HR-es funkciók egy tánccsoport vezetésében
A tánc világa a néző számára varázslat. Az egységes, mégis különböző, a fizika törvényeivel ellenkező mozdulatokból a koreográfus harmóniát tud összecsiszolni. A művelők és a közönség egyaránt felszabadul, flow-ba kerül, és mély érzések tudnak ezzel a kommunikációs lehetőséggel megjelenítődni.
Ahhoz azonban, hogy ez így együtt működhessen, rengeteg munkára van szükség. A táncosnak testet-lelket gyilkoló, napi 8-10 órás fizikai munkát kell végeznie, a koreográfusnak, társulatvezetőnek pedig el kell érnie azt, hogy motivált egyénekből kar álljon össze. Ehhez meg kell tanulnia, melyek a munkáját segítő eszközök, és hol van a határ, ameddig a tevékenysége során elmehet. A Darren Aronofsky által rendezett Fekete Hattyú (Black Swan, 2010) című filmben jól láthatóak azok a törésvonalak, amelyek ellehetetleníthetik az együttműködéseket.
Önrendező elv alakítja a csapatot
Egy tánccsoport összeállhat saját szorgalomból is. Ahogy arról írtunk már korábban, van olyan HR vezető, aki rendszeresen táncol, a mozgásforma és a csapatba való tartozás szép élménye miatt (http://www.hrportal.hu/hr/tanc-gorkorcsolya-vitorlazas-hogy-lazulnak-a-hr-igazgatok). Az ott szerzett csoport-dinamikai tapasztalatok bizonyára beépülnek a munkája során is. Ugyanez fordítva is igaz, a tánccsoport vezetése számtalan HR funkció működtetését is szükségessé teszi.
Juronics Tamás
Ezek mellett vannak olyan képességek, amelyek igazából csak a színpadon jelennek meg. Azt, hogy kinek jobb a szerepalakítása, ki képes látványosabban, tartalmasabban előadni az általa megformált figurát, még nem látszik a kiválasztáskor. Az egyik táncosnak fantasztikusak a testi adottságai, de nem elegendőek a színészi képességei, míg a másik társulati tag - bár fizikailag nem annyira tökéletes-, olyan "őserővel bír", amely lehetővé teszi, hogy kiváló médium lehessen. A művészeti vezető feladata az, hogy - Juronics Tamás szavaival- "feltüzelje" a táncost, hogy az sugározhassa az erejét. Lehet, hogy ez a táncos nem lép annyira pontosan, mint egy másik, akinek éppen az az erőssége, de sokkal érdekesebbé válik a színpadon.
Mivel a kiválasztás elsősorban tánctechnikai kérdés, nem derül ki az sem, hogy milyen a kiválasztottak személyisége. Okozott már ígéretes jelölt csalódást, mert nem hozta azt a színvonalú szellemi munkát, amelyre a balettben szükség volt - mondta Juronics Tamás. A táncosnak szerepeket nagy átéléssel - saját magát a szituációba belehelyezve, egy bizonyos szintű intellektus megélésével - alakítania kell, és ez nem mindenkinek sikerül. Ez az intellektus azonban nem azonos a civil értelemben vett intelligenciával. Juronics Tamásnak volt már olyan táncosa, aki "nem a műveltségéről volt híres, de remekül tudott másokat eljátszani, szerette őt a színpad".
A tánccsoporthoz rendszerint egy-egy új táncost választ ki a vezető, akiknek be kell illeszkedniük a régi tagok közé. Mindig a már meglévő tagokhoz, szabályokhoz, szokásokhoz kell az újnak idomulnia, és nem fordítva. Juronics Tamás úgy látja, hogy a csoport új egységét az önrendező elv alakítja ki. Nála a sok, napi 10-12 órás, szoros együttlét formál olyan új csapatot, amelyet legfeljebb a privát kapcsolatok tudnak időlegesen megzavarni. A felmerülő féltékenység leküzdésében az is segít, hogy sok olyan tánc-rész van egy-egy előadás során, amikor az egész csoportnak együtt kell mozdulnia. Ez növeli a szolidaritást és csökkenti az egymás iránti ellenérzéseket.
A csoport vezetője azzal is tesz az egységért, ha sok időt tölt a táncosaival. Juronics Tamás - a saját bevallása szerint inkább régebben - egész nap együtt volt a Szegedi Kortárs Balett táncosaival, és ez jó alkalom volt a tagok számára, hogy megismerhessék az irányvonalat, amelyet követni kellett. Nem engedte, hogy a táncosok elbizonytalanodjanak, és a rendező elv hiányában konfliktusok alakulhassanak ki. Látták, érezték az ő ritmusát, szellemiségét, és tudták, hogy ehhez képest kell teljesíteniük. "Karakteres vezető vagyok, és egy eléggé szókimondó kultúrát teremtettem magam körül" - határozza meg a sikeres csapatépítés eredőjét Juronics Tamás.
Erős az utánpótlás, jók az iskolák
A Szegedi Kortárs Balett vezetője nagyon szeret pályakezdőket foglalkoztatni, mert őket könnyebb az elvárásai szerint formálni művészileg, emberileg és fizikailag egyaránt. Szegedre nehéz felnőtteket csábítani, mert akinek a fővárosban kialakult egzisztenciája van, az már nem szívesen költözik egy vidéki városba. A pályakezdő azonban örül minden lehetőségnek, és a kompenzáció tekintetében sem nagyravágyó. "Soha nem volt probléma, hogy a béralku nálunk azt jelentette, hogy közlöm a táncossal, mennyi fizetést kap"- számol be a tapasztalatokról a vezető. A fiatalok örülnek, hogy bekerülhetnek valahová, és a tánc társadalmában a tekintélyt ebben a szituációban is tiszteletben kell tartani.
Juronics Tamás a három jelenleg működő, magyar táncot oktató intézettel egyaránt elégedett. A Pécsi Táncművészeti Gimnázium és Szakközépiskola, a Győri Tánc és Képzőművészet Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium, illetve az első modern szakot most kifuttató, budapesti, Magyar Táncművészeti Főiskola egyaránt adott táncosokat a Szegedi Kortárs Balettnek az elmúlt egy-két esztendőben.
Új impulzus- új társulatban
Ahhoz, hogy egy táncos állandóan magas motiváltsági szinten teljesítsen, elengedhetetlen az inspiráció. Ezt a legtöbben úgy szerzik, hogy másik társulathoz szerződnek, ahol az új környezet, más táncosok, koreográfusok hatása egészen különleges művészeti megoldási módokat csal ki belőlük. Juronics Tamás büszke arra, hogy viszonylag hosszú ideig - átlagosan 5-6 évig - meg tudja tartani a táncosokat. Ha valaki menni akar, akkor ezt a szándékot kifejezetten támogatja. Visszatartani úgysem lehet senkit.
A Szegedi Kortárs Balettnél kiemelkedően jó körülmények között folyhat a munka. Juronics Tamás nagyon odafigyel erre, mert tisztában van azzal, hogy kiugró teljesítményt csak az tud nyújtani, aki elégedett. Fáradt, ezer problémával küzdő táncossal nem lehet ugyanazt elérni, mint a kipihenttel, mert "a színpadon minden meglátszik".
Egy táncos karrierje 18 éves korától körülbelül negyvenéves koráig tart. Ha ebből a táncos fél tucat évet a Szegedi Kortárs Balettnél tölt el, akkor az ő életében nagyon fontos állomás az adott társulat, különben nem szánná rá a pályafutása harmadát.
Felkészítés és elküldés
A leginkább konfliktusos terület a kiöregedő táncos elküldése. "Kegyetlen a döntés, de meg kell lépnem, hogy a 36 év feletti táncost már ne alkalmazzam, mert rámenne az előadás és az egész társulat működése, ha nyugdíj kor előttiek táncolnának egy ilyen kis együttesben" - indokolja a döntését a vezető. A Szegedi Kortárs Balett társulata speciális helyzetben van, mert nagy repertoárral dolgoznak, és minden mű koreográfiája tele van akrobatikus elemekkel. "Aki ezt a szintet nem tudja teljesíteni, annak mennie kell" - jelenti ki a direktor.
A kemény döntés mellett azonban ismerni kell a hátteret is. Ez az elbocsátás mindig alapos előkészítés után történik meg. A 35-év körüli táncosoknak Juronics Tamás körülbelül az elküldés előtt egy-két évvel jelzi, hogy kezdjék el építeni a civil életüket, vagy keressenek maguknak máshol helyet, mert hamarosan elválnak egymástól útjaik. Mivel az idősebb táncosokkal már 8-10 éve együtt dolgozik, ezért velük kialakul az a jó, baráti viszony, ami különösen megnehezíti ezeket a beszélgetéseket. Az egyik, '92-től a szegedi együttesben táncoló kollégát - akit két éve küldött el a vezető, és ezen lépést kétéves előkészítő időszak előzte meg - most a Bozsik Yvett Társulatban találjuk meg, mert az ottani repertoár profiljába jobban illeszkedik az idősebb, de remek táncos karaktere.
Életpályamodell nélkül
Bár a Szegedi Kortárs Balett kiöregedett táncosai mind megtalálták eddig a helyüket, ez korántsem mondható el a teljes táncos-társadalomra. Juronics Tamás néhány éve a Táncszövetség elnökségi tagjaként küzdött a táncosok életpályamodelljének kialakításáért. Mivel nem jutottak előbbre ebben a témában sem, föladta az érdekképviseleti szervben a tevékenységet.
Bár most nincs olyan helyzetben, hogy aktívan tudna bármit is tenni az ügy érdekében, ez a kérdés most is élénken foglalkoztatja a táncszínház vezetőjét. A táncosok életpályájának a végét a nyugdíj jelentette mostanáig. Jövő évtől azonban megszűnik a szakmai nyugdíj intézménye, így végképp nem látszik, hogy a 35-40 éves, kiöregedett táncosokkal mi lesz. Ez az egész helyzet - Juronics Tamás szerint - felháborító. Olyan országban, ahol erős szakszervezetek, és munkavállalói érdekképviseletek vannak, ott ezt a döntést nem lehetne ennyire egyszerűen meglépni.
Az, hogy egy-egy család nem látja, mi is lesz a gyerekével 35 éves kora után, elbizonytalanítja őket, hogy egyáltalán engedjék-e a gyerekeket erre a pályára. "Most az a helyzet, hogy míg a hetvenes évek végén ezer gyerekből választott ki az akkori Állami Balettintézet harmincat, addig most alig tud összetoborozni ugyanennyit" - mutatott rá a következő évtized problémájára az igazgató.
Ahhoz azonban, hogy ez így együtt működhessen, rengeteg munkára van szükség. A táncosnak testet-lelket gyilkoló, napi 8-10 órás fizikai munkát kell végeznie, a koreográfusnak, társulatvezetőnek pedig el kell érnie azt, hogy motivált egyénekből kar álljon össze. Ehhez meg kell tanulnia, melyek a munkáját segítő eszközök, és hol van a határ, ameddig a tevékenysége során elmehet. A Darren Aronofsky által rendezett Fekete Hattyú (Black Swan, 2010) című filmben jól láthatóak azok a törésvonalak, amelyek ellehetetleníthetik az együttműködéseket.
Önrendező elv alakítja a csapatot
Egy tánccsoport összeállhat saját szorgalomból is. Ahogy arról írtunk már korábban, van olyan HR vezető, aki rendszeresen táncol, a mozgásforma és a csapatba való tartozás szép élménye miatt (http://www.hrportal.hu/hr/tanc-gorkorcsolya-vitorlazas-hogy-lazulnak-a-hr-igazgatok). Az ott szerzett csoport-dinamikai tapasztalatok bizonyára beépülnek a munkája során is. Ugyanez fordítva is igaz, a tánccsoport vezetése számtalan HR funkció működtetését is szükségessé teszi.
Juronics TamásEzek mellett vannak olyan képességek, amelyek igazából csak a színpadon jelennek meg. Azt, hogy kinek jobb a szerepalakítása, ki képes látványosabban, tartalmasabban előadni az általa megformált figurát, még nem látszik a kiválasztáskor. Az egyik táncosnak fantasztikusak a testi adottságai, de nem elegendőek a színészi képességei, míg a másik társulati tag - bár fizikailag nem annyira tökéletes-, olyan "őserővel bír", amely lehetővé teszi, hogy kiváló médium lehessen. A művészeti vezető feladata az, hogy - Juronics Tamás szavaival- "feltüzelje" a táncost, hogy az sugározhassa az erejét. Lehet, hogy ez a táncos nem lép annyira pontosan, mint egy másik, akinek éppen az az erőssége, de sokkal érdekesebbé válik a színpadon.
Mivel a kiválasztás elsősorban tánctechnikai kérdés, nem derül ki az sem, hogy milyen a kiválasztottak személyisége. Okozott már ígéretes jelölt csalódást, mert nem hozta azt a színvonalú szellemi munkát, amelyre a balettben szükség volt - mondta Juronics Tamás. A táncosnak szerepeket nagy átéléssel - saját magát a szituációba belehelyezve, egy bizonyos szintű intellektus megélésével - alakítania kell, és ez nem mindenkinek sikerül. Ez az intellektus azonban nem azonos a civil értelemben vett intelligenciával. Juronics Tamásnak volt már olyan táncosa, aki "nem a műveltségéről volt híres, de remekül tudott másokat eljátszani, szerette őt a színpad".
A tánccsoporthoz rendszerint egy-egy új táncost választ ki a vezető, akiknek be kell illeszkedniük a régi tagok közé. Mindig a már meglévő tagokhoz, szabályokhoz, szokásokhoz kell az újnak idomulnia, és nem fordítva. Juronics Tamás úgy látja, hogy a csoport új egységét az önrendező elv alakítja ki. Nála a sok, napi 10-12 órás, szoros együttlét formál olyan új csapatot, amelyet legfeljebb a privát kapcsolatok tudnak időlegesen megzavarni. A felmerülő féltékenység leküzdésében az is segít, hogy sok olyan tánc-rész van egy-egy előadás során, amikor az egész csoportnak együtt kell mozdulnia. Ez növeli a szolidaritást és csökkenti az egymás iránti ellenérzéseket.
A csoport vezetője azzal is tesz az egységért, ha sok időt tölt a táncosaival. Juronics Tamás - a saját bevallása szerint inkább régebben - egész nap együtt volt a Szegedi Kortárs Balett táncosaival, és ez jó alkalom volt a tagok számára, hogy megismerhessék az irányvonalat, amelyet követni kellett. Nem engedte, hogy a táncosok elbizonytalanodjanak, és a rendező elv hiányában konfliktusok alakulhassanak ki. Látták, érezték az ő ritmusát, szellemiségét, és tudták, hogy ehhez képest kell teljesíteniük. "Karakteres vezető vagyok, és egy eléggé szókimondó kultúrát teremtettem magam körül" - határozza meg a sikeres csapatépítés eredőjét Juronics Tamás.
Erős az utánpótlás, jók az iskolák
A Szegedi Kortárs Balett vezetője nagyon szeret pályakezdőket foglalkoztatni, mert őket könnyebb az elvárásai szerint formálni művészileg, emberileg és fizikailag egyaránt. Szegedre nehéz felnőtteket csábítani, mert akinek a fővárosban kialakult egzisztenciája van, az már nem szívesen költözik egy vidéki városba. A pályakezdő azonban örül minden lehetőségnek, és a kompenzáció tekintetében sem nagyravágyó. "Soha nem volt probléma, hogy a béralku nálunk azt jelentette, hogy közlöm a táncossal, mennyi fizetést kap"- számol be a tapasztalatokról a vezető. A fiatalok örülnek, hogy bekerülhetnek valahová, és a tánc társadalmában a tekintélyt ebben a szituációban is tiszteletben kell tartani.
Juronics Tamás 1969-ben született Tatán. A Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc tagozatának elvégzése után szerződött a Szegedi Baletthez, ahol 1991-től már önálló koreográfiákkal is bemutatkozott. 1993-tól ő lett a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője. 2008-tól ő a Szegedi Nemzeti Színház művészeti igazgatója. A magyar koreográfusok közül szinte elsőként használta a kortárs tánc elemeit koreográfiáiban, professzionális, magas technikai tudással bíró táncosok előadásában. Mára Juronics nemzetközileg is elismert alkotóvá nőtte ki magát, akinek nevéhez több mint 40 koreográfia fűződik. Műveit az általa megírt történet, a letisztult és egységes formavilág, valamint a dramaturgiai szerkezet átgondolt találkozása teszi katartikus élménnyé. A látványos színpadkép, a világítás, az effektek és a zene fontos, integráns részei műveinek. 2009-ben a kortárs magyar táncművészet nemzetközi hírnevének öregbítéséért, előadóművészi és koreográfusi tevékenysége elismeréseként Kossuth-díjat kapott.
Juronics Tamás a három jelenleg működő, magyar táncot oktató intézettel egyaránt elégedett. A Pécsi Táncművészeti Gimnázium és Szakközépiskola, a Győri Tánc és Képzőművészet Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium, illetve az első modern szakot most kifuttató, budapesti, Magyar Táncművészeti Főiskola egyaránt adott táncosokat a Szegedi Kortárs Balettnek az elmúlt egy-két esztendőben.
