Késedelmes vagy jogalap nélküli bérfizetés esetén ez a helyzet

Az Mt. rendelkezéseinek a többsége könnyen értelmezhető. Ez ugyanakkor a fennmaradó rendelkezésekre nem igaz. Ez utóbbi kategóriába tartozik az Mt.160.§-a, mely szerint „a Ptk. 6:47.§ szerinti kamat a felek megállapodása alapján jár.” Ebből pedig az következhetne, hogy megállapodás nélkül a munkáltatót késedelmi kamat fizetési kötelezettség nem terheli. Ez az álláspont azonban nem helytálló. Mentségünkre szolgáljon, hogy az Mt. szövegezése ezen pontnál kifejezetten tudományos igényű és nem a jogkövető állampolgároknak, hanem a viharedzett jogászoknak szól. Munka törvénykönyve esetén ez azonban kifejezetten hiba, hiszen a kódexet laikusok, nem jogvégzett állampolgárok is forgatják. Nézzük tehát mit is mond tehát a törvény.

A Ptk. 6:47.§ szerint pénztartozás esetére kamat jár. A kamat mértéke megegyezik a jegybanki alapkamattal. Idegen pénznemben meghatározott pénztartozás esetén a kamat mértéke az adott pénznemre a kibocsátó jegybank által meghatározott alapkamat, ha ilyen nincs, a pénzpiaci kamat. Ilyen is lehet szűk körben (külföldi munkavégzés). A kamat számításakor az érintett naptári félév első napján érvényes kamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére. A csavar azonban csak most jön. Az Mt.160.§-a a munkabér vonatkozásában a késedelmi kamat megfizetése iránti kötelezettséget nem érinti, hiszen a Ptk. 6:47. § nem bérnemfizetés miatti késedelmi kamatról, hanem az egyéb megállapodás szerint teljesített pénztartozásról rendelkezik. (pl: munkáltatói kölcsön vagy a munkabérelőleg.) Így tehát a késedelmi kamatfizetési kötelezettség nem veszett el. Amennyiben tehát a munkáltató a bérfizetéssel késedelembe esik, úgy munkavállalói kár hiányában is késedelmi kamatot köteles fizetni. A késedelmi kamat a késedelembe esés (a munkabér esedékessége) időpontjától kezdve illeti meg a munkavállalót, és mértéke azonos a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon (június 30-án vagy december 31-én) érvényes jegybanki alapkamat mértékével.

A jogalap nélkül kifizetett munkabér visszakövetelése

Fő szabály szerint a jogalap nélkül kifizetett munkabért 60 napos jogvesztő határidőn belül lehet visszakövetelni. Ennek megfelelően a fizetési felszólítást a kifizetéstől számított 60 napon belül közölni kell. Gyakorlati szempontból fontos, hogy a munkabért nettó összegben kell visszafizetni (BH2003.341.). A 60 napos jogvesztő határidő vonatkozásában vannak azonban kivételek. Amennyiben ugyanis a kifizetés alaptalanságát a munkavállalónak fel kellett ismernie vagy azt maga idézte elő, abban az esetben az előleghez hasonlóan az általános elévülési időn belül követelhető vissza. Amennyiben pedig egy jogerős ítélet alapján kifizetett munkabért a Legfelsőbb Bíróság döntése alapján utóbb vissza kell fizetni, a visszakövetelésre az elévülési időn belül van lehetőség (BH1988.249.). Visszakövetelés esetén a levonás a Vht.65.§(2) bekezdése alapján a munkabér legfeljebb 50 százalékáig terjedhet.

Bérfizetés elmaradása esetén azonnali hatályú felmondással is élhetünk

A munkáltató egyik alapvető kötelezettsége éppen a foglalkoztatás és a bérfizetés. Amennyiben ezen kötelezettségeit megszegi, abban az esetben akár azonnali hatályú felmondásnak is helye lehet. A munkavállaló a munkaviszonyt ugyanis azonnali hatályú felmondással megszüntetheti, ha a munkáltató

a) A munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi.

Ahogyan arra a Kúria joggyakorlat elemző csoportjának 2015. évben kiadott összefoglaló anyaga is rámutat, a munkavállalói rendkívüli felmondás ritkán fordul elő, többnyire bérfizetési késedelem az indoka, amit a bírói gyakorlat súlyos kötelezettségszegő magatartásként értékel a munkáltató részéről (LB Mfv.I.10.679/2011/6.). Rámutat arra is, hogy problémát vethet fel azonban, hogy a bizonyítás a munkavállalót terheli, akinek a bérfizetési elszámoló iratok hiányában gyakran csak közvetett bizonyítékok állnak a rendelkezésére. A közvetett bizonyíték okszerű és hiánytalan láncolata azonban elegendő lehet a bizonyításhoz (Mfv.I.10.249/1994., MD II.285., Mfv.E.10.953/2002., Mfv.I.10.840./1998., Mfv.I.10.508/1999.).

A munkabérfizetés elmulasztása mellett a rendkívüli munkavégzés ellenértéke kifizetésének elmulasztása is azonnali hatályú felmondás oka lehet (Mfv.I.10.841/2010.)

b) Egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.

Ebbe a körbe tartozik az is, amikor a munkáltató a munkavállaló személyével összefüggésben különösen annak végzettségével, bérezésével összefüggésben teremt olyan helyzetet, amelyben a munkaviszony fenntartása már nem várható el a munkavállalótól.

Az Mt.78.§ (2) bekezdése alapján az azonnali hatályú felmondás jogát az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon, legfeljebb azonban az ok bekövetkeztétől számított egy éven belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig lehet gyakorolni. Felmerülhet a kérdés, hogy késedelmes bérfizetés esetén mi is ez az időpont. Először is az azonnali hatályú felmondás, mint súlyos jogkövetkezmény, indokoltsága függ az esedékesség óta eltelt idő hosszától is, azaz nem célszerű a hónap 11. napján a munkaviszonyt megszüntetni. Joggal várhatja el ugyanis a bíróság azt, hogy a munkavállaló együttműködési kötelezettsége keretében a mulasztást jelezze a munkáltatónak, kérjen erre választ, illetve tanúsítson némi türelmet. Ettől függetlenül a késedelmes bérfizetéssel okozott kárért a munkáltató felelősséggel tartozik. A 15 nap vonatkozásában pedig a bírósági gyakorlat szerint a bérfizetési késedelem folyamatos kötelezettségszegésnek minősül (Mfv.I.10.492/1999). Senki sem veszíti tehát el az idő múlásával a jogát.

A cikksorozat korábbi részeit ITT és ITT olvashatják.

dr. Kéri Ádám
ügyvéd
KRS Ügyvédi Iroda