kapubanner for mobile

Kié lesz az év ételmentő irodája?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Egyetek és nyerjetek! címmel a Munch, és az Edenred Magyarország szervezi meg az Év Ételmentő Irodája versenyét, amibe bármilyen budapesti, győri, debreceni és szegedi iroda nevezhet.

Magyarországon egyre több kezdeményezés születik arra, hogy a fenntarthatóság jegyében elősegítse az élelmiszerpazarlás csökkentését. Az Edenred és a Munch között létrejövő stratégiai partnerség is ezt a célt szolgálja.  A partnerség egyik jelentős lépése pedig az április 20. és május 20. között megrendezendő irodaverseny, ami lehetőséged ad arra, hogy az irodákat megcélozva a munkatársak együtt tudjanak (t)enni az ételpazarlás ellen. Így az ételmentéssel nemcsak a környezetért tehetnek a csapatok, hanem a csapatszellemet is növelhetik a verseny alatt.

A verseny célja egyszerű: enni és nyerni, azaz a csapatoknak minél többet kell muncholniuk az egy hónap alatt. Ehhez egy plussz segítséget is adnak a szervezők, hiszen minden csapat egy egyedi kuponkódot kap a verseny idejére, ami extra 10% kedvezményt biztosít a munchokból a résztvevőknek. Végül az a csapat fog nyerni, amelyik a legaktívabban (t)ett a pazarlás ellen, vagyis amelyik létszámarányosan a legtöbb Munch csomagot szerezte be!

A versenyre bármilyen budapesti, győri, debreceni és szegedi irodával rendelkező vállalat nevezhet egészen április 17-ig. A regisztrált csapatok létszáma maximum 20 fő lehet, minimális létszámkorlát nincsen.

A győztes csapat pedig az Év Ételmentő Irodája cím mellett, 50.000 forint értékű munchkupont, bedrock.farm mikrozöldeket, Vilhemp lebomló evőeszközöket és egy fenntarthatósággal foglalkozó könyvcsomagot nyer meg.

További információkat, illetve a jelentkezési felületet az alábbi linken lehet elérni.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek