Gyesről térek vissza dolgozni másik munkakörbe, kérhetem a jelenlegi béremet?
GYES-t követően szerettem volna visszamenni dolgozni, de azt jelezték vissza, hogy - korábbi létszámhelyem nem áll rendelkezésre az osztályon, az időközben végrehajtott szervezetfejlesztések miatt. A szervezetfejlesztések feladat átcsoportosításokkal is jártak, a korábban általam végzett feladat megszűnt az osztályon - ez nem igaz, mert most vettek fel valakit, aki szeptembertől fog dolgozni. Ami a legnagyobb probléma, hogy ugyanazon az osztályon, ugyanolyan elvárásokkal megfogalmazott munkakört ajánlott, DE jóval alacsonyabb bérért. Szeretnék erről részletes információt kapni, hogy ilyenkor mit lehet lépni. Nem szeretném ezt a munkakört ennyi bérért betölteni. Lehet utalni rá, hogy tudom, hogy mást meg felvettek? Mondhatom, hogy ugyanazon az osztályon, ugyanolyan elvárásokkal a jelenlegi béremet kérem? Ha igen, milyen módon?

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
Amennyiben az átszervezés ténylegesen nem történt meg, ezt munkaügyi perben sérelmezheti, de fordulhat panaszával az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz is. Javasolom, hogy előtte keresse fel a Jogpontok Hálózatot ingyenes jogi segítségnyújtás céljából.
Sok sikert kívánok !
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A végzettségem megszerzése után 2 évig vagyok köteles fenntartani a munkaviszonyt, abból már 1,25-öt töltöttem le. Munkahelyemmel kötött... Teljes cikk
Jelenleg dolgozom, de ha táppénzre megyek, a távollétem ideje alatt felmondhatja-e a munkáltató a munkaszerződésemet? Teljes cikk
Folyamatos, 12 órás munkarendben dolgozó órabéres munkavállaló vagyok. Amennyiben egy munkaszüneti nap szombatra vagy vasárnapra esik, és az... Teljes cikk
- A projekt gyakran egyszerű, az emberek nem azok - így telik egy projektmenedzser egy napja 4 hónapja
- Milliomos IT-szakmák: ezekért a munkakörökért fizetnek csillagászati összegeket 5 hónapja
- Megkapta az engedélyt a szolgáltató - hamarosan Revolut-számlára is érkezhet majd a fizetés? 5 hónapja
- Ács 6 hónapja
- Production Planner 6 hónapja
- A jövő a bátor lányoké: így válhatnak a tinik az AI-korszak nyerteseivé 6 hónapja
- Munkabér-letiltás szabályai: mi változott 2025-ben, és mire számíthatsz? 7 hónapja
- Program indul a ki nem fizetett bérek megelőlegezésére 7 hónapja
- Trade Marketing Manager 8 hónapja
- IT Auditor 8 hónapja
- Állásinterjú-szimulátorral segíthetnek a börtönből szabadultaknak visszatérni a munkába 8 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?