kapubanner for mobile

Képzés - csak beszélnek róla?

Az európai vállalatok fontosnak tartják a képzést a versenyelőny megtartása érdekében, soknak még sincs ilyen irányú programja, sem e-learning stratégiája. Átlagosan összbevételük fél ezrelékét fordítják képzésre.

Képzés – csak beszélnek róla? 2004. október 4. Az európai vállalatok fontosnak tartják a képzést a versenyelőny megtartása érdekében, soknak még sincs ilyen irányú programja, sem e-learning stratégiája. Átlagosan összbevételük fél ezrelékét fordítják képzésre. hirdetés Az IBM megbízása alapján a Forrester Consulting tanulmányt készített az európai vállalatok munkaerő-fejlesztési módszereiről, amelyek versenyelőnyük megtartását szolgálják. A jelentés egy sor hiányosságot tárt fel. Miközben a vállalatok 90 százaléka úgy fogalmazott, hogy a képzés rendkívül fontos, sőt, ebből a szempontból egyenesen életbevágó, egyharmaduknak még sincs erre irányuló programja.A tanulmányrólSzerzői több mint 250 igazgatósági szintű vezetőt kérdeztek meg a pénzügyi, gyártási és a forgalmazási szektorban működő francia, német, olasz, észak-európai, spanyol, valamint brit nagy- és kisvállalatoktól. A válaszokból kitűnnek a nézetbeli különbségek; például az, hogy az egyes vállalatoknál mire lesz szükség a jövőben, és hogyan készülnek fel arra.Sok szó, kevés tett Világosan megfigyelhető, hogy miközben az alkalmazottak képzésének kérdése a versenyelőny megőrzése szempontjából kiemelt helyen áll az igazgatósági szintű vezetők napirendjén, mégis jelentős lemaradás mutatkozik abban, hogy a szervezetek mit tesznek ténylegesen az ügyért – mondta Mary Sue Rogers, az IBM Human Capital Management Global Practice vezetője. A készségfejlesztés fontosságával mindenhol tisztában vannak, de nagyon sok cég semmit sem tesz az ügy érdekében. Az ezernél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató kisvállalatok közül háromból egynek, a nagyvállalatok közül pedig négyből egynek nincs naprakész továbbképzési programja, jóllehet, a tanulmány készítésekor a megkérdezett szervezetek 93 százaléka stratégiája szempontjából rendkívül fontosnak vagy életbevágónak látja a professzionális készségfejlesztést. A tanulmány szerint a cégek átlagosan bevételük 0,05 százalékát fordítják erre a célra.Nem egyformánAz egyes országok között jelentős eltéréseket mutatkoztak. A vizsgált országok közül Németország cégei fordítanak leginkább gondot a képzésre, mivel ott a vállalatvezetők mintegy háromnegyede szerint fontos az innováció és a versenyelőny megőrzése. Franciaországban ugyanakkor jóval kisebb jelentőséget tulajdonítanak a képzésnek: a vezetők mindössze 35 százaléka tartotta lényegesnek a versenyelőny szempontjából.Az informatikai ismeretek a legkeresettebbek A jövő szempontjából fontos ismeretek közül a szervezetek még mindig az informatikát sorolják első helyre – előnyben részesítve mind az üzleti, mind a vezetési ismeretekkel szemben. A megkérdezett vállalatok azt is állították, hogy a jövőben sokkal rugalmasabb munkaerőre lesz szükségük, vagyis az informatikai tudású munkatársaknak üzleti ismereteket is el kell sajátítaniuk, ha meg akarnak felelni a szervezet követelményeinek. Az európai vállalatvezetők nagy jelentőséget tulajdonítanak a rugalmasan alkalmazható üzleti ismeretek fejlesztésének, 44 százalékuk mégsem teszi lehetővé az alkalmazottaknak az olyan többfunkciós, univerzális képzést, amely kulcsfontosságú a tudásalapú gazdaságban a versenyelőny megszerzése szempontjából.A tanulmány azt is hangsúlyozza, hogy a munkaerő fokozódó mobilitása és rugalmassága következtében a kommunikációs készségek rendkívül fontosak lesznek a vállalati identitás és jövőkép fenntartásában. A vizsgált cégek 94 százaléka állította, hogy ezek a készségek a jövőben fontosak lesznek számára. Több mint 60 százalékuk azonban úgy véli, hogy készségfejlesztési programjaik nem alkalmasak az alkalmazottak megfelelő kommunikációs készségének kialakítására. A mobilizált munkaerő és az alkalmazottak fokozott rugalmasságának kezelése a jövőben elengedhetetlen lesz a versenyelőny megszerzéséhez. Kizárólag az a cég kerülhet ki győztesen ebből a játszmából, amely hajlandó céltudatosan befektetni a munkaerőbe – jegyezte meg Sue Rogers. Nincs e-learning A vizsgált cégek több mint 30 százalékának nincsenek e-learning megoldásai a szervezeten belül, a nagyobb vállalatok 45 százalékának pedig nincs naprakész e-learning stratégiája. Ha tekintetbe vesszük, hogy az e-learning stratégia milyen előnyöket jelenthet a szervezetnek – mondta Richard Straub, az IBM Learning Solutions EMEA-térségért felelős vezetője, akkor elképesztő, milyen kevés cégnek van legalább egy, bármilyen e-learning megoldása. Straub szerint, ha a szervezetek az e-learninget nem annyira a költségcsökkentés módjának tekintenék, hanem egy versenyelőnyt megalapozó lehetőségnek a munkaerő átképzése útján, a tanulmány teljesen más eredményt hozott volna. A kutatás megállapította, hogy a vizsgált cégek több mint 90 százaléka úgy nyilatkozott: az informatikai ismeretek rendkívül fontosak vagy életbevágóak a vállalat számára, a megkérdezettek egynegyede mégis úgy érezte, hogy cége informatikai felkészültsége nem megfelelő. 75 százalék úgy véli, hogy a képzés kockázatot jelent a szervezet számára, mert az alkalmazottak más cégekhez vándorolhatnak. Öt vizsgált cégből mindössze egy olyan akadt, amely az elméleti ismereteket a szakmai készségek fölé helyezte.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért nem beszélünk róla? A klimax néma terhe a női vezetőknél

A vezetői pozícióban lévő nők helyzete a klimax idején olyan összetett szervezeti kérdés, amelyről meglepően keveset beszélünk, noha szinte... Teljes cikk

Itt a rejtett hazai munkaerő-tartalék: 50–60 ezer ember munkába állhatna, vendégmunkások helyett

A hazai munkaerőhiány egyik legnagyobb tartaléka a megváltozott munkaképességű emberek több tízezres csoportja, akiknek foglalkoztatási aránya már... Teljes cikk

Ki kell tenni a büdös halat - nem csak a csillámpónit - az asztalra

Ha a gyerekünknek azt tanácsolnánk, hogy ne maradjon egy munkahelyen a bánásmód miatt, mi magunk miért nem lépünk? Egy munkaviszony akkor jó igazán,... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek