Megjelent: 2 éve
A szerzőről ▼

Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni?

OTP, Magyar Telekom, Continental. Három nagyvállalat, ahol a felsővezetők is használják a Linkedint. Nemcsak passzívan, hanem posztolnak is. A múlt heti Connect konferencián a cégek képviselői mondták el, milyen potenciált látnak ebben, mi az előnye, ha egy felsővezető aktív és hogyan mérik az eredményeket.

Linkedin kommunikáció felsővezető-
images

A Linkedin az egyik legfontosabb üzleti médiummá nőtte ki magát az utóbbi évtizedben. Világszerte több mint 900 millió tagja van. 2024 elejéig Magyarországon 1,5 millióan iratkoztak fel rá, korosztályra a legnagyobb csoportot a 25-34 év közöttiek alkotják (51,5 százalék, 800 ezer felhasználó). Üzleti kapcsolatépítésben és ápolásban már-már megkerülhetetlen az oldal. Egy olyan tér, amelyben verseny van a figyelemért munkavállalók, márkák, cégek között.

A Linkedin használható toborzásra, belső és külső kommunikációra, a vállalati imázs formálására, employer brandingre. Vezetőként pedig még szakmai kapcsokatépítésre, szakmai pozicionálásra, tanulásra, önmarketinre egyaránt.

Hol tartanak a Linkedin-használatban a felsővezetők? Erről beszélgettek a múlt csütörtöki Connect konferencián nagyvállalatok kommunikációval, HR-rel foglalkozó szakemberei.

Az OTP Banknak van a vállalati profilok közül a legtöbb követője, 54 ezer. Sőt, a napokban indul el a 12 országot magában foglaló OTP Group profil. Ettől függetlenül a felsővezetők is aktívak. Gáspár Bence, a bank kommunikációs vezetője elmondta, valaki nagyon sikeres és olyan is, aki nem annyira erős ebben. Megnéztük, hogy az OTP felsővezetéséből kinek van a legtöbb követője. Messze magasan Becsei András vezérigazgató-helyettesnek, cikkünk írásakor 4239.

A Continental autóipari beszállítónál is posztolnak a felsővezetők, de nem kötelező a jelenlét. Keszte Róbert, a cég első számú vezetője az Unimedia tavaly novemberi összesítése alapján a legtöbb követővel (akkor 5629 most 6427) rendelkező első számú vezető volt a top 50 magyar cég között. Kalmár Ákos HR igazgatót most 4690-en követik, amivel a nagy cégek HR igazgatói közül az elsők között található.  

A Magyar Telekom vállalati profilját 36 ezren követik. Rékasi Tibor vezérigazgatónak 3085, Pereszlényi Zoltán kereskedelmi vezérigazgató-helyettesnek 2300 követője van. Az Uniomedia tavalyi listáját egyébként egy telekomos, Szabó Béla márkakommunikációs igazgató vezette 5878 követővel, amit mára 6688-ra tornászott fel. Kiemelkedő követőszáma van Friedl Zsuzsanna korábbi HR igazgatónak is (a tavalyi felmérésben 5375 volt, most 7700-nál jár), aki év elejétől nemzetközi kinevezést kapott, a T-Systems International HR igazgatójaként dolgozik.

Persze a követők száma csak egy mérőszám a sok közül. Az OTP-nél havi riportot készítenek, nézik hogyan teljesítenek önmagukhoz és a konkurenciához képest. A like-ok közül 20-30-at még elemeznek, ezerre már nincs kapacitásuk. A Continentalnál a like-ot és az impressiont mérik illetve azt is, hogy kitől jött a visszajelzés. Felsővezetői posztoknál like-olnak a kollégák, a beszállítók, a többi egy változatos közönségtől jön.  “Amikor egy posztban arról írtunk, hogy a szegedi férfi kézilabdacsapatot támogatjuk, akkor teljesne máshonnan érkeztek a reakciók” - mondta Kalmár Ákos.

