kapubanner for mobile

Fontos a fejlődés lehetősége a munkavállalóknak

Talán nem újdonság, hogy az élethosszig tartó tanulás időszakát éljük, ami ma már nem egyszerű szlogen, hanem szükségszerűség, hiszen aki nem fejlődik, az egyszerűen kiszorul a munkaerőpiacról, ahol a technológiai fejlődés exponenciális. Az elmúlt hetekben több kérdést is feltettünk olvasóinknak a munkahelyi képzésekkel kapcsolatban, amely válaszok ugyan nem reprezentatívak, de azt mutatják, hogy milyen fontos szerepe van a képzésnek a munkavállalók számára, és hogy bizony a kínálaton és a hatékonyságon van még mit fejlesztenie a munkáltatóknak.

Arra a kérdésünkre, hogy mennyire és miért fontos a képzés, a döntő többsége a szavazásban résztvevő olvasóknak azt válaszolta, hogy fontos a fejlődésük illetve a cég kultúrája szempontjából. Sőt, adott esetben a munkahely melletti döntést is befolyásolja, hogy az adott munkaadó biztosít-e képzést. Ők az összes válaszadó 79%-át képviselték. Mindössze 13% mondta azt, hogy számára egyáltalán nem fontos a képzések elérhetősége.


Azt is megkérdeztük olvasóinktól, hogy szerintük mennyire hatékonyak a vállalati képzések. Ebben a szavazásban valamivel kevesebb válasz érkezett, mint a fenti kérdés esetén, amelyekből azonban az derült ki, hogy a válaszadó munkavállalók közel kétharmada nem érzi hatékonynak a munkahelyi képzéseket.


És jöjjön a végére az a szomorú látlelet, hogy bár a fentiekből látható, hogy mekkora igény lenne képzési lehetőségekre, mégis még mindig sok hely van, ahol egyáltalán nincs képzés, vagy csak a munka elvégzéséhez feltétlenül szükséges, kötelező tudást adják át. Utóbbi kettő válasz tartalmazta a válaszadók majdnem 80%-át, míg mindössze 14% válaszolta azt, hogy változatos képzési palettáról válogathat a munkahelyén.



A HR Portal Akadémia képzései között ITT válogathatnak.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek