Háromnapos programsorozat indul az Idegenvezetők Világnapján
Az idén ismét élőben rendezik meg az idegenvezetők világnapját: február 24. és 27. között csaknem ötven tematikus sétán vehetnek részt az érdeklődők, tematikus séták, tárlatvezetések, épületbejárások, múzeumlátogatások, valamint dunai hajózás, városnéző buszos túra és különjáratú villamos is indul Budapest különböző pontjairól - jelentették be a szervezők.

A rendezvénysorozatra több ezer érdeklődőt várnak.
A fővárosi turisztikai szezon hagyományosan az idegenvezetői világnappal kezdődik - mondta Szatmáry Kristóf, a BKIK tiszteletbeli elnöke, fideszes országgyűlési képviselő a megnyitón. Rámutatott: nehéz időszakon van túl a szakma, a turizmus 10-15 éves felívelő szakaszába "rondított bele a járvány". Azonban optimizmussal tekintenek a jövőbe, mivel az elmúlt 1,5-2 évben tapasztalt korlátozásokra már nem kell készülni; az előrejelzések szerint az idén növekedés várható - tette hozzá.
Csókay Ákos, a BKIK főtitkára elmondtaK: kiemelt céljuk, hogy a BKIK Újra nyitva Budapest programjával összhangban felhívják a belföldi utazók figyelmét a főváros szépségére, turisztikai értékeire és izgalmas programlehetőségeire. A főváros népszerűsítésére azonban nem a klasszikus látványosságokat állítják fókuszba, hanem a város kevésbé ismert kincseit mutatják meg. A tavaly online is óriási érdeklődés mellett megtartott, vezetett túrák helyét ebben az évben az élő séták és változatos eszközökön szervezett utak veszik át - mondta.
Medzay Anikó, az idegenvezetői világnap budapesti programjainak szervezője ismertette: közel 50 sétát tartanak, számos meghirdetett program már betelt.
A Volánbusz Zrt. stratégiai partnerségével összeállított programsorozaton az érdeklődők a buszos és hajós kirándulások mellett városnéző villamossal utazhatnak Óbudától Kelenföldig, sétán ismerhetik meg a régi pesti kereskedő belváros mindennapjait, az "erzsébetvárosi Csikágót", izgalmas épületbejáráson vehetnek részt a Zeneakadémián, a Szépművészeti Múzeumban, a Dreher Sörmúzeumban vagy az Unicum Házban. Lesz olyan program is, amely a Budai vár éppen zajló átalakítását mutatja be.
Évek óta vidékről is sokan érkeznek a fővárosi programokra, idén 3-4 ezer résztvevőre számítanak - közölte, hozzátéve: szeretnék felkelteni a helyi lakosság, a városvezetők, a média figyelmét az idegenvezetők szakmai felkészültségére, értékteremtő és közvetítő munkájára, illetve arra a törekvésükre, hogy munkatapasztalataik megfogalmazásával segítsék az országimázs-teremtésért felelős turisztikai, politikai döntéshozók munkáját.
A BKIK Kereskedelmi Tagozata által összesített adatok szerint a turizmus területén Budapest a legnagyobb vesztese a 2020 márciusa óta tartó pandémiás időszaknak. A járványidőszakot megelőző év rekordteljesítményével szemben a járvány elleni védekezéshez kapcsolódó hazai és nemzetközi korlátozások egyes turisztikai szegmensekben akár 50 százalékot is meghaladó visszaesést eredményeztek. 2020-ban országos szinten a belföldi vendégéjszakák száma például 40 százalékkal, a külföldieké közel 80 százalékkal, Budapesten a belföldieké közel 60 százalékkal, a külföldieké 80 százalékkal maradt el a 2019-es adatoktól.
Tavaly a fővárosba az országosan mért 46 százalékos csökkenéshez képest még kevesebb külföldi vendég érkezett: ez a szám több mint 50 százalékkal maradt el az előző évitől. Az idegenforgalom visszaesése különösen nehéz helyzetbe hozza a vendégek ellátásában részt vevő budapesti szolgáltatókat, így az attól igen nagy mértékben függő idegenvezetőket is - közölték.
Az Idegenvezető Társaságok Világszövetségének (WFTGA) kezdeményezésére február utolsó vasárnapján 1990 óta hívják fel a figyelmet az idegenvezetői szakmára. Az 1989-ben alakult Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének tagjai a szakmai törvények szerint, mintegy harminc különböző nyelven végzik tevékenységüket. Magyarországon nagyjából 15 ezer idegenvezetőt tartanak nyilván, közülük négyezren aktívak Budapesten, országosan pedig 4500-an.
Fotó: unsplash.com
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A magasan képzett egészségügyi szakdolgozók a jövőben önállóan, saját jogon is elláthatnak olyan tevékenységeket, amelyeket eddig kizárólag... Teljes cikk
Egy 2025-ös felmérés szerint a technológiai újdonságok miatt a meglévő készségek 40 százaléka avulhat el vagy alakulhat át 2030-ig. Egy másik,... Teljes cikk
Az elmúlt két évben többszörösére nőtt a szövetkezeti foglalkoztatásban dolgozó kismamák száma, ami növekvő tendenciára enged következtetni... Teljes cikk
- A Szallas.hu elárulta, mennyire népszerű a SZÉP-kártya 7 hónapja
- Ezért fordulnak egyre többen vezetési tanácsadókhoz 7 hónapja
- Airbnb-korlátozás, digitális Szép-kártya, szervizdíj-szabályozás - így lendítené fel a turizmust a kormány 9 hónapja
- Munkaerő-piaci trendek. Felkészülés a hullámvasútra! 9 hónapja
- Budapest bekerült a legjobb európai diákvárosok közé 10 hónapja
- Ilyen szakmai programmal készül az őszre a budapesti kamara 10 hónapja
- Human & Technology - Válts technológiavezérelt cégszervezetre! 11 hónapja
- Milliós támogatást igényelhetnek a szórakozóhelyek és vendéglátó üzletek 11 hónapja
- Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén 12 hónapja
- Továbbra is a SZÉP-kártya a belföldi turizmus motorja 12 hónapja
- Kitartó optimizmus a turisztikai szektorban 12 hónapja