Hogy alakultak a jövedelmek az elmúlt három év távlatában?
Az elmúlt három év bérezési statisztikájából kiderül, 2010-ben a havi jövedelmének átlaga bruttó 218.900 forint, ami 11,7 százalékkal magasabb a 2007-es átlagjövedelemnél, melynek összege 195.900 forint volt. Továbbra is Békés megye az ország legrosszabbul fizetett régiója.
A földrajzi régiók szerinti összehasonlításban minden évben Budapest végzett az első helyen. A változás mértéke a főváros esetében a 2007-es adatokhoz képest 13 százalék (2010: 272.200 forint, 2007: 241.000 forint).
2007-ben Budapest volt az egyetlen régió, ahol az átlagjövedelem meghaladta a 200 ezer forintot, idén már további négy megye adatai lépik túl ezt a határt: Fejér megyében 209.500 forint, Komárom-Esztergom megyében 207.900 forint, Győr-Moson-Sopron megyében 207.300 forint, Pest megyében pedig 201.900 forint az átlagfizetés. A növekedés mértéke 2007-hez képest Fejér megyében 11 százalék, Komárom-Esztergom és Pest megyében 9 százalék, Győr-Moson-Sopron megyében pedig 7 százalék volt.
Továbbra is Békés megye az ország legrosszabbul fizetett régiója: 2007-ben is az utolsó helyen állt 149.400 forintos átlagbérrel, bár 7 százalék növekedéssel idén 159.800 forintra nőtt az átlagos bruttó jövedelem mértéke, de ez még mindig kevés a többi megyéhez képest.
Heves megyében volt a legnagyobb, 18 százalékos növekedés 2007-hez képest, Somogy megyében pedig 14 százalék. Csongrád megyében mindössze 2 százalék volt a növekedés mértéke idén, így a 162.700 forintos átlagbérrel visszacsúsztak az utolsó előtti helyre.
A végzettség szerinti összehasonlítás adatai azt mutatják, hogy az érettségi nélküli középfokú végzettséggel rendelkezők jövedelmének 2010-ben mért átlaga nem változott 2007-hez képest, 142 ezer forint volt mindkét évben. Az érettségivel rendelkező középfokú végzettségűek átlagos jövedelme 5 százalékos növekedést mutatott: 2010-ben 166.000 forint. A Fizetések.hu szerint legnagyobb mértékben a posztgraduális végzettséggel rendelkezők átlagjövedelme nőtt, 17 százalékkal: míg 2007-ben 358.400 forint volt, 2010-ben 420.400 forint volt az átlag értéke.
A főiskolai végzettségűek átlagjövedelme 9 százalékkal volt magasabb idén, jelenlegi mértéke 271.900 forint. Az egyetemi végzettséggel rendelkezők átlagjövedelme 4 százalékkal nőtt, jelenleg 330.000 forint. Ugyanekkora mértékben nőtt az OKJ végzettséggel rendelkezők átlagjövedelme is: 2007-ben 160.900 forint volt az átlag, 2010-ben pedig 166.600 forint.
A foglalkozási körök szerinti összehasonlításból is kiderült néhány érdekes adat.
A Fizetések.hu felmérésében vizsgált munkahelyi pozíciók közül néhányban jelentős mértékben csökkentek az átlagfizetések az elmúlt három év során. Talán a válság hatására 25 százalékkal alacsonyabb a biztosítási ügynökök átlagjövedelme 2010-ben, mint három évvel ezelőtt: havi bruttó 237.000 forintról idén 177.900 forintra csökkent.
A kozmetikusok is jóval kevesebb, 24 százalékkal alacsonyabb jövedelmet vihettek haza idén, mint 2007-ben. 15 százalékkal csökkent átlagosan a személyzeti tanácsadásban dolgozók jövedelme is: 2007-ben 276.000 forint volt az átlag, 2010-ben 233.900 forint. 19 százalékkal volt kevesebb a belső kommunikációval foglalkozók átlagbére 2010-ben: a 2007-ben mért 285.000 forinthoz képest idén 232.000 forint volt az átlag.
A legnagyobb mértékű növekedést a vezérigazgatói pozíciót betöltők könyvelhették el: 52 százalékkal volt magasabb az átlagjövedelmük 2010-ben (1.363.000 forint), mint 2007-ben (898.000 forint). A country manager/országigazgató volt a másik munkakör a Fizetések.hu felmérés adatai szerint, amelyikben 1 millió feletti átlagjövedelmet lehet elérni idén: 1.241.700 forint volt itt az átlag, ami 29 százalékkal magasabb a 2007-ben mért adatnál.
Lehet, hogy a válságban felértékelődött a privát bankárok tevékenysége is: 41 százalékkal magasabb volt a 2010-ben mért jövedelmek átlaga (366.000 forint), mint 2007-ben (260.500 forint).
Az adótanácsadó munkakörben dolgozók átlagjövedelme 31 százalékkal magasabb, jelenlegi mértéke 403.100 forint. Az IT-igazgatók átlagjövedelme 27 százalékkal nőtt, 2010-ben 812.800 forint.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A demográfiai kihívások és a gazdasági stagnálás kettős szorításában telt a 2025-ös év a hazai munkaerőpiacon. Miközben a gazdasági környezet... Teljes cikk
Írország világszinten is egyedülálló lépésre szánta el magát: állandó alapjövedelem-programot indít művészek számára. A heti 325 eurós... Teljes cikk
Bár az uniós bértranszparencia-szabályozás több részlete még kidolgozás alatt áll, a vállalatok nem halogathatják tovább az arra való... Teljes cikk
- Minimálbérből lakáshitel? Már közel 24 millió forint is elérhető 1 hónapja
- Meglepő bértoplista: ezek a szakmák fizettek a legjobban Magyarországon 2 hónapja
- Tényleg feleződött az alacsony végzettségűek száma Magyarországon? 2 hónapja
- A munkajövedelem változása az EU-tagországokban 2024 és 2025 között 2 hónapja
- Hol fizetnének ötször többet a munkádért Európában? 3 hónapja
- Pénzeső a nyugdíjasoknak: van, ahol 40 ezret osztanak karácsonyra 3 hónapja
- Veszélyben a magyarok: napi 8,5 óra munka, két órás ingázás, és az alvásunk rekordmélyponton 3 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 3 hónapja
- Durva szigorítás jön a lakáshitelekre: aki nem siet, több milliót bukhat januártól 4 hónapja
- Megérkeztek a friss adatok: ők élnek a legjobban Magyarországon 4 hónapja
- Felmérés: ez a korosztály érezte a legnagyobb lassulást a béremelések terén 4 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben