kapubanner for mobile

Kiégés és bérfrusztráció a nonprofit szférában

A szakszerű coaching előnyeit egyre többen ismerik fel, ám a nonprofit, illetve civil szervezetekhez még mindig kevéssé jut el ez a szolgáltatás, holott egy felmérés szerint főleg a munkahelyi nehézségek, illetve a kiégés miatt nagy szükség lenne rá. Éppen ezért a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) Magyar Tagozata idén is folytatta jószolgálati programját a társadalmi tevékenységet végző szervezetek támogatására, versenyképességük növelésére. 37 coach és 22 nonprofit szervezet részvételével zajlott az V. Civil Rapid Randi.

Az ICF Magyar Tagozatának célja, hogy a sokszor forráshiánnyal küzdő hazai civil szféra képviselői is profitálhassanak a coaching élményből. Ennek érdekében április 11-én immáron ötödik alkalommal szervezték meg az ún. Coaching Rapid Randit, ahol a klasszikus villámrandi mintájára működő néhány perces találkozókon a szervezetek kiválaszthatják a legszimpatikusabb szakembert, hogy részt vegyenek a tagok által felajánlott coaching folyamaton bármikor az év során. Idén 37 coaching folyamat indul majd el, az ICF-tagok által biztosított fejlesztések összértéke pedig közel 8 325 000 Ft.

A tavalyi évhez hasonlóan a szervezők most is kiemelt figyelmet fordítottak az egészségügyi területen működő szervezetek támogatására, idén így a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület, a Magyar Rákellenes Liga, a Hintalovon Alapítvány, az ÉP-KÉZ-LÁB Baleseti Sérültekért Alapítvány, valamint a Gézengúz Alapítvány és a SINOSZ is részt vesznek a programban.

Az V. Civil Rapid Randi alkalmából az ICF Magyar Tagozata egy rövid felmérést is végzett tagjai körében, melyből kiderült, hogy a nonprofit, illetve civil szférában dolgozó ügyfelek leggyakrabban munkahelyi nehézségek, kilátástalannak vélt helyzetük, a munka és a magánélet összeegyeztetése, valamint kiégés, a motiváció elvesztése miatt fordulnak coach-hoz, de a szakemberek közel háromnegyede egyetértett azzal, hogy ezen a területen a bérfrusztráció is jellemző probléma.

„Ezekben a helyzetekben egy képzett, hozzáértő coach sokat javíthat az ügyfél helyzetén, ezért fontosnak tartjuk, hogy az olyan nemes és társadalmilag hasznos célokért tevékenykedő nonprofit szervezetek számára is elérhetővé tegyük szolgáltatásainkat, amelyek más módon nem juthatnának hozzá ehhez a fejlesztési formához - mondta van der Meer Gabriella, az ICF Magyar Tagozatának Jószolgálati Igazgatója, a Coaching Rapid Randi programsorozat vezetője.

A Coaching Rapid Randi kezdeményezés 2013-ban indult azzal a céllal, hogy önkéntesek segítségével a nonprofit és civil szervezetek számára is biztosítsa a coaching folyamat előnyeit, támogassa érdekérvényesítő képességeik fejlesztését, valamint egy tudatosabb, üzleti szemléletű működés kialakítását. Az elmúlt években több mint 100 civil szervezet jutott hozzá a díjmentes coaching szolgáltatásokhoz közel 100 millió forint összértékben. Az eddigi résztvevők között volt többek között az UNICEF, az Amnesty International Magyarország, a Bátor Tábor Alapítvány, a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa és a Magyar Hospice Alapítvány is. A rendezvény támogatója idén is a MagNet Bank.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mindig az utolsó pillanatra hagysz mindent? A tudomány szerint ez önvédelem

A halogatást sokan lustaságnak vagy rossz időmenedzsmentnek tartják, a kutatások szerint azonban egészen más áll a háttérben. Amikor egy határidő... Teljes cikk

Mit tanuljon ma a gyerekem, ha az AI mindent felforgat? - íme két szakember válasza

Az AI nemcsak állásokat, hanem teljes karrierutakat ír át. Craig Mundie, a Microsoft volt stratégiai vezetője szerint a jövő oktatásának a... Teljes cikk

Már január második péntekén feladjuk? Így maradj motivált!

Már feladtad az év eleji fogadalmakat? Nem vagy vele egyedül. Felmérések szerint az emberek 80%-a már az év első két hetében, és általában az... Teljes cikk