kapubanner for mobile

Kapacitást fejleszt a LIGA

A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája 2014. január elsején elindította legújabb projektjét, „Kapacitásfejlesztés a LIGA Szakszervezeteknél Közép-magyarországi régió" címmel. A fejlesztés 50 millió forint támogatással valósul meg az Új Széchenyi Terv keretében, áll a szakszervezet közleményében.

Az 1988. őszén alakult LIGA Szakszervezetek volt az első független szakszervezeti szövetség Magyarországon. A konföderáció legfőbb célja, hogy tagszervezeteinek és azok tagjainak makroszintű érdekképviseletét ellássa, valamint a társadalom széles rétegeit érintő munkaügyi problémákat enyhítse.

A projekt célja a szociális párbeszédben és konzultációban résztvevő szervezetek kapacitásának megerősítése és együttműködésük elősegítése annak érdekében, hogy hatékonyan és felkészülten tudják képviselni a munkavállalók érdekeit, valamint képesek legyenek eredményesen érvényesíteni véleményüket, javaslataikat a munkaügyi és a szakpolitikai alkotásfolyamatban, illetve a döntéshozatalban.

Jelen projekt főtevékenysége tagtoborzás a régióban, melynek eredményeként a projekt befejezéséig 1000 fővel nő a szakszervezeti tagok száma, ezáltal erősödik a szervezetek képviseleti ereje, reprezentativitása, koncentráltabb és hatékonyabb érdekképviseleti tevékenység prognosztizálható.

A taglétszám bővítése, valamint a kis-és középvállalatoknál foglalkoztatottak szervezettségének növelése érdekében a régióban működtetett érdekvédelmi tanácsadói hálózatunk újabb fiatal szervezőkkel bővül, akik munkájukkal és szakértelmükkel hozzásegítik a kkv-k alkalmazottait ahhoz, hogy szervezett munkavállalókká váljanak, ezáltal részesüljenek a szervezett tagság számára nyújtott előnyökből.

A pályázat további célja a munkavállalók alkalmazkodóképességének növelése az új munkajogi szabályozás alkalmazásának oktatásán, valamint két kompetenciafejlesztő tréningen keresztül, melyek a hatékonyabb kommunikációt és a munkahelyi esélyegyenlőség kialakítását segítik elő.

A projekt céljai között szerepel nemzetközi kapcsolataink erősítése is, melyet egy regionális nemzetközi megállapodás megkötésével, valamint regionális nemzetközi szeminárium szervezésével kívánunk elősegíteni.

Az újonnan belépő tagok biztosítják a projekt eredményeinek továbbvitelét, a megvalósításra kerülő képzések, kompetenciafejlesztések pedig hozzásegítik a munkavállalókat az eredményesebb érdekérvényesítéshez.

A nemzetközi szakmai szeminárium és eredményeként létrejövő regionális bipartit megállapodás a nemzetközi hálózatépítés fontos eszköze, melyek pozitív hatásai érezhetőek lesznek a projekt megvalósítását követően is.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek