Ha felnőttek, pénzt szeretnének keresni
Nem szeretnének űrhajósok vagy pilóták lenni a kisgyerekek, de azt pontosan tudják, hogy a jó munkakörnyezet és a barátságos légkör is fontos a fizetés mellett.
Hatéves kortól teljesen természetes a gyerekeknek, hogy a felnőtteknek azért kell dolgozniuk, hogy pénzt keressenek – derül ki a „Mi leszel, ha nagy leszel?” című kutatásból. Azt, hogy erre pontosan hogyan van lehetőség, illetve, hogy a szülők mivel foglalkoznak már sokkal változóbb eredménnyel válaszolják meg. A családokban teljesen eltérő, hogy milyen szinten vonják be a gyerekeket a munkával kapcsolatos részletekbe, az azonban pozitív, hogy a legtöbbet akkor beszélnek erről, ha jó a munkakörnyezet és a szülők jól érzik magukat a pozíciójukban.
Az ovisok és iskolások mind egyetértettek: a szüleik túl sokat dolgoznak, de erre szükség is van, hiszen aki többet dolgozik, az többet is keres.
Volt olyan gyerek, aki a rezsire is gondolt
A megkeresett pénzt minden kisgyerek olyan dolgokra költené, amellyel közvetlenül is kapcsolatba kerül. A játékok és édesség
„Az élet nem működhetne munka nélkül…”
(Márk, 9 éves)
„Pénzt keresnek az emberek, azért dolgoznak, hogy azon tudjanak ennivalót, ruhát venni… meg játékot!”
(Marci, 7 éves)
„Olyan is lehet, hogy valaki nemcsak azért örül a gyárban, mert pénzt keresett, hanem azért is, mert megvették, amit csinált.”
(Lili, 6 éves)
„Mikor én elmentem az apukámmal a munkahelyére, akkor láttam, hogy sok számítógép van. A földszinten voltak egy épületben, aztán az első emeletre átköltöztek. Én mindig, amikor elmegyek apukám munkahelyére, hogy ne unatkozzak, akkor a számítógéppel játszhatok. Egyszer láttam, hogy apukámnak a számítógépen olyan a háttér, mint valami ilyen lebegő űrbázis, és nagyon tetszett.”
(Balázs, 8 éves)
„Szerintem az anyukám azért szokott néha mérges lenni otthon, mert aki vele egy szobában van, néha valami olyat mond, hogy most anya ezt fogja csinálni, és anya nem egyezik bele.”
(Elza, 8 éves)
„Főnöknek lenni nem jó, mert akkor más emberek utálnak, amiért parancsolgatsz.”
(Bence, 10 éves)
„A főnöknek gondolkozni kell. Mert úgy egy egész munkahely is összedől, ha mindenki azt csinál, amit akar. Mondjuk, van, aki csocsózik, van, aki pingpongozik, van, aki olvas, van, aki dolgozik. Minden.”
(Borcsa, 7 éves)
A legkisebbeknek is nyilvánvaló, hogy léteznek izgalmas és unalmas munkakörök is, azt már nehezebben tudják megítélni, hogy melyik-melyik kategória. Többször is elhangzott, hogy az a legjobb munka, amelyhez jól értünk és meg is becsülnek érte. Azt viszont nem szeretnék, ha mindig ugyanazt kellene kötelességből végezniük.
Főnök meglepő módon szinte senki sem szeretne lenni, mert sok felelősséggel jár, és mert a főnököket senki sem szereti. A sztereotípia, hogy a vezetők kevés munkával sok pénzt keresnek nem került elő. A gyerekek azonban azt is tudják, mindig szükség van valakire, aki összeszedi a csapatot. Mindenki egyetértett, hogy másokkal együtt dolgozni sokkal jobb, mint egyedül, csakúgy mint játszani.
A „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre a szülői példákat követve az építészen, a közgazdászon és az orvoson keresztül a rendszergazdáig minden fehérgalléros munkakör előkerült, míg az inkább élményalapon választott szakmák között a cukrászt, a lovasoktatót, a focistát és a LEGO tervezőt említették. A klasszikus kisiparos munkák (cipész, asztalos, stb.), a magas presztízsű álomkarrierek (pilóta, űrhajós, kapitány, stb.) közül egyet sem említettek a gyerekek. A kisvállalkozásokhoz kötődő munkakörökből a boltos került csak elő.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A tehergépkocsi-vezető olyan szakember, aki áruk szállítását végzi teherautóval belföldön és/vagy nemzetközi viszonylatban. Teljes cikk
A futár olyan munkakör, amelynek lényege küldemények (csomagok, levelek, iratok, ételek stb.) eljuttatása egyik helyről a másikra meghatározott időn belül. Teljes cikk
A biztonsági őr olyan munkakör, amelynek célja emberek, épületek, területek és értékek védelme, valamint a rend és biztonság fenntartása. Teljes cikk
- Ezek az állások tarolnak 2026-ban - itt a LinkedIn toplistája! 1 hete
- Sikervakságban szenved a HR szakma 1 hete
- Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál? 2 hete
- Hamarosan kezdődik az Educatio oktatási szakkiállítás 2 hete
- Létminimumon a rendvédelem hátországa? Vita a RIASZ-dolgozók béréről 1 hónapja
- "Egyenlő értékű munkáért, egyenlő bért" - ami az elmúlt 50 év alatt nem sikerült 1 hónapja
- Rekordmélyponton a kezdő fizetések: már a top cégek sem adnak többet a fiataloknak 2 hónapja
- Felmérés: a dolgozók több mint fele nem kapott fizetésemelést az elmúlt évben 2 hónapja
- Felmérés: minden ötödik brit dolgozó kért már előleget a főnökétől, hogy megéljen 2 hónapja
- A bértranszparencia a bizalom eszköze, nem puszta megfelelés 2 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni az országos szakmai versenyekre 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa