A könyvesboltok is drasztikus lépésekre kényszerültek a járvány miatt
Akad olyan könyvesbolt, amely a munkaidő csökkentése mellett döntött, máshol harmadával csökkent a dolgozók fizetése.
Hatalmas visszaesés tapasztalható a könyvpiacon a G7.hu cikke szerint. A Líra Csoport boltjaiban március utolsó két hetében a korlátozott nyitva tartás mellett körülbelül a felére esett a forgalom, az üzletek bezárása után pedig még tovább csökkentek a bevételek. A Libri-Bookline Zrt. vezérigazgatója, Kovács Péter azt mondta, március közepéig a forgalmuk meghaladta a tavalyit, áprilisban viszont kevesebb mint felére csökkent. A körülbelül 500 embert foglalkoztató Líra Csoportnál „drasztikus lépésekre kényszerültek”, hogy megtartsák dolgozóik nagy részét. A cég a munkaidő csökkentésével igyekszik kezelni a helyzetet, emellett pályáznak a kormányzati bérkiegészítési programra. A próbaidős dolgozók nagy részét elküldték, de a munkavállalók 95 százaléka maradt a cégnél.
„Arra számítunk, hogy a legnehezebb helyzetet megoldja, hogy kinyithatnak a boltok”- mondta a portálnak a Líra kreatív igazgatója, Nyáry Krisztián.
A Libri 650 embert foglalkoztat, a központban dolgozó alkalmazottaik csökkentett munkaidőben dolgoznak, a munka nélkül maradt bolti eladók pedig minimum havi nettó 100 ezer forintos juttatást kapnak áprilisra és májusra. Mivel vidéken május elején részben újraindult az élet, a Libri vidéki üzleteinek nagy része kinyithatott, ezért Kovács Péter, a vállalat vezérigazgatója szerint a dolgozók nagy részének fognak tudni feladatot adni. A még zárva tartó budapesti üzletek dolgozóinak a raktárakban biztosítanak munkát.
A Kossuth Csoport 82 dolgozót foglalkoztat főállásban, akiknek egységesen harmadával csökkent a fizetése. A kiadó vezetője, Kocsis András Sándor szerint ennek ellenére alkalmazottaik ugyanannyit dolgoznak, mint korábban, amiért különösen büszke rájuk.
G7.hu
fotó: pixabay

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?