kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Fókuszban az érzések - a coaching és mediáció haszonásságáról

Adott egy vidéki nagyváros, annak jóhírű gimnáziuma, annak egyik tanára. Együttműködő, de inkább csöndes, háttérbe húzódó - noha tele van ötletekkel. Elvált, gyermekét egyedül neveli, erősnek mutatja magát - noha szeretetre vágyik. Telnek a hetek, hónapok - hol jobb, hol rosszabb. Aztán gondol egy nagyot és beiratkozik life coach képzésre. Neve elhallgatásának lehetőségével élve szívesen mesél őszintén coachingról és mediációról pedagógusként, nőként, anyaként, hallgatóként.

-Tanárként napi kihívást jelenthet a gyerekek motiválása, a szülők esetleges panaszainak kezelése, a kollégákkal, igazgatóval való együttműködés. A coaching módszere miben tud segíteni?

- Habár más szakmákhoz képest itt aránylag kisebb a létbizonytalanság, az utóbbi néhány évben a közoktatásban lezajlott (negatív irányú) változások is érezhetően nyomot hagytak a tanárokon. A társadalmi, anyagi megbecsülés hiánya, az előrelépési lehetőségek szűk köre, az egyre több 'problémás' gyerek, a külső körülmények kiszámíthatatlansága motiválatlansághoz, kedvtelenséghez, fásultsághoz vezet, és az ezen a pályán bizonyos idő után tapasztalható burn out-szindróma még korábban jelentkezhet. A coaching akkor segíthet, ha valaki úgy érzi, elakadt, megfásult, belefáradt: egy coachingfolyamat során új célokat, új értékeket fedezhet fel a munkájában, más szemszögből, más oldalról kezdheti el látni a helyzetét. De akár fény derülhet arra is, hogy változtatni szeretne, és valami másban kellene megpróbálnia magát.

Én mikor elkezdtem a tanfolyamot a LINEO International Consultingnál, meglehetősen sötéten láttam a helyzetemet pedagógusként. Részben ezért is vágtam bele a képzésbe. Mostanra úgy érzem, olyan tudásra, képességre tettem szert, amivel más módon is tudom segíteni a diákokat az iskolában, főleg osztályfőnökként, de szaktanárként is. Ettől újra lelkes és magabiztos vagyok. Pl. tanév elején minden diákommal megfogalmaztattam, mit szeretne elérni ebben a tanévben, és ezért mit fog megtenni (konkrétumokat kellett írniuk). Mivel a tanfolyam során pozitívabb és (ön)tudatosabb lettem, ez kihat a kollégáimmal való viszonyomra, a munkához való hozzáállásomra is. Kevésbé húzódom háttérbe, javaslataim vannak, aktívabb vagyok, és a tanfolyamon tanult technikák segítségével könnyebben küzdöm le az eddigi problémáimat: nem halogatom a dolgozatjavítást, a papírmunkát, nem tologatom az elintéznivalókat (és így nem felejtem el őket).

- És a mediáció milyen konfliktusok megoldásában jöhet jól?

- A konfliktusok rendezésének eme formája a közoktatásban egyelőre sajnos nem elterjedt, pedig számos konfliktussal kell megküzdeni a pedagógusoknak nap mint nap. Annak ellenére, hogy előszeretettel indítanak konfliktuskezelés címszóval továbbképzéseket pedagógusok számára, a problémás helyzeteket mégis csak ritkán sikerül jól kezelni.

Tavaly például az iskolánk vezetősége arra a döntésre jutott, hogy a több évtizedes hagyományokat megszakítva át kell gondolnunk a gólyabál és a szalagavató formátumát. Ami ezután következett: több, sok-sok órán át tartó értekezlet parttalan ötleteléssel, érzelgősséggel, dacoskodással, vitatkozással, ami során egy tapodtat sem haladtunk előrébb a megoldás felé. Gyorsan és céltudatosan megoldható lett volna, ha egy mediátor segít egymáshoz közelíteni az álláspontokat és közös nevezőre jutni.

Egy mediátor bevonásával elérhető a közvetlen szülő-tanár kommunikáció és az indulatok, a félreértések pedig kikerülhetőek. Egyik kollégámat például egyik nap behívatta az igazgató, mert az egyik szülő felháborodott azon, milyen erkölcstelen kötelező olvasmányokat ad fel a diákoknak (A katedrális c. regényről volt szó). Ezután több, indulattal és félreértéssel teli beszélgetés során sikerült tisztázni csak a helyzetet, ami így a tanárnőben, a szülőben és a diákban is rossz érzéseket hagyott maga után.

A diákok közötti konfliktusok korukból adódóan már nehezebb ügynek bizonyulnak, de próbálom bátorítani őket, hogy kulturált, higgadt módon intézzék konfliktusaikat.

- Nyilván ehhez az Ön higgadtsága is szükséges, amihez nyugodt magánéleti háttér szükséges. Emberileg hogyan változott a coach képzés során?

- A leggyakoribb probléma a mi korosztályunkban - szerintem, hogy a korombeli (akár már elvált, akár még hajadon) nők nagyon nehezen találnak társat maguknak (kevés a nekik való szórakozóhely, ismerkedési lehetőség, kisvárosban/faluban laknak, nincs idejük stb.). A korban hozzáillő férfiak már vagy házasságban élnek, vagy nem véletlenül egyedülállóak (alkalmatlanok tartós kapcsolatra vagy nem akarnak ilyet). Ezért a nők gyakran mennek bele olyan kapcsolatokba, amiben nem is igazán érzik jól magukat; megalázónak, nem kielégítőnek érzik, az egyedülléttől való félelmükben azonban nem mernek változtatni, és akár évekig vállalják a (gyakran nős férfiakkal folytatott) viszonyt. Ugyanilyen okokból sokan ragadnak bele boldogtalan házasságukba is. A coaching abban segíthet nekik, hogy helyreálljon az önértékelésük, tisztán lássák saját értékeiket és egyértelműen meg tudják fogalmazni, mit szeretnének, mit várnak el egy kapcsolattól, és ha ezt nem kapják meg, merjenek változtatni, kilépni belőle.

Én a válásom után meg voltam győződve róla, hogy nem akarok komoly kapcsolatot, mert egyedül érzem jól magam (kicsi az esélye, hogy valaki megbánthat), és a férfiak felé is ezt kommunikáltam, azután, mikor tényleg nem lett semmi komoly a dologból, mégis szenvedtem. Az önismereti folyamat során rájöttem, hogy igazából vágyom egy komolyabb társra, de addig nem fogom megtalálni, míg ezt magamnak sem merem bevallani. Miután ez tisztázódott, a viselkedésem, kommunikációm is más lett az ellenkező nem felé, és így esélyem lett egy nekem megfelelő társ megtalálására.

- Ezek elég meggyőző érvek a coach képzés ill. a coahcing ülések mellett. Akinek ez nem lenne elég, annak mit tudna még hozzátenni?

- Szakmailag fontos, hogy az oktatás a legfrissebb szakirodalom és képzett, tapasztalt coachok, mediátorok bevonásával történt, nagy hangsúlyt fektetve a gyakorlati oktatásra. Külön pozitívum a rugalmasság, a résztvevők igényeihez való igazodás és a jó hangulat, ami a képzők személyiségéből fakad. Ezáltal hitelesnek éreztem a képzést. Olyan tudást kaptam, elsősorban magamról, amitől sikeresebbnek, határozottabbnak, nyugodtabbnak, pozitívabbnak érzem magam. Sokkal tudatosabban figyelek azóta magamra, az érzéseimre, és a mindennapi életben is próbálom alkalmazni az ott tanult technikákat (pl. családban nézeteltéréseknél stb.)

A két legfontosabb dolog, amit itt tanultam, az volt, hogy a konfliktusokat fel kell vállalni, mert előre visznek, és az elkerülésükkel nem oldódnak meg, a másik pedig a megbocsátás fontossága - hiszen a múlton már nem tudunk változtatni, így meg kell tanulnunk elfogadni. Több, régóta magammal hurcolt sérelmemet sikerült így elengednem végül.

Cs.K., a LINEO International Consulting Kft. végzett life coach hallgatója
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág!

Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan... Teljes cikk

Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat

Egy mesterséges intelligencia (AI) alapú alkalmazásnak köszönhetően többé nem kell órákat töltenie a munkavállalónak a hosszabb szabadság alatt... Teljes cikk

Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk

Helyben akarnak interjúzni vagy legalább a szakmai vezetővel beszélni, élményt szeretnének gyűjteni munkakörökről, inspirációt meríteni a... Teljes cikk