Javulnak a hazai munkavállalók termelési mutatói
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA 2018-as év vállalati pénzügyi beszámolói alapvetően pozitív képet festenek a hazai gazdaságról. A mikrovállalkozások száma továbbra is rendkívül magas, de összességében az elmúlt évek felfutó tendenciája folytatódott 2018-ban is - írják közleményükben.
2018-ban is az egyik leglátványosabban növekvő mutató az egy alkalmazottra vetített árbevétel. A létszámarányos árbevétel évek óta stabilan növekszik, és az elmúlt 5 évben összesen 38,7 százalékos növekedést produkált. Ez a mutató rendkívül fontos a munkavállalók szempontjából is, hiszen ez mutatja, hogy egy munkavállaló átlagban mekkora árbevételt termelt egy év alatt. Az elmúlt évek növekvő béreit a cégeknek ki is kell termelni, ha ez a mutató nem tudná követni a béreket, akkor az hosszú távon fenntarthatatlan folyamatot jelentene.
A cégek eredménytermelő képességének tekintetében ugyanakkor már nem ilyen pozitív a trend. 2017-hez képest ugyan látszik némi fejlődés az árbevétel arányos eredményeket nézve is, de összességében inkább stagnálásról beszélhetünk az elmúlt 5 évet figyelembe véve. Ez részben indokolható a humánerőforrás költségek növekedésével, másrészről ez természetes gazdasági folyamatok eredménye is. A vállalkozások egy bizonyos eredményszint felett hajlamosabbak beruházások kezdeményezésére, így az átlagos eredmények még rendkívül pozitív környezetben sem feltétlen emelkednek meredeken.
A hazai vállalkozások jelentős része likviditási problémákkal küzd továbbra is, de az eladósodottsági mutató az elmúlt 5 évben csökkenő tendenciát mutat. 2018-ban ugyanakkor az eladósodottság csökkenése megállt. Ez nem jelent feltétlen negatív hírt, hiszen a vállalkozások sokszor hitelekhez fordulnak beruházásaik lebonyolításához. Amíg a cégek a kötelezettségeiket képesek folyamatosan finanszírozni saját eredményükből és eszközeikből, addig kiegyensúlyozottnak nevezhető a növekedés. Alapvetően a felszámolási arány csökkenőben van az országban, így nagy általánosságban kijelenthető, hogy még nem borult fel vállalkozások likviditási egyensúlya.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?