kapubanner for mobile

Lendületbe lehet hozni a HR-t!

Egymástól függetlenül, de mégis egyöntetűen azt jelezték a résztvevők, hogy a menedzserek és a HR szakma számára is nagy szükség van az olyan jellegű kezdeményezésekre, mint amilyen a közelmúltban lezajlott I. Ecoswing golfnap volt. Úgy tűnik, hogy országos igényt sikerült kielégíteni, hiszen Miskolctól Zalaegerszegig, Szegedtől Budapestig egyaránt képviseltették magukat cégvezetők és HR igazgatók a rendezvényen.

A Budapest Highland Golf Klubban megrendezett esemény a golf terén többnyire kezdő - a szakmában azonban annál nagyobb tapasztalattal bíró - meghívottak számára a golffal való ismerkedésen kívül az egymás iránti nyitottságnak, illetve az egymással való ismerkedésnek is kitűnő terepet biztosított. A sok mozgás, a lendületes ütések közben többen kimondták: végre nem csak konferenciákon van mód egymással szót váltani, itt meg lehet ismerni az álarc mögött az embert is!

A nap végén természetesen az elsajátított golffogásokat és tudásukat is összemérhették a vezetők. A puttversenyben (a greenen lezajló gurító verseny) a férfiak között Rolek Ferenc, a Budapest Bank HR vezérigazgató-helyettese bizonyult a legjobbnak, míg a hölgyek közül Fekete Andrea, az N.Z.M. munkatársa lett a győztes. A második helyet Molnár Csaba, az Unicredit Leasing HR vezetője, és Lovassy Stürmer Mónika, a Brokernet Holding vállalati HR igazgatója szerezte meg. Lovász Ildikó, a NABI HR vezetője és Bessenyei Zsolt, a Szilánk cégcsoport HR igazgatója a harmadik helyen végzett.

Az első helyen végzők a számos apró nyeremény mellett az ötletgazda Doit HR, valamint a PRK Bellák és Társai Ügyvédi Iroda jóvoltából 12 órás golftanfolyamot nyertek a helyszínként is szolgáló Budapest Highland Golf Klubba, míg a Főnix MED Zrt. ajándékaként díjmentes menedzserszűréssel lettek gazdagabbak. A Nexen Solutions ingyenes zöld iroda auditfelmérést ajánlott föl, melynek során a szakértők környezetvédelmi szempontból megvizsgálják a győztes cég irodáját, s javaslatokat tesznek a tevékenységek és folyamatok környezettudatos optimalizálására. Minden nyertes kiváló Figula borokat vihetett haza.

Az első helyezettek ezen kívül Menedzser Magazin előfizetést és a DGS GLOBAL RESEARCH által felajánlott - szervezet-átvilágítást megalapozó 1-1 napos - vezetői interjúsorozatot kaptak. A másodikként végzők a Figyelő és a DGS GLOBAL RESEARCH által szeptember 23-24-én megrendezendő "Változó szerepek változó környezetben" című, nagyszabású, kiállítással egybekötött HR konferenciára nyertek 100 ezer forint értékű, teljes ellátást és szállást magában foglaló részvételi lehetőséget. A harmadik helyezettek a DGS GLOBAL RESEARCH és a Pécsi Tudományegyetem szervezésében június 24-én megvalósuló "Magunkról magunk közt - nem csak magunknak" nevet viselő - rendhagyó - HR eseményen vehetnek vendégként részt.

A nagy sikerre, a hétvége miatt családi okból kifolyólag részt venni nem tudó meghívottak igényére, valamint a sok pozitív visszajelzésre való tekintettel a II. Ecoswing golfnap várhatóan szeptemberben valósul meg.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállíthatatlan a takarítócég, pörög a BMW

Tavaly novemberről decemberre több mint 300 fővel bővült a B+N Magyarország 170 fővel pedig a sorozatgyártását felfuttató BMW Debrecenben. Egy éves... Teljes cikk

Felmérés: ezért is megéri pluszjuttatást adni a dolgozóknak

Mérhetően jobb teljesítményt nyújt az a vállalat, ahol a dolgozói kör nagyobb aránya részesül pluszjuttatásban – derül a Budapesti Corvinus... Teljes cikk

Az Aldinál zsinórban tizedik hónapja csökken a létszám

Tavaly októberről novemberre négy vállalatnál változott 100 fő felett az alkalmazotti létszám a legnagyobb cégek körében. A BMW felfuttatja a... Teljes cikk