Adódik a kérdést, hogy miért posztoljon a felsővezető? Egyrészt azért, mert nagyobb hatást ér el mint egy vállalati oldal.“A vezetői tartalomra sokkal több like, reakció érkezik, mint a céges profilon kitett posztokra” - árulta el Kalmár Ákos országos HR igazgató.Az OTP-nél is általában ötször-tízszer nagyobb felsővezetői posztok hatása, de nem mindig. Gáspár Bence példaként hozta fel a céges profilra kitett egyik írást, amelyben egy 50 éve náluk dolgozó munkavállalót köszöntöttek. Ez a poszt ezer feletti like-ot hozott.

Varró Balázs a piacvezető munkaerő-kölcsönző, a Prohuman Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója elmondta, hogy náluk először a toborzók használták a Linkedint jelöltek felkutatására, mára a felsővezetők is. Új vezérigazgatójuk, Tóth Ágnes nyitóposztja például a közelmúltban kimagaslóan nagy elérést hozott és sok reakciót keltett.

Kell a személyes hangvétel

A vezetők a sikerreceptek között a személyes hangvételt említették valamint azt is, hogy motiváció és önazonosság kell a sikerhez. És nem ártanak már az elején a like-ok, a visszajelzések, ezek ugyanis erőt adnak az újabb posztoláshoz. Kalmár Ákos tapasztalatai szerint heti egy-két órát kell ebbe a vezetőknek fektetni hetente. Szabó Béla elmondta, hogy megosztó véleményt azért nem mernek a vezetők publikálni.

A beszélgetés résztvevői abban egyetértettek, hogy a vállalati Linkedin megjelenés nem a vezetők one man show-ja, hanem csapatmunka és koncepció áll mögötte, amivel a “nagykövetek” - ők vállalaton belül azok a munkavállalók, akik képviselik a céget a potenciális új munkavállalók előtt - aktivitását is össze kell hangolni.

Mi történik akkor, ha a vezető ezt személyes brandjének építésére használja egy újabb szakmai állomás felé? Gáspár Bence szerint figyelni kell a bank célrendszerére, nem lehet kilógni az üzenetek átadásával. A váltástól való félelem azonban nem lehet szempont, nem szabad a social media használatában nem képezni és nem támogatni a vezetőket, mert azzal nagyobb hátrányba kerül a vállalat az üzleti kommunikációs térben.

Két külföldi példa

Szabó Béla a hallgatóságnak jó példaként Tim Höttges, a Deutsche Telekom AG vezérigazgatójának Linkedin-megjelenését említette. Höttgesnek 135 000 követője van világszerte. Ha a posztokat tekintjük, akkor beszél a befektetőkhöz, díjat ad át a csapatoknak, megjelennek konferenciafellépései. Legutóbbi írásában a Deutsche Telekom irodájába megérkező futball Európa-bajnoki kupát mutatta be. Népszerű a “Tim testet” (Tim tesztel) sorozata, amelyekben a céghez kapcsolódó termékeket, szolgáltatásokat (telefonok, tévék) tesztel.

Szabó Béla elmondta, hogy a szakmában időnként előveszik John Legere, a T-Mobile US korábbi vezérigazgatójának példáját, hogy mit lehet tanulni tőle. Ő 2012-2020 között vezette a cégcsoport egyesült államokbeli leányvállalatát és social media szupersztárrá nőtte ki magát elsősorban a Twitteren és a Facebookon. Ráadásul ehhez pénzügyi sikerek is társultak. Amikor érkezett, 9.73 dollárt ért egy T-Mobile részvény, amikor távozott, 90.80-at, ami 833 százalékos növekedés.

  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A legtöbb cég nem tudja megszólítani a saját kollégáit

Nemrégiben látott napvilágot egy felmérés a vállalatok belső kommunikációjának hatékonyságáról. Az adatokból kiderül, hogy bár elméletben a... Teljes cikk

Hazudnak a munkahelyen? Így ismerheted fel

Az őszi Internet Hungary HR-es szekciójában két előadás is a "munkahelyi hamis próféták" témakört járta körül. Milyen hazugságok figyelhetőek... Teljes cikk

Klimax: Dolgozó nők, akik minden nap újrahangolják magukat, mert nincs más választásuk

Nem kell minden nap erősnek lenned, nem kell mosolyognod, ha fáradt vagy és nem kell eljátszanod, hogy „semmi bajom, csak a hormonok”. Ma van a... Teljes cikk