Húsiparból a könykiadásba: pályát módosít a gazdag magyar

- Tíz éve még azt mondta egy szakmabeli: pártot és kiadót Budapestre kell bejegyeztetni, különben hajítófát sem ér a dolog. Ebben is változott a világ?

- Igencsak. Én például - számtalan győri kötődéssel bíró mosonmagyaróvári gyerekként - Törökbálintról járok be ide dolgozni, de van olyan munkatárs, aki Tapolcán, más Szentendrén él. A mai technika mellett remekül kezelhető ez a helyzet. Úgyhogy a székhelynek ma már jellemzően csak érzelmi jelentősége van.

- A home office kontra alkotóműhely ellentét el sem érte önöket?

- A munkaigényes fázisoknál - ilyen a kiadvány-válogatás, a tervezés - gyakrabban kell összeülnünk. Most állítjuk össze a 2012-es kínálatot, ami intenzívebb győri jelenlétet kíván mindannyiunktól. Így heti egy-két napot együtt töltünk.

- Miért állt a könyvesek közé, mint a 100 leggazdagabb magyar egyike?

- A könyves szakemberek nagyon sokat dolgoznak itt irodalom- és műveltségszeretetből. De egyre több a profitéhes haramia. Egyébként gyerekkorom óta érdekelt az irodalom és a történelem, aztán úgy alakult, hogy agrármérnök lettem, akárcsak apám és az ő nagybátyja is. Tizenhárom esztendőn át versenyszerűen lovagoltam, ami a Kádár-rendszerben amolyan úri passziónak számított. Közben írogattam, egészen addig, amíg diplomásként ki nem kerültem Ausztriába. Következett a cégindítás, majd a működtetés kora. A húsiparban sem adtam el olyasmit, ami nekem nem ízlett. Az azonban, hogy a nagyközönség még nem kapott rá, nem jelenti azt, hogy valami rossz.

- Mik ma önöknél a könyvprioritások?

- A tizenkét már bemutatott könyvünkből három kötet a kiemelt: egy ifjúsági regény, egy összeesküvős ezoterikus és egy történelmi képregény, amely a II. magyar hadsereg doni apokalipszisét dolgozza fel. Mondja meg, kit ne érdekelne, mi történt a nagyapjával?

- Ha ezt példányszámra fordítjuk, akkor mit mutat a kép?

- A plafon a négyezer, de ezer alá nemigen megyünk. Vannak persze olyan esetek, amikor nem is annyira a bolti terjesztésre koncentrálunk. Jövőre adjuk ki Gazdag László fizikusprofesszor - egy ízig-vérig materialista ember - könyvét Van-e élet a halál után? címmel. Nagyon érdekes mű, és vagy Nobel-díjat kap érte, vagy kinevetnek a szerzővel együtt bennünket is.

- Apropó: szakmai hírnév. Érdeklődve, kétkedéssel vagy ellenszenvvel fogadja az új játékost a szakma?

- Tudni kell, hogy amíg egy kiadónak nincs könyve az asztalon, nem számít. Ennek ellenére az október közepi bemutatkozó gálánkra egy kivétellel minden nagy terjesztő cég vezetői elfogadták a meghívásunkat. Ráadásul azzal az egy céggel is van szerződésünk, és a könyveink kikerültek a polcukra. Ennek ellenére még tanulok: a húsiparban minden döntéshozót ismertem, de a könyvpiacon teljesen új vagyok. Ennek ellenére nem tapasztalom, hogy keresztbe tennének.

- Mennyivel ad önnek a vetélytársakénál nagyobb szabadságot és türelmet az, hogy vállalkozóként tetemes magánvagyonra tett szert?

- A Tarandusba pár tízmillió forintot tettem, a vagyonom zömét befektettem. Ne tőzsdezsonglőrködésre gondoljon, állampapírokban, hozamgarantált befektetési jegyekben van a pénzem, azaz kisebb hozamú, de biztos eszközökben. Ha a türelem arra vonatkozik: nem vagyok profitkényszerben, így olyasmibe is belekezdhetek, amelyet más nemigen engedhetne meg magának. Eközben pedig nem kell azt lesnem napról napra, nyereséges-e és mennyit hoz a vállalkozásom. De én nem vagyok egy veszteségtermelő típus!

- Magyarán: nem azt tervezte, hogy a könyvszakmában sokasítja a pénzét.

- Dehogy... Abból indultam ki, hogy olyasmibe kezdek, amit megint csak sokan szeretnek - köztük elsősorban én. Minden a szeretetről szól: ezért gürcölünk, azért vállalunk alkukat, megyünk bele csínyekbe, hazugságokba, hogy szeressenek bennünket. Én pedig most azért indítottam könyvkiadót, hogy - ha már magam is a műfaj elkötelezett híve és művelője vagyok - megmutassam az embereknek: lehet hatékonyan erősíteni a hazai spirituális, ezoterikus hagyományt és támogatni a kortárs szépirodalmat is egyben.

- Azt azért ne tagadjuk: a szerkesztés ízlésterror. Mennyire szabja meg a kiadó irányvonalát, hogy mit gondol a világról a tulajdonos, jelesül ön?

- Ez az én kiadóm. Ha Kiss Pistáé volna, az ő értékrendjét közvetítené. Szép, közérthető, felemelő könyveket akarok megjelentetni. Nem vagyunk egyszemélyes kiadó, de ami engem nem érint meg belül, azt nem adom ki.

- Ez, gondolom, a márkaépítés része is.

- Én itt egy brandet építek, akárcsak egykor a húsiparban. Ha úgy nézzük: a könyv és a szalámi között biztosan nincs különbség abban, hogy ha jót csinálunk és azt elfogadható áron adjuk, az emberek előbb-utóbb rákapnak.

- Ezek után meglepődünk-e majd, azaz jelennek-e meg saját írásai a Tarandusnál?

- Ez még nem következne abból, hogy enyém a cég. De nem vagyok híve annak, hogy valaki a saját kiadóját írja tele. Ugyanúgy visszásnak tartanám ezt, mint a szerzők által finanszírozott kiadásokat vagy a bizományos terjesztést. Azt azonban nem zárom ki, hogy a korábban megjelent írásaimat szedjük egyszer majd kötetbe.

- Szónoki a kérdés: akinek van elég pénz, miért ne vehetne magának egy kis nyilvánosságot? Lépjünk vissza a századelő nagypolgári mecénásainak világába?

- Ez is egy megoldás, de nem kis számban akadnak olyan irodalmi folyóiratok, amelyeknek bárki elküldheti zsengéit, ott pedig avatott ítészek mondanak róla véleményt: szépírás, amit művel, vagy kontármunka. S ha jót írt, végül kiadják. Azt gondolom ugyan, hogy e téren is jelen vannak még a múlt árnyai, de azért mindinkább érvényesül a "virágozzék ezer virág" gyakorlata.

- Szapulhatjuk a bizományos terjesztést, de tenni ellene nemigen lehet.

- Viszont ez a módszer a kívánatosnál is sokkal szélesebbre tárja a kapukat, hiszen a terjesztőnek nem származik kára abból, ha kínálata jelentős hányada a kutyát sem érdekli. Amíg nem sért semmilyen törvényt, Magyarországon ma bármi a könyvesbolti polcokra kerülhet, legyen ócska vagy talmi, szemantikai szörnyszülött vagy helyesírási hibahalmaz. Ugyanígy agyrémnek tartom, ahogyan összefonódtak a kiadók és a terjesztők. Ebben a párosban ugyanis minden lényeges kérdésben a terjesztőké a döntő szó.

Berkó-Horváth Gergely (MTI)