Megjelent: 13 hónapja

Hogyan tudnak a generációk jól együtt dolgozni digitális átállás idején?

Rendszeresen azt halljuk, hogy lépéskényszerben vannak a cégek és elengedhetetlen a digitális transzformáció, hiszen előbb-utóbb enélkül tényleg nem boldogulnak tovább. Czibók Zoltán, a DXC Technology Magyarország ügyvezetője szerint ez a pillanat már elérkezett, még akkor is, ha sokan ezt nem akarják tudomásul venni. Persze a vállalat méretétől és a szektortól is függ, hogy mennyire komoly a sürgetés, de az biztos, hogy mindenkinek van tennivalója ezen a téren. Czibók Zoltánnal ezekről a feladatokról beszélgettünk.

Elsősorban technológiai vagy szemléletbeli változást jelent a digitális transzformáció? És vajon melyik jelent nagyobb kihívást a cégek számára?

A gondolkodásváltás illetve a vállalati folyamatok ennek mentén való átalakítása az, ami igazán nehéz. Ehhez olyan emberekre van szükség, akik nyitottak az ügyfelek igényeire és ennek megfelelően szükség esetén képesek módosítani a kereskedelmi, ügyviteli, logisztikai, döntéshozatali folyamataikat.

A feladat technológiai része persze nem kis munka, melynek kivitelezéséhez nem árt némi tapasztalat, hiszen ezt működés közben lépésről lépésre kell elvégezni, de nekünk ez a munkánk, ehhez értünk. Így azt gondolom ez a könnyebb.

Milyen intő jeleket lát már ma is a magyar piacon? Még helytállunk vagy már lemaradtunk a globális versenyben?

Ezt nem egy versenyként kell elképzelni, ahol eldördül a startpisztoly és a célban pedig örülünk. A folyamatosan és nagyon gyorsan változó vásárlói szokásokhoz való alkalmazkodásról van szó. Így nem tudok helyezést mondani, hiszen ez is nagyban függ a vállalat méretétől és a konkrét iparágtól. Sőt iparágon belül is vannak eltérések.

Például az autóipar élen jár a beszállítóival együtt, míg a mezőgazdaságban bár látunk nagyon jó példákat, azaz modern technológiával támogatott termelést végző vállalkozásokat, de közben jelen vannak a nagyon elmaradottak is. A pénzintézetek esetében a kisebb versenytársak rohannak elképesztő sebességgel előre és ezt kénytelenek több kevesebb sikerrel követni a piacon jelenlévő kereskedelmi bankok, miközben a jogszabályi háttér is változásra készteti őket.

Czibók ZoltánCzibók Zoltán: A digitális transzformációhoz nyitottság, rugalmasság, kíváncsiság kell.
Mit tehet, aki most eszmél és sehol sem tart még a digitalizációban?

Mindenekelőtt győződjön meg róla, hogy valóban így van-e! Tényleg nem tart már valahol? Értse meg, hogy mit jelent ez a varázsszó az ő piaci környezetében és próbálja meg többé-kevésbé ehhez képest belőni a saját helyzetét. Azt hiszem az esetek legnagyobb részében valamifajta eredmény már mindenkinél felmutatható, hiszen az ügyféligények nagyon erősek és óhatatlanul reagálni kellett már rájuk. Még ha ez adott esetben nem is a digitális transzformáció jegyében történt.

Ezek megvizsgálása után és mindig az ügyfél nézőpontjából indulnék ki. Mi az a változás, mi az a folyamatmódosítás, amitől az ügyfeleim véleménye, vásárlási szokása leginkább változik az én javamra. Ugyanezt a megközelítést érdemes követni akkor is ha az ügyfeleink úgynevezett belső, házon belüli ügyfelek.

Csak ezek után néznék körül a technológiai eszközök széles palettáján, hogy melyik eszköz lenne nekem a legjobban passzoló és hogyan tudom azt használatba venni.

Mi számít a legfontosabb skillnek ma egy álláskeresőnél a digitális transzformációhoz kapcsolódóan?

Ez nagyon nehéz kérdés. Felsorolhatnék itt most néhány felkapott területet, ami egyértelmű előnyt jelent manapság. Ennek ellenére én mégis inkább a nyitottságot, rugalmasságot, kíváncsiságot és az ehhez kapcsoló tanulási kedvet emelném ki. Gyakorlatilag senkinek sem garantálható, hogy egy frissen betöltött pozícióba való felvételt követően fél vagy egy év múlva is ezen a területen kell dolgoznia. Az ehhez való nyitottság persze korosztályonként eltér. Az iskolából frissen kikerült jelöltek maguk keresik a gyorsan változó feladatokat, míg a tapasztaltabb kollégákat inkább noszogatni kell a változásra.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Hogyan tudnak a generációk jól együtt dolgozni digitális átállás idején?
2. oldal - A felgyorsuló világban egyre hangsúlyosabbá válik a feladat alapú munkaszervezés
  • 2019.11.15Hogyan változnak a nyugdíjszabályok 2020-ban? Mikor jobb nyugdíjba vonulni a nyugdíj összege szempontjából. Még az idén, vagy inkább jövőre? Ki vonulhat nyugdíjba jövőre, mit jelent a munkáltató számára, ha a munkatárs nyugdíjra jogosulttá válik? Nyugdíj mellett hogyan dolgozhatunk? Mit jelent a munkáltató számára, ha nyugdíjas munkavállalót foglalkoztat? Részletek Jegyek
  • 2019.11.21Transzformatív Team Coaching Lab A Transzformatív Team Coaching Lab alkalmat ad arra, hogy konkrét eseteken keresztül ismerkedj a módszertan erejével. Egy ügyféleset, amelyben a team coaching folyamat során transzformáltuk valódi kapcsolattá a csapatban élő projekciókat. Részletek Jegyek
  • 2019.12.05Adatvédelmi Tisztviselő /DPO Képzés – Dr. Kulcsár Zoltánnal /12. 05-06./ Az adatvédelmi tisztviselő képzés célja, hogy a résztvevők pontosan megismerjék az adatkezelők adatvédelmi kötelezettségeit, kialakuljon bennük az a szintű adatvédelmi tudatosság, amely alkalmassá teszi őket a GDPR szerinti adatvédelmi tisztviselői (DPO) feladatok ellátására. Részletek Jegyek
  • 2020.01.18 ICF akkreditált Jungiánus coach féléves továbbképzés Magyarországon először a nemzetközileg sikeres Jungian Coaching School továbbképzése, ami ICF krediteket ad, 2020 januártól júiusig, havonta egy hétvégén. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Lehetőség vagy probléma? - attól függ, minek tekintjük a változást

A HR, ahogy a gazdasági környezet és a munkaerőpiac, folyamatos változásban van. Azt már nagyjából tudjuk, hogy a változás üteme folyamatosan... Teljes cikk

Vállalati és HR kultúraváltás

A digitális átalakulás gyakran szervezeti átalakulással is párosul, hiszen a folyamatok jelentős mértékben változnak, valamint nem egyszer éppen a... Teljes cikk

900 ezer magyar munkahelyet érint a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) felforgató hatása várhatóan a 2030-as évektől jelentkezik majd Magyarországon: a következő 15 évben 900 ezer... Teljes cikk