Honnan lesz nyugellátásod, ha 2030 után mész nyugdíjba?
A nyugdíjrendszer a világon mindenütt átalakításra szorul, különben menthetetlenül összeomlik a legfejlettebb országokban is. A jelenlegi tendenciák szerint az évszázad negyvenes éveire kialakuló dán vagy norvég társadalmi krízis természetesen aligha fogja vigasztalni a magyarok millióit.
A 2050-es évekre még a legfejlettebb országokban is elképesztő mértékűre nő a nyugdíjkassza összhiánya, és egyre több embert fenyeget a nyugdíjas szegénység, azaz amikor csak az állami alapnyugdíjat kapják.
Az egyedüli üdvözítő megoldás a nyugdíjbiztosítás jelentette, megtakarításon alapuló öngondoskodás. Ennek belátásához azonban érdemes megismerni, hogyan jutottak el a fejlett társadalmak idáig - és miért nem fenntartható sokáig a jelen rendszer.
A nyugdíj kezdete Magyarországon: a cél az éhezés elkerülése volt
Magyarországon a nyugdíjról szóló első törvény 1928-ban jelent meg, öt évvel előzve meg az Egyesült Államokat. Mivel ekkoriban a várható élettartam 47-50 év volt idehaza, és a nyugdíjkorhatárt 65 évben állapították meg, a rendszer garantálta, hogy viszonylag kevés ember fog nyugdíjhoz jutni.
Két jelentős különbség akadt a mai nyugdíjrendszerhez képest. Egyrészt a nyugdíj nem járt alanyi jogon, mert csak az elszegényedett, önálló jövedelemmel, bevétellel nem rendelkező emberek voltak rá jogosultak. Másrészt a nyugdíj tőkefedezettel bírt. A nyugdíjbiztosító ingatlanok bérbeadásából és értékpapírok után járó osztalékokból fedezte a kiadásokat.
Befektetés alapú öngondoskodás helyett állami piramisjáték
A nyugdíjrendszert a háború és az azt követő gazdasági-politikai helyzet alakította át gyökeresen: felosztó-kirovó szisztémát vezettek be, ami némileg hasonlít a piramisjátékokra. Ugyanis senki sem a saját nyugdíját biztosítja - mindig csak az aktuális eltartottakét, miközben reménykedik, hogy majd az ő nyugdíját is kitermeli valaki.
A várható élettartam folyamatos növekedése és a lecsökkentett nyugdíjkorhatár, továbbá a nyugdíjasoknak járó kedvezmények miatt a háború előtti mentőövből egyfajta „munka nélküli, fizetett állássá” váltak a nyugdíjas évek.
Csakhogy mindehhez nem társul befektetés, nincs tőkefedezet, így az egész nyugdíjrendszert folyamatosan az adóbevételekből kell fenntartani. Eleinte nem okozott jelentősebb gondot, mára azonban odáig jutottunk - akár a fejlett országok -, hogy a lakosság több mint 30%-a idősebb 60 évesnél és emiatt a GDP több mint 11,3%-ába kerül a rendszer fenntartása a KSH adatai szerint.
Összeomlás? Még nem, de ehhez tenni is kell
Ha a helyzet nem változik radikálisan a következő 15-20 évben, akkor a rendszer fenntarthatatlanná válik: egész egyszerűen nem lesz annyi adóbevétel, amiből ki lehetne termelni a jelenlegi szintű nyugdíjat, úgy, hogy közben még a gazdaság is képes legyen növekedni.
Az adók növelése ugyanúgy nem megoldás, ahogy milliónyi bevándorló „importálása” sem - főként, mert aligha lehet azzal milliókat az országba csábítani, hogy a jelenlétük fő célja a nyugdíjasok eltartása.
A nyugdíjak csökkentése ideiglenes, ugyanakkor meglehetősen embertelen lehetőség. Egy idő múlva ez sem fogja fenntartani a rendszert, és ha az adófizetők milliói szembesülnek azzal, hogy az átdolgozott élet után hideg vízre sem lesz elég a nyugdíjuk - aminek a járuléka ugye a bruttó fizetésüket csökkentette jelentős mértékben évtizedeken át -, az beláthatatlan következményekkel fog járni.
A nyugdíjat egy dolog garantálja: az öngondoskodás
Az egyetlen tényleg hatékony megoldás jelenleg az öngondoskodás. Egész egyszerűen muszáj félretenni egy havi jelentősebb összeget azért, hogy ne maximum százezer forintból kelljen megélnünk 2030 utáni nyugdíjasként. Hamis reményeket, és meglehetősen sovány megtakarítási számlát táplál az, aki havi pár ezer forintot szán a nyugdíjas éveire.
Jelentős ugyanis a különbség öngondoskodás és öngondoskodás között is. A nyugdijbiztositas.com oldal számításai szerint a harmincas éveiben járó adófizetőnek már havi tízezer forint elegendő megtakarítást fog jelenteni, de aki elmúlt negyven éves, annak a dupláját, húszezer forintot kell félretennie.
Az ötveneseknek megint csak duplázniuk kell, ha most kezdenek megtakarítani. Nekik negyvenezernél is több forintra rúg a havi összeg, amit félre kell tenniük. Érdemes alaposan megfontolni, hogy milyen megtakarítási formát választanak, mert a jó befektetés a kulcs a biztonsághoz.
