kapubanner for mobile

Hogy pihenjen, aki nem tud kikapcsolni?

Egy vállalkozó ritkán tudja magát teljesen kikapcsolni, hiszen amikor valaki a saját üzletéért felelős és esetleg egyedül vagy csak néhány emberrel dolgozik, akkor nagyon sok lehet a munka. Ráadásul nagyon sokféle feladat hárulhat rá. Eleve ott vannak a határidők, adminisztráció, de jönnek az újabb és újabb ötletek is. Az inc.com azt vette sorra, hogy hogyan lehet legalább a hét utolsó napján egy kicsit pihenni, de ugyanakkor hasznosan, produktívan tölteni ezt az időt is.

A munka képes minden rendelkezésre álló időt betölteni, ez azonban előbb-utóbb a koncentráció csökkenéséhez, a tevékenység szétforgácsolódásához vezet. Ezért lehetséges, hogy az időben akár kevesebb munka nagyobb hatékonysághoz vezet. A technológia által lehetővé tett állandó készenlét, az állandó elérhetőség nagyon fárasztó, gyakran rosszabb, mint az intenzív, produktív munkavégzés. Mindez pedig kiégéshez vezethet. Így a pihenésre, alvásra „félretett” idő egyáltalán nem megy veszendőbe.

Néhány tipp a valódi pihenésért

  • Bár a családdal és a barátokkal tölthető idő szinte mindig kevés, a hétvégén akkor is érdemes időt szakítani magunkra is. Az egyedül töltött idő lehetőséget ad a reflexióra, a kreatív gondolatok „megindítására”. Ráadásul ilyenkor nem kell senki másra koncentrálni, illetve a másik által elvégzett vagy nem elvégzett munkától függeni. Ha hagyjuk csak úgy szárnyalni egy kicsit a gondolatainkat, akkor olyan összefüggésekre is rájöhetünk, amire máskor kevésbé van alkalom, hiszen a koncentrált munka és a rengeteg információ leköti a kapacitásokat. Így remek ötletek születhetnek. Ezekre az időszakokra érdemes digitálisan is „kikapcsolni”, mert az okostelefon értesítői vagy csengése megzavarhatja az ihletett pillanatot.

  • Nem árt, ha valamilyen hobbit talál magának az ember, ami felfrissíti, amivel kiengedheti a gőzt vagy a kreatív energiákat szabadjára engedheti.

  • Manapság nem lehet eleget emlegetni a mozgás, valamilyen fizikai aktivitás szükségességét, amire hét közben gyakran nem jut idő, bármennyire szeretnénk. Így érdemes a hétvégébe beilleszteni ezt a tevékenységet, amit ráadásul lehet családi vagy baráti körben, közös tevékenységként is végezni. Legyen szó kirándulásról, biciklizésről, evezésről vagy csak egy kis sétáról.

  • A szabadidőt is ki lehet használni kapcsolatok építésére, ápolására. Így mondjuk egy környékbeliekkel eltöltött közösségi esemény nem csak a kikapcsolódásról, a gyerekek összeeresztéséről szólhat, hanem akár a vállalkozásnak is jól jöhetnek az így kialakított kapcsolatok.

  • Ilyenkor lehet behozni egy csomó, a héten elmaradt teendőt, amit akár magunk vagy az otthonunk körül halasztgattunk a héten.

  • Érdemes a következő hétre is elkezdeni tervezni, megtervezni a találkozókat, határidőket, amelyek az adott időszakban esedékesek, így jobban középpontba állíthatók a valóban fontos elvégzendő dolgok a hétre, hogy ne forgácsolódjon szét a figyelem. Ezzel az előre gondolkodással, pedig a hét folyamán időt tudunk megtakarítani. Furcsa módon, bár ellentmondásnak látszik, de tervezés lehetőséget teremt a spontaneitásra.

    Így, ha minden igaz, két legyet ütünk egy csapásra, hiszen lazítunk is, de az üzlet is halad előre a hétvégén is. Ugyanakkor ez a sokféle tevékenység ritkán fér bele egy napba, úgyhogy vigyázzunk, ne hajtsuk túl magunkat a „pihenéssel” is.
    • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek