kapubanner for mobile

Leváltják a szakképzési hivatal vezetőjét

Kucsák László kevesebb mint egy év után távozik az NSZFH elnöki posztjáról.

Kevesebb mint egy év után távozik a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) éléről Kucsák László, a Fidesz korábbi országgyűlési képviselője - írja a Népszava. Kucsák január óta volt az NSZFH elnöke. Ahogy a lap írja, kinevezésekor az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a 21. századi szakképzés megvalósítását” várta tőle. A Népszava forrása szerint az elnök az utóbbi időben már csak keveset járt be a hivatalba.

Ahogy a lap rámutat, az elmúlt 4 évben gyorsan cserélődtek az elnökök a szakképzési hivatal élén: a felnőttképzéssel, szakképzéssel kapcsolatos szakmai tapasztalattal nem redelkező Kanzsalics Eszter bő egy év után távozott, a helyére kerülő pedagógus végzettségű Molnár Attila néhány hónapig volt csak hivatalban, majd 2018 májusától idén januárig Magyar Zita vette át az elnökséget. A Népszava úgy tudja, ideiglenesen újra Magyar Zita lehet az NSZFH elnöke. A lap megkérdezte az Innovációs és Technológiai Minisztériumot Kucsák László távozása kapcsán, de a cikk megjelenéséig nem kaptak választ.

Népszava
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek