Háromezer elbocsátott közszolga kért segítséget
Mintegy háromezer elbocsátott közszolga kérte a külön számukra létrehozott szolgáltató centrum segítségét, a prémium évek program iránt viszont nem nagyon érdeklődnek - számol be a Napi Gazdaság.
Összesen több mint háromezren érdeklődtek 2006. július 17-e és 2007. február 28-a között, személyesen pedig mintegy 1500 ember kereste fel a centrumot - mondta a Napi Gazdaságnak Mátrainé Bartus Éva, a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ munkatársa. A személyesen megjelentek közül mintegy 1200-an válaszolták, hogy érdeklik a képzési lehetőségek, több mint ezren állásajánlatokra vadásztak és mintegy nyolcszázan álláskeresési, karriertanácsokat, önéletrajz-írási segítséget igényeltek. Eddig százan részesültek a legfeljebb 350 ezer forintos vissza nem térítendő támogatásból, 35-en értesítették a szolgáltató centrum munkatársait, hogy sikerült elhelyezkedniük, 20 ember pedig jelezte, hogy a továbbiakban nem igényli a segítségüket - tette hozzá Mátrainé. A szolgáltató centrumnál a korábban már jelentkezett cégek mellett más vállalatok egyelőre nem jelezték, hogy nagyobb számban igényt tartanának az elbocsátott közszolgákra.
A prémium évek program (ez a lehetőség heti legfeljebb 12 órás munkáért a munkavállaló korábbi fizetésének 70 százalékát juttatja, igénybevételi határidejét a kormány 2008. december 31-ig kiterjesztette) és a különleges foglalkoztatási állományba történő belépés iránt a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) tapasztalatai szerint egyelőre nem túl nagy az érdeklődés. Az eddig elbocsátott mintegy hatezer emberből mintegy 200-300-an vesznek részt a prémium évek programban. A többség felvette a végkielégítését, sokan az előrehozott nyugdíjat választották, a zömük pedig saját kapcsolati tőkéje segítségével helyezkedett el -mondta Szabó Endre, a SZEF elnöke.
A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központhoz, illetve a jogelőd Fővárosi Munkaügyi Központhoz tavaly nyár óta 2423 ember leépítési szándékát jelentették be a központi közigazgatási szervek - áll a Napi Gazdaságban.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Sokan nem azért maradnak aktuális munkahelyükön, mert annyira elkötelezettek, sokkal inkább szükségszerűségből, ez pedig a kutatások szerint... Teljes cikk
Az AI és az új technológiák nemcsak munkahelyeket alakítanak át, hanem a teljes bér- és készségstruktúrát is. Friss adatok szerint ennek legnagyobb... Teljes cikk
Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk
- A kiskorú gyermek puszta létezése nem indok – elbukta a MÁV a home office-pert 3 hónapja
- Munkaszüneti nap kifizetése pihenőnap esetén kötelező? 3 hónapja
- Cukorbetegek munkahelyi jólléte – egészségtámogató tanácsok 5 hónapja
- Bejelentették, mennyivel nő a kulturális ágazatban dolgozók bére jövőre 5 hónapja
- Megjelent a rendelet a közszolgálati dolgozók otthontámogatásáról – itt vannak a részletek 5 hónapja
- "Nem hirtelen vágtam el a köldökzsinórt" - Hogyan segít a kismama-szövetkezet visszatérni a munka világába? 5 hónapja
- Nem az anyaság tör meg egy karriert – hanem a rendszer, amely nem segít visszatérni 5 hónapja
- Ezek a rendvédelmi dolgozók kapnak lakhatási támogatást 6 hónapja
- Bérvita és elvándorlás: összeomlás szélén a színházi szakma? 6 hónapja
- Közszolgák figyelem! Januártól ekkora fizetésemelés jön 6 hónapja
- Évi 1 millió forint ingyenpénz lakásra - itt vannak az Otthontámogatás részletei! 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?