő begyakorlása. A folyamatmenedzsment képzési program 3 modulból áll: Folyamatmenedzsment alapképzés (Business Process Management), Folyamat teljesítménymérés, folyamatcontrolling (Business Process Control) és Folyamatfejlesztés (Business Process Improvement). A képzések egymásra épülnek, a képzések alapját a BPM képzés adja meg, erre épül rá a BPC, majd végül a BPI képzés. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
MMOSZ: Új időszámítás 2021-ben a munkaidő-tervezésben

„A gazdaság újraindulását követően a szakképzett gépmesterek és gépkiszolgáló operátori személyzet folyamatosan a 4 havi munkaidőkeret felett... Teljes cikk

Ennyit kereshetnek a diákok idén nyáron

2021 nyarán a diákok 5–10 százalékkal is többet kereshetnek, mint két évvel ezelőtt. A MELÓ-DIÁK adatai szerint az átlagos bruttó órabérek a... Teljes cikk

A NAV jótanácsai az idei diákmunka szezonra

A nyári munkát vállaló diákok bejelentésére, adózására ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra, kivéve a diákszövetkezeten... Teljes cikk