Ideje tehát komolyan vennünk a nyugdíjcélú megtakarításokat. Vagy mi gondoskodunk magunkról, vagy csupán reménykedhetünk abban, hogy lesz még állami nyugdíj!
Az egyedüli üdvözítő megoldás a nyugdíjbiztosítás jelentette, megtakarításon alapuló öngondoskodás. Ennek belátásához azonban érdemes megismerni, hogyan jutottak el a fejlett társadalmak idáig - és miért nem fenntartható sokáig a jelen rendszer.
A nyugdíj kezdete Magyarországon: a cél az éhezés elkerülése volt
Magyarországon a nyugdíjról szóló első törvény 1928-ban jelent meg, öt évvel előzve meg az Egyesült Államokat. Mivel ekkoriban a várható élettartam 47-50 év volt idehaza, és a nyugdíjkorhatárt 65 évben állapították meg, a rendszer garantálta, hogy viszonylag kevés ember fog nyugdíjhoz jutni.
Két jelentős különbség akadt a mai nyugdíjrendszerhez képest. Egyrészt a nyugdíj nem járt alanyi jogon, mert csak az elszegényedett, önálló jövedelemmel, bevétellel nem rendelkező emberek voltak rá jogosultak. Másrészt a nyugdíj tőkefedezettel bírt. A nyugdíjbiztosító ingatlanok bérbeadásából és értékpapírok után járó osztalékokból fedezte a kiadásokat.
Befektetés alapú öngondoskodás helyett állami piramisjátékA nyugdíjrendszert a háború és az azt követő gazdasági-politikai helyzet alakította át gyökeresen: felosztó-kirovó szisztémát vezettek be, ami némileg hasonlít a piramisjátékokra. Ugyanis senki sem a saját nyugdíját biztosítja - mindig csak az aktuális eltartottakét, miközben reménykedik, hogy majd az ő nyugdíját is kitermeli valaki.
A várható élettartam folyamatos növekedése és a lecsökkentett nyugdíjkorhatár, továbbá a nyugdíjasoknak járó kedvezmények miatt a háború előtti mentőövből egyfajta „munka nélküli, fizetett állássá” váltak a nyugdíjas évek.
Csakhogy mindehhez nem társul befektetés, nincs tőkefedezet, így az egész nyugdíjrendszert folyamatosan az adóbevételekből kell fenntartani. Eleinte nem okozott jelentősebb gondot, mára azonban odáig jutottunk - akár a fejlett országok -, hogy a lakosság több mint 30%-a idősebb 60 évesnél és emiatt a GDP több mint 11,3%-ába kerül a rendszer fenntartása a KSH adatai szerint.
Összeomlás? Még nem, de ehhez tenni is kell
Ha a helyzet nem változik radikálisan a következő 15-20 évben, akkor a rendszer fenntarthatatlanná válik: egész egyszerűen nem lesz annyi adóbevétel, amiből ki lehetne termelni a jelenlegi szintű nyugdíjat, úgy, hogy közben még a gazdaság is képes legyen növekedni.
Az adók növelése ugyanúgy nem megoldás, ahogy milliónyi bevándorló „importálása” sem - főként, mert aligha lehet azzal milliókat az országba csábítani, hogy a jelenlétük fő célja a nyugdíjasok eltartása.
A nyugdíjak csökkentése ideiglenes, ugyanakkor meglehetősen embertelen lehetőség. Egy idő múlva ez sem fogja fenntartani a rendszert, és ha az adófizetők milliói szembesülnek azzal, hogy az átdolgozott élet után hideg vízre sem lesz elég a nyugdíjuk - aminek a járuléka ugye a bruttó fizetésüket csökkentette jelentős mértékben évtizedeken át -, az beláthatatlan következményekkel fog járni.
A nyugdíjat egy dolog garantálja: az öngondoskodás
Az egyetlen tényleg hatékony megoldás jelenleg az öngondoskodás. Egész egyszerűen muszáj félretenni egy havi jelentősebb összeget azért, hogy ne maximum százezer forintból kelljen megélnünk 2030 utáni nyugdíjasként. Hamis reményeket, és meglehetősen sovány megtakarítási számlát táplál az, aki havi pár ezer forintot szán a nyugdíjas éveire.
Jelentős ugyanis a különbség öngondoskodás és öngondoskodás között is. A nyugdijbiztositas.com oldal számításai szerint a harmincas éveiben járó adófizetőnek már havi tízezer forint elegendő megtakarítást fog jelenteni, de aki elmúlt negyven éves, annak a dupláját, húszezer forintot kell félretennie.
Az ötveneseknek megint csak duplázniuk kell, ha most kezdenek megtakarítani. Nekik negyvenezernél is több forintra rúg a havi összeg, amit félre kell tenniük. Érdemes alaposan megfontolni, hogy milyen megtakarítási formát választanak, mert a jó befektetés a kulcs a biztonsághoz.
Ideje tehát komolyan vennünk a nyugdíjcélú megtakarításokat. Vagy mi gondoskodunk magunkról, vagy csupán reménykedhetünk abban, hogy lesz még állami nyugdíj!
A karizmatikus kisugárzás tanulható lenne... ? A karizma körül kialakult mítosz abból ered, hogy ez a képesség velünk születik.
Így teszi le a névjegyét egy új vezető