Új impulzus- új társulatban
Ahhoz, hogy egy táncos állandóan magas motiváltsági szinten teljesítsen, elengedhetetlen az inspiráció. Ezt a legtöbben úgy szerzik, hogy másik társulathoz szerződnek, ahol az új környezet, más táncosok, koreográfusok hatása egészen különleges művészeti megoldási módokat csal ki belőlük. Juronics Tamás büszke arra, hogy viszonylag hosszú ideig - átlagosan 5-6 évig - meg tudja tartani a táncosokat. Ha valaki menni akar, akkor ezt a szándékot kifejezetten támogatja. Visszatartani úgysem lehet senkit.
A Szegedi Kortárs Balettnél kiemelkedően jó körülmények között folyhat a munka. Juronics Tamás nagyon odafigyel erre, mert tisztában van azzal, hogy kiugró teljesítményt csak az tud nyújtani, aki elégedett. Fáradt, ezer problémával küzdő táncossal nem lehet ugyanazt elérni, mint a kipihenttel, mert "a színpadon minden meglátszik".
Egy táncos karrierje 18 éves korától körülbelül negyvenéves koráig tart. Ha ebből a táncos fél tucat évet a Szegedi Kortárs Balettnél tölt el, akkor az ő életében nagyon fontos állomás az adott társulat, különben nem szánná rá a pályafutása harmadát.
Felkészítés és elküldés
A leginkább konfliktusos terület a kiöregedő táncos elküldése. "Kegyetlen a döntés, de meg kell lépnem, hogy a 36 év feletti táncost már ne alkalmazzam, mert rámenne az előadás és az egész társulat működése, ha nyugdíj kor előttiek táncolnának egy ilyen kis együttesben" - indokolja a döntését a vezető. A Szegedi Kortárs Balett társulata speciális helyzetben van, mert nagy repertoárral dolgoznak, és minden mű koreográfiája tele van akrobatikus elemekkel. "Aki ezt a szintet nem tudja teljesíteni, annak mennie kell" - jelenti ki a direktor.
A kemény döntés mellett azonban ismerni kell a hátteret is. Ez az elbocsátás mindig alapos előkészítés után történik meg. A 35-év körüli táncosoknak Juronics Tamás körülbelül az elküldés előtt egy-két évvel jelzi, hogy kezdjék el építeni a civil életüket, vagy keressenek maguknak máshol helyet, mert hamarosan elválnak egymástól útjaik. Mivel az idősebb táncosokkal már 8-10 éve együtt dolgozik, ezért velük kialakul az a jó, baráti viszony, ami különösen megnehezíti ezeket a beszélgetéseket. Az egyik, '92-től a szegedi együttesben táncoló kollégát - akit két éve küldött el a vezető, és ezen lépést kétéves előkészítő időszak előzte meg - most a Bozsik Yvett Társulatban találjuk meg, mert az ottani repertoár profiljába jobban illeszkedik az idősebb, de remek táncos karaktere.
Életpályamodell nélkül
Bár a Szegedi Kortárs Balett kiöregedett táncosai mind megtalálták eddig a helyüket, ez korántsem mondható el a teljes táncos-társadalomra. Juronics Tamás néhány éve a Táncszövetség elnökségi tagjaként küzdött a táncosok életpályamodelljének kialakításáért. Mivel nem jutottak előbbre ebben a témában sem, föladta az érdekképviseleti szervben a tevékenységet.
Bár most nincs olyan helyzetben, hogy aktívan tudna bármit is tenni az ügy érdekében, ez a kérdés most is élénken foglalkoztatja a táncszínház vezetőjét. A táncosok életpályájának a végét a nyugdíj jelentette mostanáig. Jövő évtől azonban megszűnik a szakmai nyugdíj intézménye, így végképp nem látszik, hogy a 35-40 éves, kiöregedett táncosokkal mi lesz. Ez az egész helyzet - Juronics Tamás szerint - felháborító. Olyan országban, ahol erős szakszervezetek, és munkavállalói érdekképviseletek vannak, ott ezt a döntést nem lehetne ennyire egyszerűen meglépni.
Az, hogy egy-egy család nem látja, mi is lesz a gyerekével 35 éves kora után, elbizonytalanítja őket, hogy egyáltalán engedjék-e a gyerekeket erre a pályára. "Most az a helyzet, hogy míg a hetvenes évek végén ezer gyerekből választott ki az akkori Állami Balettintézet harmincat, addig most alig tud összetoborozni ugyanennyit" - mutatott rá a következő évtized problémájára az igazgató.
Mit kezdenek a munkaerőhiánnyal a cégek? Még több erőforrást tesznek a toborzásba? Vagy jobban figyelnek meglévő munkavállalóikra?
Kulturális ajánló: Network