Szegedi Juli
Szerző: Szegedi Juli
Megjelent: 10 éve

"Ma nem sokat ért a munkám" - merünk ilyet mondani a főnöknek?

Kísérővel érkezik munkahelyére Szabó Alexandra: a Down-kóros lány egy hónapja dolgozik a Tranzit Art Caféban. Vele egyszerre kezdett a kávézóban dolgozni Molnár Marietta, aki 2007-ben egy baleset következtében került kerekesszékbe. Mindketten érdemi, valós, értéket teremtő munkát végeznek, közben pedig megtanítják a vendégeket és az itt dolgozókat valami másra: hogy ők nem is mások.

images

Szandi a Tranzitban
Néha rossz felhanggal hallani a fogyatékos emberek foglalkoztatásáról: "dugjuk" őket call centerekbe, raktárakba, adjunk nekik munkát, de szem előtt ritkán legyenek - mintha a nekik kínált munkalehetőségekkel, kimondva vagy kimondatlanul, ez lenne a cél. A XI. kerületben viszont arra gondoltak: dolgozzanak olyan helyen, ahol emberek között lehetnek, ahol láthatják őket munka közben nap mint nap. A kezdeményezés Jankó Istvántól, a kerület önkormányzati képviselőjétől indult, aki politikusi pályája mellett 30 éve dolgozik gyógypedagógusként. "Úgy gondoltam, hogy miért ne lehetne olyan helyet választani a sérült embereknek munkahelyül, ahol nem elzártan, az emberektől távol dolgoznak, hanem ellenkezőleg, mutassák meg, hogy ők másra is képesek, mint képeslapot hajtogatni, vagy valamilyen monoton munkát végezni. Ezzel az ötlettel kerestem meg a Tranzit vezetőjét, Egri Orsolyát, Hoffmann Tamás polgármestert és Baráth Andrea idősügyi és esélyegyenlőségi referenst, és mind a hárman támogatták a javaslatomat" - mondja Jankó István. "Sokszor nem is vesszük észre, hogy a vállalkozás, a munka monotonná válhat - ilyenkor kell megújulni, amikor már nem elég a napi rutin. Rengeteg rendezvény van a hátunk mögött, de most valami másba akartunk fogni - valamibe, amivel nem csak másnak, de magunknak is jót teszünk" - fejti ki Egri Orsolya.

Büntetéssel nem megy

Molnár Marietta egy fatális baleset miatt ül ma kerekesszékben. Balesete előtt lakberendezőként dolgozott, ám ezt a karriert nem tudta folytatni, hiszen nem teheti meg, hogy ügyfelei számára kizárólag olyan akadálymentes lakásokat tervez, melyekbe ő is be tud menni. Egy alapítványnál kezdett sportprogramokat szervezni, amikor hallott erről a munkalehetőségről. A kávézó vezetője és Marietta könnyen megtalálták a közös hangot, hiszen Marietta szerint Egri Orsolya mindezzel nem megfelelni akar valakinek, nem azért alkalmaz fogyatékos embereket, mert ezt valaki rákényszerítette, hanem neki ez belülről jön.

A kényszer jelen van a foglalkoztatásnak ezen a terén: a jelenlegi törvényi szabályozás szerint ugyanis minden munkahelynek, ahol több mint 25 embert foglalkoztatnak, rehabilitációs járulékot kell fizetnie abban az esetben, ha nem alkalmaz megváltozott munkaképességű dolgozót. Motivációnak éppen nem utolsó, hiszen milliós nagyságrendű járulékról van szó, de nem biztos, hogy a belső indíttatás is megvan arra, hogy együtt dolgozzanak az adott munkahelyen egy sérült emberrel. Költségcsökkentés miatt nyilván érdemes 4-6 órás minimálbéren foglalkoztatni valakit, akinek költségeit fedezi a járulék összege - azonban befogadónak és nyitottnak kell lennie az adott kollektívának. A Tranzit ugyan alig több mint tíz embert foglalkoztat, a képviselő szerint mégis ideális választás ahhoz, hogy a két sérült fiatal visszakerüljön a munkaerőpiacra. Egri Orsolya szerint abszolút tévút az, hogy büntetik a munkahelyeket, amiért nem alkalmaznak sérült embereket. Szerinte nem büntetni kellene, hanem megmutatni, hogy ez mennyire egyszerű, kellenének coachok, trénerek, akik a munkatársakat felkészítik a sérült munkatárs érkezésére. "Át kell alakítani a munkahelyet fizikailag, de emellett az emberek mentalitását is át kell formálni, és ehhez elkél a segítség. Nekünk is jó lenne, mert bár az akadálymentességgel nálunk nincs probléma, nyitás óta be tudnak hozzánk jönni kerekesszékkel, de annak például, hogy van-e segítség a kollektíva felkészítéséhez, nagyon utána kellett járni. Mert elvileg van, csak sokan nem veszik a fáradságot, hogy megkeressék - ezt az információt sokkal könnyebben elérhetővé kellene tenni" - mondja Orsolya.
Új kolléganők


