kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Felmondás közös megegyezéssel gyed alatt

Gyed alatt közös megegyezéssel meg kívánnám szüntetni a munkaviszonyom jelenlegi cégemnél (mert részmunkaidőben nem akarnak foglalkoztatni és csak a törvény által előírt 1 hónapig napi 4 órába vennének vissza aztán elküldenének), mert kaptam egy másik álláslehetőséget. Megírtam a közös megegyezést melynek egy pontjánál azt kérik, hogy egészítsem ki, hogy a megegyezés a "Munkavállaló kérésére történt." Ezt törvényileg kérhetik? s én köteles vagyok ezt beleírni? Eddig sosem találkoztam még ilyennel. Vagy ha úgyis mindegy mert van másik állásom, aláírt szerződéssel, akkor nyugodtan írjam bele amit kérnek, engem nem érint hátrányosan?

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

A közös megegyezés egy megállapodás, ebből következően az kerül bele, amiben a felek megegyeznek. Kérheti a munkáltató ennek megfelelően annak beleillesztését, hogy az Ön kérésére történt a megállapodás aláírása, különösképpen akkor, ha ez így is volt. Ez a munkáltató számára azért fontos, mivel nem szeretné feltehetően azt, hogy később a közös megegyezéses munkaviszony megszüntetést megtámadja bíróságon. Ennek ugyan a siker rátája elég alacsony, de érthető, ha ezt el kívánják kerülni.

Vesztenivalója sincsen, írja nyugodtan alá. Van egy új állása, gondtalan ember !

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Kéri Ádám Munkajogi szakértő - Kéri Ádám

A jogi egyetemet 2001-ben fejeztem be (ELTE). Ezt követően európai uniós képzéseken vettem részt, majd 2004-től az Egyesült Államokban tanultam amerikai jogot.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Védett korú munkavállaló kimaradhat a leépítésből?

Férjem munkahelyén 8 ugyanazon pozícióban (block leader) lévő munkatárs közül 4 főt elbocsátanak, mert a cég csökkenti a termelést. Férjem... Teljes cikk

Mikor kell megkapnom a fizetésemet és a papírjaimat a munkaviszony megszűnése után?

Április 2-án volt az utolsó munkanapom. Szeretném tudni, mikorra várható a fizetésem, illetve mit tehetek akkor, ha csak 7 munkanapra kaptam meg a... Teljes cikk

Mennyi vonható le legfeljebb a nyugdíjamból?

Szeretném megkérdezni, hogy a nyugdíjamból mennyi a maximális összeg, amit letilthatnak. Jelenleg 176.000 Ft a nyugdíjam, és ebből 88.000 Ft-ot... Teljes cikk