Kétszámjegyű bérfejlesztést sürget a PDSZ
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz eredeti elképzelés szerint főiskolai végzettség esetén 35, egyeteminél 40 ezerrel emelkedett volna a bruttó bér. Egy háttéranyag szerint most 20, illetve 32 ezerrel emelne az oktatási tárca. Így azonban egy-egy pályakezdő fizetése alig pár ezer forinttal maradna el például egy 18 éve pályán lévő kollégáétól.
Ragaszkodik a legkevesebb 4 százalékos jövő évi közoktatásbeli bérfejlesztéshez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, jóllehet a pénzügyminiszter vitatja, hogy egyáltalán létezne effélét tartalmazó megállapodás a kormány és a közszféra szakszervezetei között.
Kerpen Gábor, a szervezet elnöke hangsúlyozta: ez csak a kiindulási alap lehet a bértárgyalásokhoz, az elfogadható bértáblaemelés megállapításához hozzá kell adni az idei infláció mértékét is, legalább a keresetek szinten tartása érdekében. A szükséges illetményemelés azonban jóval tíz százalék fölötti kellene hogy legyen, mivel a közoktatásban dolgozók fizetésének vásárlóereje már három éve is csak az OECD-országok tanári keresetei átlagának fele volt, azóta pedig tovább romlott az ágazatban dolgozók jövedelmi helyzete.
A tavasszal meghirdetett Új tudás program további feszültségeket gerjeszt a pedagógustársadalomban. A program egyik legfontosabb újítása az lenne, hogy a kezdő pedagógusok bérét megemeli, annak érdekében, hogy a pályán tartsa őket. Az ötletet kezdetben minden szakszervezet élesen bírálta és elutasította, leginkább azért, mert a tervezett pótlék miatt a kezdők bére - főiskolai diplomás tanár esetében ez most bruttó 122 ezer, egyetemi végzettségű esetében 129 ezer forint - magasan a többéves gyakorlattal bíróké fölött lett volna. Utóbb három szakszervezet megegyezett az oktatási tárcával. A PDSZ nem írta alá a megállapodást.
Kerpen szerint a pótlékemelés csak 63 ezer embert érintene, noha összesen 200-220 ezren dolgoznak a közoktatásban, köztük mintegy 60 ezren pedagógiai végzettség nélkül. Az is visszatartotta őket a megállapodástól, hogy nem látták a többletbér fedezetét sem a költségvetésben, se máshol, márpedig a program január elsejével már indulna.
Napi Gazdaság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?