kapubanner for mobile

Fiatal kutatók figyelem! Indul az MTA Lendület-programja

Megjelent a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) fiatal kutatók számára kiírt Lendület Programjának pályázati felhívása 2023-ban induló kutatócsoportok létrehozására.

Az új pályázati felhívást a tavalyihoz hasonló feltételekkel, de január végi beadási határidővel hirdette meg az Akadémia.

A 2009 óta meghirdetett Lendület Program célja a magyarországi fiatal kutatóbázis erősítése nemzetközi szinten is kimagasló teljesítményű kutatók külföldről történő hazahívásával, illetve itthon tartásával, és ezzel egyidejűleg a fiatal kutatók önállósodási törekvéseinek támogatása. Azoknak a kutatóknak nyújt továbblépési lehetőséget, akik korábban már sikeresen pályáztak rangos hazai és/vagy nemzetközi posztdoktori vagy kutatási támogatásokra.

Pályázni két kategóriában lehet. A csak egyszer elnyerhető Lendület I (Induló) támogatásra azok a 40 évnél fiatalabb kutatók pályázhatnak, akik PhD-fokozatukat 2013. január 1. után és 2019. december 31. előtt szerezték meg és korábban rangos hazai és/vagy nemzetközi posztdoktori vagy kutatási pályázatokon egyénileg vagy kutatócsoport-vezetőként támogatást nyertek. 

A Lendület H (Haladó) támogatásra azok a nemzetközileg is elismert kutatók pályázhatnak, akiknek van kutatócsoport-vezetői tapasztalatuk, vagyis a közelmúltban saját kutatási téma kidolgozására Lendület (I, II), Élvonal vagy egyéb, a Lendület-támogatással összemérhető nemzetközi pályázaton támogatást nyertek.

A Lendület Programban részt vevő kutatóknak vállalniuk kell, hogy a támogatás ideje alatt pályáznak az Európai Kutatási Tanács (ERC) valamelyik kiválósági felhívására. Mindkét kategória nyerteseinek vállalniuk kell továbbá, hogy a Lendület-projektjük ideje alatt életvitelszerűen Magyarországon tartózkodnak. A pályázatot benyújtó kutatóknak kötelezően MTMT-azonosítóval kell rendelkezniük, naprakész adatokkal.

A megpályázható Lendület-támogatás maximális összege a Lendület I kategóriában átlagosan évi 40 millió forint, a Lendület H kategóriában átlagosan évi 50 millió forint. Ezenfelül nagy eszköz-, műszerigény esetén az első kutatási évre Lendület I esetében egyszeri, legfeljebb 50 millió forint, Lendület H esetében egyszeri, legfeljebb 100 millió forint tervezhető.

A pályázatok beadási határideje 2023. január 31.

A felhívás szerint a program rendelkezésére álló keretből új Lendület-kutatócsoportok támogatására 800 millió forint fordítható, amelyből várhatóan 16-18 Lendület-kutatócsoport indítására van lehetőség 2023. szeptember 1. és 2023. december 1. közötti kezdési idővel. A teljes támogatási időszak maximum 5 év lehet. A pályázat részletei a Lendület Program 2023. évi pályázati felhívása alatt olvashatók az MTA honlapján.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek

Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk

Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata

A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk

Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken

Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk