kapubanner for mobile

Kötelező munkahelyi testedzést vezetett be egy svéd cég

Ma már semmi meglepő nincs abban a fejlett országokban, ha a munkavállaló ebédidőben egy órát úszik az uszodában, Svédországban azonban egyes munkaadók továbbfejlesztették a gyakorlatot, kötelező munkahelyi testedzést rendeltek el alkalmazottaiknak - írja az MTI.

A Björn Borg egykori teniszező által alapított divatáru és sportruházati vállalat munkatársai minden pénteken munkaidőben a cég stockholmi központjából egy közeli edzőterembe járnak sportolni. Senki sem kerülheti el a testedzést, a cég már két éve kötelezővé tette Henrik Bunge vezérigazgató kezdeményezésére.

„Ha nem akarsz edzeni, ha nem akarsz a vállalati kultúra részévé válni, akkor távoznod kell tőlünk” - mondta Bunge. Eddig egyetlen munkatárs sem távozott a cégtől a kötelező sportolás miatt - tette hozzá.

A kezdeményezés fő célja a termelékenység, a jövedelmezőség növelése, és a dolgozók közötti jó kapcsolatok ápolása.

2014-ben a Stockholmi Egyetem tanulmánya kimutatta, hogy a munkaidő alatti testedzés mind a munkavállalónak, mind a munkaadónak előnyös, előbbiek egészségesebbek lesznek és jobban tudnak összpontosítani munkájukra, ráadásul 22 százalékkal csökken a hiányzásuk, ami nem elhanyagolható tényező egy olyan országban, ahol az átlagembert kétszer nagyobb gyakorisággal dönti le lábáról a betegség a többi európaihoz képest.

A Björn Borg cég 60 munkavállalója ezen a napon jógaórán vesz részt. „Többségünk úgy véli, hogy ez valóban nagyon jó gyakorlat munkaidőben” - mondta Cecilia Nissborg, az egyik alkalmazott.

Svédországban mindenki egyetért azzal, hogy egészségesebb, erősebb és boldogabb leszel, ha sokat mozogsz, ha sok időt töltesz a természetben - magyarázta Carl Cederström, a Stockholmi Egyetem kutatója, A wellness szindróma című könyv szerzője, aki nem ért egyet az új őrülettel.

A svédek sportolnak a legtöbbet Európában. Az Eurobarométer egy 2014-es felmérése szerint a svédek 70 százaléka hetente egyszer, 51 százalék kétszer-háromszor végez testedzést. A felmérés végén álló bolgároknak csak 22 százaléka mozog hetente egyszer.

A svéd cégek már az 1980-as évek óta támogatják dolgozóik sportolását évente fejenként 500 euróval, amely nem adóköteles. Számos vállalat, mint a Björn Borg cég, maga szervezi meg dolgozói testedzését munkaidőben.

Henrik Bunge szerint ezáltal a dolgozók boldogabbá és termelékenyebbé váltak. Amióta elindították a projektet, a cég minden gazdasági mutatója növekedett.

A közös sport ráadásul összehozza a vállalat minden egységének dolgozóit, elmossa a hierarchikus kapcsolatokat. „Amikor az edzőteremben vagyunk, mindannyian ugyanazon a szinten vagyunk. Nem fontos, milyen pozíciót töltesz be a vállalatnál, mindenki egyenlő” - mondta Ida Lang, a könyvelési osztály munkatársa.

Cederström azonban túlzottnak tartja a kötelező munkahelyi testedzés elrendelését Svédországban. „Amikor elkezdesz úgy gondolkodni, hogy jobb anya vagy jobb apa vagy, ha edzel, eljuthatsz addig a pontig, hogy kevésbé jó embernek tartod azokat, akik nem élnek egészségesen, akik túlsúlyosak vagy dohányoznak” - magyarázta.

MTI
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Dolgozol vagy szépülsz? – a Z generáció új trendje felborítja az irodai szabályokat

A munkaidő és a magánélet határa egyre inkább elmosódik: a Z és az Y generáció tagjai már a 9-től 5-ig tartó munkaidőbe építik be... Teljes cikk

Kulcsszerepe lesz a vállalatoknak az egészségfinanszírozásban

A napokban újabb részek szivárogtak ki a Boston Consulting Group az egészségügy átalakítására vonatkozó tanulmányából. Ebből kiderül az is,... Teljes cikk

Húsvéti pihenés - miért csak illúzió a legtöbb munkahelyen?

A húsvéti hosszú hétvége sokak számára nem a valódi kikapcsolódást jelenti, hanem egy sűrített határidőkkel és túlterheléssel teli időszak... Teljes cikk