Felértékelődik a tehetségmenedzsment
Bár a recessziónak nincs még vége, jóval kevesebben terveznek elbocsátást most, mint korábban - derül ki a DGS GLOBAL RESEARCH tanácsadócég "Képzési Benchmark Felmérés 2009" kutatásából.
Az összesen mintegy 380 ezer munkavállalót foglalkoztató 812 munkáltató jelentős része a szervezeti hatékonyság javításának lehetőségét a vezetési képességek fejlesztésében látja. Ez nem véletlen, hiszen a gazdasági válságból való kilábalás kulcsa a vezetők kezében van. A felkészült, elkötelezett, hatékony vezetők képesek csak munkatársaikat maguk mellé állítani, s a vállalkozás érdekeinek megfelelően mozgósítani. A recesszió leküzdése érdekében jövőre a cégek 70 százaléka tervezi középvezetőinek a fejlesztését, s a vezetőképzés került a vállalati képzések toplistájának élére.
Egyre jobban felértékelődik ugyanakkor a felmérésben résztvevők véleménye szerint a jövőre is gondoló munkáltatóknál a tehetségmenedzsment kérdése, mely a szorult helyzetből való kilábaláshoz, s cégek jövőbeli sikerességéhez ugyancsak fontos eszköz lehet.
A DGS GLOBAL RESEARCH szakértői ugyanakkor az elmúlt időszakban gyakran szembesültek azzal, hogy a tehetségprogramok nem találnak megfelelő fogadtatásra, nem érik el a kívánt hatást, nem épülnek be szervesen a vállalati kultúrába. Arról nem is beszélve, hogy a már működő rendszerek fenntartása megkérdőjeleződött számos szervezetnél.
A tanácsadócég ezért is tartja fontosnak, hogy a jó példákat, működő gyakorlatokat bemutassa, így már második alkalommal rendezi meg a tehetségmenedzsment konferenciát november 26-án, amelyen a legnagyobb hazai vállalatok, a kkv-k, a közszféra és a nonprofit szektor, a felsőoktatás, valamint hazai és külföldi vállalkozások képviselői saját tehetségmenedzsment-gyakorlatuk bemutatásával próbálják elősegíteni mások sikerességét.
A konferenciáról bővebben a www.hr-trend.hu oldalon lehet tájékozódni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?