iroda 
Megjelent: 7 éve

Egyéni munkavállalói elvárások




Mivel minden ember más, különbözőek a szükségleteik, a munkavégzési szokásaik és az irodával szemben támasztott elvárásaik. A nők például jobban érzékelik a hideget, mint a férfiak. A holland Maastrichti Egyetem tanulmánya például kimutatta, hogy a nők átlagosan 35%-kal kevesebb hőt termelnek, mint férfi társaik, és kb. 3 Celsius-fokkal magasabb hőmérséklet áll közelebb a komfort zónájukhoz.

Az Exeteri Egyetem már említett kutatása ezzel kapcsolatban arra az eredményre jutott, hogy minél inkább beleszólhattak az emberek az irodai tér kialakításába, annál elégedettebbé és motiváltabbá váltak munkavégzésük során. Nemcsak fizikailag érezték magukat kényelmesebben az irodában, hanem jobban is tudtak azonosulni a munkáltatójukkal és pozitívabban ítélték meg munkahelyüket. Ezek a munkavállalók összességében 32%-kal növelték produktivitásukat.

A Leitz tavalyi „A Munka ott van, ahol a munkavállaló” című tanulmányából kiderül, hogy a dolgozók 4 fő csoportba sorolhatók a munkastílusuk alapján. A legnagyobb csoportot a „pillérek” alkotják, akik munka közben leginkább az íróasztalukhoz kötődnek, őket követik a „vándorok”, akik sokat mozognak az iroda közvetlen közelében, a „felfedezők” már rendszeres utakat tesznek meg az irodán kívül, az „úttörők” pedig csak nagyon ritkán tartózkodnak az irodában.

Leitz infografika


Az egyes csoportok tagjai különböző munkakörnyezetben dolgoznak, így alapvetően mások a szükségleteik, ebből pedig az is következik, hogy más-más irodai eszközöket igényelnek a munkavégzésükhöz.


Különböző szervezeti kultúrák, különböző értékrendszerek



A megfelelő munkakörnyezet kialakítása nagymértékben függ az adott vállalati kultúrától és annak értékrendszerétől is.

Leitz vállalati kultura 1706


Az újító gondolkodású vállalatok amellett, hogy biztosítják munkavállalóik alapvető szükségleteit, egyre több időt fordítanak arra is, hogy belső összekapcsolódást elősegítő épületeket terveztessenek, például egymásba olvadó terekkel, amelyek az elválasztott részlegeket összekötik és így növelik a munkavégzés hatékonyságát.

A Harvard Business Review-ban „Munkahelyek, amelyek mozgásban tartják az embereket” címmel 2014-ben megjelent tanulmány rámutatott, hogy azok az irodák, amelyeket úgy terveztek meg, hogy lehetővé tegyék a különböző funkciókat betöltő munkatársak vegyülését, sikeresen növelték az innováció szintjét. A közelség és azok a struktúrák, amelyek ösztönzik a „véletlen találkozásokat”, a szerencsés végeredmény érzését közvetítik, és egyúttal csökkentik a rutin és a monotónia érzetét is. Ezt erősíti meg a kaliforniai székhelyű Gensler, nemzetközi tervező cég 2016-os Munkahelyi Felmérése is, amely szerint a dolgozók által innovatívnak tartott vállalatoknál ötször annyi együttműködésre alkalmas teret lehet találni, mint a kevésbé újító szellemű cégeknél.

„Az emberek ma már gyakran multitaskolnak, azaz egyszerre több feladatot végeznek, egyszerre több funkciót látnak el, ugyanakkor nemcsak állandó, hanem ad hoc projektcsoportokban is dolgoznak. Éppen ezért legtöbbjük azt szeretné érezni, hogy hasznos tagja egy csapatnak, de ezzel egyidőben személyes térre és a saját eszközökre is szüksége van az elmélyült munkához” - fogalmazott Käfer Gábor, az Esselte Kft. ügyvezető igazgatója.

Nyitókép: blog.iroda.hu
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Izgalmas irodában jobban megy a munka
2. oldal - Egyéni munkavállalói elvárások
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mozgás ide vagy oda, kimutatták, hány óra ülőmunka káros menthetetlenül az egészségre

Azt már eddig is tudtuk, hogy az emberi test mozgásra termett, és a sok ülés egyértelműen káros az egészségünkre. A San Diegói Kaliforniai Egyetem... Teljes cikk

Új trend terjed a munkaidő-beosztásban: dolgozz akkor, amikor a teljesítőképességed csúcsán vagy

Bagoly vagy pacsirta? – mindenki hallotta már a kérdést és be is tudja sorolni saját magát valamelyik táborba. Nem ördögtől való tehát az a... Teljes cikk

19 vezérigazgató halt meg tavaly munka közben - jobb "vállalati atlétává" kell válni

Tavaly 19 vezérigazgató halt meg munka közben, de a szám ennél több is lehet. Egyre összetettebb, egyre gyorsabban változó világunkban soha nem volt... Teljes cikk