Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?
Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a hallgatók 23%-a komolyabb vagy nagyon komoly pénzügyi gondokról számolt be. Ez az egyik oka annak, hogy ma az egyetemeken, főiskolákon tanuló diákok többsége (57%) folyamatosan vagy alkalmi jelleggel munkát vállal, sőt már a tanulmányokra való jelentkezésnél is fontos szempont, hogyan tudják a tanulmányi és munkahelyi kötelezettségeiket összehangolni.
Néhány napja jelent meg az Eurostudent 8 kutatás magyar gyorsjelentése. Az Európai Bizottság által támogatott, háromévente ismétlődő nemzetközi hallgatói kérdőíves felmérés a felsőoktatásban tanulók társadalmi hátterét és tanulmányi jellemzőit vizsgálja közel tizenötezer aktív hallgatói státusszal rendelkező magyar diák válaszai alapján. A gyorsjelentés külön fejezetet szán a tanulmányok melletti munkavégzés kérdéskörének, hiszen ez nemcsak hazánkban, de egész Európában egy meghatározó jelenség.
A válaszok alapján a magyar hallgatók 43%-a egyáltalán nem dolgozott, 15% végzett alkalmi jellegű munkát a szorgalmi időszakban, 42% pedig folyamatosan - bár nem feltétlenül teljes munkaidőben - vállalt munkát a tanulmányai mellett. Természetesen ebben a tekintetben nagyon nagy eltérés van a nappali, illetve levelező és távoktatási formában tanulók között, a részidős képzésben (levelező, távoktatás) tanulók kilenctizede állandó jelleggel dolgozik, a nappali munkarendű képzésre járóknak mindössze a negyedére (27%) jellemző ez.
A kutatás rávilágít arra is, hogy a hallgatók legnagyobb része anyagi okokból is vállal munkát, közel felük számára a megélhetési költségek fedezése alapvető motiváció, s ennél alig kevesebben mondták azt, hogy főként az alapszükségleteiken felüli igényeiket fedezik a keresetükből. Magas azok aránya is (47%), akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást. Érdekesség, hogy a diákok közel fele (48%) inkább munkavállalónak tartja magát és csak másodsorban felsőoktatásban tanuló hallgatónak.
A diákok több mint fele (55%) mondta, hogy a tanulás melletti munkavállalás oka az anyagiak mellett a szakmai tapasztalat megszerzése, de bármi is legyen a munkavállalás oka, a válaszadók 43%-ának komoly nehézséget okoz a tanulmányi és a munkahelyi kötelezettségek összehangolása.
„Ideális esetben az egyetemek olyan oktatási módszertannal dolgoznak, amelynél a hallgatóknak nem kell választani a diplomaszerzés és a munkavállalás között. A digitális oktatás erre a problémára kiváló megoldás, mi például a GDE-n a „blended learning” módszerrel oktatunk. A bárhol, bármikor online elsajátítható e-learning tananyagok és a gyakorlatorientált személyes konzultációk, laborgyakorlatok összeállítás biztosítja annak lehetőségét, hogy a hallgatók életük minden területén sikeresen teljesíthessenek” – mondta el az Eurostudent 8 felmérés kapcsán dr. Dietz Ferenc, a Gábor Dénes Egyetem elnöke.
A munkáltatók is látják az egyetemistákban rejlő lehetőséget, számos vállalat csatlakozott a duális képzésekhez, indított el saját gyakornoki programot, ezekkel a kezdeményezésekkel megnyerik a legjobb fiatalokat már a diploma megszerzése előtt. Hogy mennyire általános jelenség az első diploma megszerzése előtt a munkavállalás, az is jelzi, hogy a február 15-én záruló felvételi eljárásban számos egyetem intézményi pontokat ad a munkatapasztalatért.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A munkaerőpiac egyik legnagyobb kihívása ma nem a létszám-, hanem a használható tudás hiánya. A technológiai és ipari átalakulás... Teljes cikk
A fosszilis energiahordozóktól való elmozdulás soha nem látott munkaerő-igényt teremt az elektromos hálózatok körül: tízezrével nyílnak új... Teljes cikk
Magyarországon is megvetette a lábát a munka világát jó értelemben felforgatni akaró - lapos szervezet, döntés az alsó szinteken, emberközpontú... Teljes cikk
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 3 napja
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hete
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 1 hete
- Így próbálják több nő felé nyitni a techvilágot – ösztöndíjat kaptak a fiatal tehetségek 2 hete
- Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen 2 hete
- Nem csak stresszesek: ezek a munkák teszik leginkább tönkre az egészséget 2 hete
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 2 hete
- Pék 3 hete
- A humántőke-menedzsment lesz a siker kulcsa a kékgalléros szektorban? 3 hete
- A munkahelyi ivás kora lejárt? Átalakul, hogyan barátkoznak ma a kollégák 4 hete
- Alvásért, sorban állásért és ölelésért fizetnek? – A 10 legfurcsább munka, ami tényleg jól fizet 4 hete

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben