kapubanner for mobile

Hogyan terjed az interim menedzsment kultúra?

Először a régióban és Magyarországon interim menedzsment konferenciát rendeznek május 12-én Budapesten. Az Interim Menedzser Akadémia, a Hammel& Hochreiter Interim Team támogatásával szervezi meg Budapesten a konferenciát, melyre holland, angol, német és cseh vendégeket, előadókat is várnak.

Menónt is foglalkoztatta a kérdés: "És miképpen fogod kifürkészni, Szókratész, azt, amiről egyáltalán nem tudod, hogy mi? Ki tudsz-e tűzni valamit azok közül a dolgok közül, amit nem ismersz, magad elé, hogy kutasd?" (Polányi Mihály: Filozófiai írások)

Bár az interim menedzsment 2003-ban intézményesült Magyarországon, hazai fejlődéstörténetének még mindig első szakaszában van, és ezért komoly tartalékok rejlenek benne. Ha a cégtulajdonosok, a vállalatvezetők, a HR vezetők nem ismerik az interim menedzsment fogalmát és tartalmát, akkor nem is tudják menedzsment-eszközként használni.

Elterjedését többek között úgy lehet elősegíteni, ha ismertségét növeljük. Az Interim Menedzser Akadémia a Hammel & Hochreiter Interim Team támogatásával azon dolgozik, hogy megismerhessék ezt az eszközt a vállalati vezetők úgy menedzsment-eszközként, mint karrierlehetőségként. Az interim menedzsment cikkek publikálása az egyik eszköze ennek, akárcsak a közösségi média kínálta lehetőségek kihasználása (LinkedIn: Interim Fórum Hungary és www.interim.blog.hu)

De a személyes beszélgetés és tájékozódás lehetősége is nagyon fontos egy ilyen témában. Ezért szervez az Interim Menedzser Akadémia rendezvényeket. A legutóbbi Interim Fórumon különösen nagy érdeklődés kísérte a cégutódlásról tartott előadást éppúgy, mint az interim menedzsmentről szóló bevezetést.

A kulturális evolúció olyan elméleteket jelöl, amelyek szerint a kultúra fejlődése az evolúció logikájának megfelelően alakul. A fogalom legnagyobb hatású népszerűsítője Richard Dawkins, aki a kulturális evolúció egységét a biológiai evolúció alapegységeinek, a gének mintájára mémeknek nevezi, s a kulturális evolúciót a biológiai evolúció analógiájára képzeli el. A mém lehet egy dallam, szlogen, akár egy boltív elkészítésének a módja. Az interim menedzsment, mint a vállalati kultúra evolúciójában egy új mém, (már csak) elterjesztőkre vár, olyan "hírvivőkre", akik egyfajta paradigmaváltást is képviselve eljuttatják azokhoz a vállalatokhoz, cégekhez, ahol éppen erre van szükség.

A hazai - általában gyanakvó és bizalmatlan - kulturális közegben az újdonsággal előállók, az idegenek, a külső behatolók (a "gyüttmentek") el-, és befogadása nehézkesen működik, ezért ez is befolyásolja a paradigmaváltás esélyét. Kívülállókat behozni, a cég, vagy vállalat élére állítani, akár csak ideiglenesen is - ez a szemlélet még jóval kevésbé elfogadott itthon, mint például Hollandiában, az interim menedzsment bölcsőjében.

Akkor mit lehet tenni? Kipróbálni. Tudjuk: a puding próbája az evés. Ha a tulajdonos és/vagy döntéshozó kipróbálta már az interim menedzsment megoldást, akkor kedvet kaphat hozzá, akkor tud bízni benne. És akkor beépülhet a gondolkodásába, és a szervezet is hozzászokik.

Hogyan terjed? Kulturális evolúcióval, pont a kipróbálással terjed. Ha kipróbáltam, akkor már tudok róla mesélni másoknak. Tudom ajánlani eszközként is, és tudom ajánlani magát a kipróbált interim menedzsert.

Az interim menedzsment - akárcsak a BPR, BSC, lean, vagy a TQM - nem csodafegyver, nem bármikor bedobható eszköz, azonban a szükséges helyen és esetben alkalmazva hatékony menedzsment-eszköz tud lenni. Fel kell ismerni a helyzetet. Jó, ha tudunk róla.

Az első közép- és kelet-európai konferencia nagyszerű lehetőség azoknak, aki szeretnék megismerni és azoknak is, akik többet szeretnének megtudni az interim menedzsmentről, mint szolgáltatásról, lehetőségről és eszközről. A május 12-én megrendezésre kerülő konferencia a hazai interim menedzsment piac szereplőivel való találkozáson túl nemzetközi kitekintést is nyújt.

Az angol, német és cseh előadók megosztják velünk az interim menedzsment-szolgáltatással kapcsolatos tudásukat nemzetközi szempontból, ugyanakkor beszámolnak országuk piaci sajátosságairól is. Az egyes országokban különböző fejlődési utat járt be az interim menedzsment. Az ezekből származó tapasztalatok hozzásegíthetnek bennünket saját utunk megtalálásához.

A konferencia résztvevői több nézőpontból is rálátást kapnak az interim menedzsmentre: interim menedzserek, szolgáltatók és ügyfelek véleményét is megismerhetik. A program külön érdekessége a délutáni rendhagyó kerekasztal-beszélgetés, melybe mindenki interaktívan bekapcsolódhat, és közvetlen kapcsolatot teremthet az előadókkal, interim menedzserekkel, interim menedzsment-szolgáltatókkal és a hazai képzés elindítóival.

A konferencia résztvevői cégtulajdonosok, cégvezetők, multinacionális és magyar cégek felsővezetői lesznek.

Magyari Éva
Képzési igazgató
Interim Menedzser Akadémia
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért kerüljük a fontos feladatokat és mit lehet tenni ellene?

A legfontosabb feladatokat nem azért kerüljük, mert lusták vagyunk vagy rosszul osztjuk be az időnket. A halogatás mögött sokkal gyakrabban félelem,... Teljes cikk

Ezek a leggyakoribb adózási és jogi hibák az év végén

Az év vége sok vállalkozó számára nemcsak az üzleti zárásról, hanem komoly stratégiai döntésekről is szól. A tapasztalatok szerint ilyenkor... Teljes cikk

Rekordmélyponton a kezdő fizetések: már a top cégek sem adnak többet a fiataloknak

A világ vezető tanácsadócégei – köztük a McKinsey, a BCG és a Big Four – immár harmadik éve befagyasztották a kezdő fizetéseket, miközben az... Teljes cikk