A nyitottság ragadós

A másik lány, aki szeptember elsején kezdett itt dolgozni, Szabó Alexandra. A 28 éves Down-kóros lánynak ez az első valódi munkahelye: ő a konyhán dolgozik, kertészkedik és felszolgál. Mikor e cikk írója ott járt, épp zellert pucolt a konyhán, a séf keze alá dolgozott, aki napról-napra jobban meg van elégedve Szandi munkájával. Az első egy hétben még minden nap itt maradt vele kísérője a Down-alapítványtól, ma már csak hozza és viszi őt. Szandi jól kommunikál, az első napokban pontosan ugyanolyan problémákkal küzdött meg, mint bárki, aki hirtelen bekerül egy új munkahelyre - a különbség annyi, hogy ő ezt megelőzően egy szinte teljesen zárt világban élt, most pedig hatalmas nyüzsgés közepébe került. "Mi a hasonló dolgokat keressük benne, függetlenítjük magunkat attól, hogy fogyatékos. Ha így teszünk, minden egyszerűvé válik" - mondja Orsolya. "Bemutatattam őt a törzsvendégeinknek, elmondtam, hogy új kolléganőnk érkezett, ha megfelel nekik, akkor ő fogja felszolgálni az ebédjét. Ezzel nem terrorizálni akartam a vendégeket, hogy legyenek jó fejek, el kell tudni fogadni az elutasító választ is - ilyen egyébként nem érkezett. Mindenki szívesen fogadta, csak pozitív reakciók jöttek a vendégektől."

Szandi nyitottsága egyébként az itt dolgozókra is hatással van: mindenki türelmesebb, kedvesebb, őszintébb. Hiszen az a nyíltság, ami a lányból jön másokat is nyitottabbá tesz. Orsolya azt meséli, hogy egyik munkanapja végén a lány így sóhajtott fel: "Ma nem sokat ért a munkám, ma elábrándoztam" - tegyük a kezünket a szívünkre, kivel nem fordult még elő ilyen? Mégsem mondunk ilyet soha a főnöknek, holott miért ne lehetne ezt elmondani? - mondja megértően Orsolya. "Maximális erőbefektetés, költséghatékonyság - ezek a semmit nem jelentő szlogenek uralják a munka világát, holott mindenkinek lehet rossz napja."
A kávézó idén nyert díja


Jankó István nagyon szeretné, ha folytatása lenne a kezdeményezésnek és mások is munkát adnának sérült embereknek. A képviselő azt szeretné, hogy a vállalkozások merjék vállalni a kicsivel több odafigyelést úgy, ahogy a Tranzit munkatársai is teszik. Hiszen ahogy Egri Orsolya mondja: az, amit itt ők csinálnak pofonegyszerű és bárhol kivitelezhető lenne, bárhol dolgozhatna fogyatékos ember. "Hihetetlen piaca van az önsegítő könyveknek, tanfolyamoknak, holott ez a legjobb megoldás - ha együtt dolgozunk sérült emberekkel, megnyílik a szívünk. Mi nem járunk csapatépítésre raftingolni, de az, hogy ők jöttek hozzánk felér egy csapatépítéssel. És ne felejtsük el, hogy ezek az emberek értékes munkát végeznek. Emellett ittlétüknek hozzáadott értéke van, mert mi és a vendégek rengeteget kapunk tőlük" - összegzi tapasztalatait a kávézó vezetője.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk

Kitüntetett autóbusz-vezetők: 9 ezerszer kerülték meg a Földet baleset nélkül

Közel 460 munkavállaló teljesítményét jutalmazta idén a Volánbusz kitüntetéssel, illetve elismeréssel – közülük mintegy 300 autóbusz-vezető... Teljes cikk

TÉR típushibák, avagy mit ne kövessünk el

Jártamban-keltemben a minap, megkérdezték tőlem, hogy tudnék-e valami jótanáccsal szolgálni egy bevezetés előtt álló, egészen friss... Teljes cikk