Magyarok a nagyvilágban: egy boldog kismama Olaszországban

- Mikor és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott? Mivel foglalkozol, milyen beosztásban vagy?

- 2006 nyarán költöztem ide Mestrinóba, egy Padova melletti kisvárosba. Egy olasz ismerősöm segítségével nyitottam egy outletet, olasz márkájú férfi-női ruhákat árultam fél áron. 2008 őszén azonban már be is zártam a boltot, akkor már érezhető volt a válság szele, de szerencsére még időben sikerült kiszállnom. Egy száz négyzetméteres üzlethelyiség volt két alkalmazottal, bánom egy kicsit, de sajnos nem tőlem függött a jövője. Jelenleg nem dolgozom, hét hónapos kismama vagyok, a kisfiúnk december közepén fog megszületni, úgyhogy a 2011-es karácsonyt már hármasban töltjük.

- Mi a végzettséged, mi a mesterséged, és ennek mennyiben van köze a jelenlegi munkádhoz? Hogyan alakult eddig a karriered? Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna, vagy inkább csak sodort az élet?

- Orosházán jártam gimnáziumba, majd Békéscsabán Külkereskedelmi Üzletkötő OKJ-s tanfolyamot végeztem. 2003-ban elkezdtem a nemzetközi kapcsolatok szakot a Zsigmond Király Főiskolán, amelyet az üzletem megnyitásakor többször is felfüggesztettem, illetve egy évet a padovai egyetemen végeztem. Végül nem szereztem diplomát, bár már nem lett volna sok hátra, de időközben úgy döntöttem, hogy Olaszországban szeretnék családot alapítani, magyar diplomával pedig nem sokra mennék. Tehát a kinti munka mellett döntöttem, vállalva azt, hogy tökéletes olasz nyelvtudás hiányában csak olyan állások jöhettek számításba, mint takarító vagy pultos. Egy évig sört csapoltam, később felvettek eladónak egy puccos áruházba Padova belvárosában, itt kilenc hónapig helyettesíthettem egy kollégát.

Az eredeti szakmámban, tehát külkereskedelmi üzletkötőként nem sikerült elhelyezkednem. Néhány hónapig dolgoztam magyar kereskedőkkel, akik a padovai nagypiacra jártak zöldségért, és elvállaltam egy-két fordítói munkát a magyar-olasz üzleti kapcsolatok elősegítése érdekében, de sajnos hiányzik az idegennyelvtudás. Legalább angolul és franciául, vagy spanyolul, németül, oroszul kellene tárgyalói szinten beszélnem ahhoz, hogy esélyem legyen. Az angol érettségi, és az OKJ-s tanfolyam adta tudás nem elég, ebben kellene fejlődnöm. A karrierépítés azonban egy időre másodrendű helyre került az életemben. Márciusban tudtam meg, hogy várandós vagyok, és a párommal együtt legalább kettő, de inkább három gyermeket szeretnénk. Persze majd meglátjuk, hogyan alakul a jövő.

- Mit gondolsz, az a munka, amit kint végzel, mennyiben lenne más itthon? Kérdezem ezt szakmai, anyagi értelemben, a megbecsülés, vagy az emberi kapcsolatok szempontjából.

- Magyarországi munkatapasztalatom nem igazán van. Még mielőtt véglegesen ide kerültem volna, apámnak segítettem a családi vállalkozásban, aztán néhány hónapot egy fotósboltban dolgoztam. 2001-től már kijárogattam Olaszországba, ismerősök által szereztem kéthetes alkalmai munkákat, ezzel tudtam finanszírozni a tanulmányaimat.

Ha otthon maradok, eszembe sem jutott volna pultosként, vagy eladóként munkát keresni. Befejeztem volna a főiskolát, és valószínűleg vezető beosztású munkám lenne valamelyik jól menő cégnél. Az olasz nyelvtudásom Magyarországon előnnyé válna, itt viszont sajnos nem profitálhatok a magyar nyelvből. Ugyanakkor, még ha eladóként is kell dolgoznom, az itteni légkört nem cserélném fel egy magyarországi vezetői pozícióval.

- Milyen a kinti munkamorál?

- Itt hatalmasak az elvárások egy munkahelyen, keményen meg kell dolgozni a pénzért, nincs naplopás, minden szigorú ellenőrzés alatt folyik. Az alkalmazottaknak viszont kőbe vésett jogaik vannak, a szakszervezetek hatásköre erős, és az a munkaadó, aki nem biztosítja az előírásokat, keményen megfizet a mulasztásért. A másik oldalról ez meg is nehezíti a munkavállalást, a munkaadók nagyon megválogatják, kit vesznek fel, mert az állandósított dolgozót szinte lehetetlen kirúgni. Nem szeretik a kezdőket, mindenki legalább két éves gyakorlattal akar munkaerőt felvenni. Szakmát váltani szinte lehetetlen, hacsak nincs ismerős. A fizetések jók, ha az ember bejelentett alkalmazottként dolgozik, a túlórák, vasárnapok, járulékok becsületesen megjelennek a bérszámlán.

- Milyen életkörülmények között élsz, és milyen az életszínvonal a magyarországihoz képest? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek? Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?

- Úgy érzem azzal, hogy Olaszországot választottam, a boldogság mellett döntöttem. Egyrészt, ami a magánéletemet illeti, Magyarországon nem alakultak jól a dolgaim. Édesanyámat korán elvesztettem, csonka családban nevelkedtem, szeretetet inkább csak a nagyszüleimtől kaptam. Csapódtam jobbra-balra, és sajnos nem jó emberekkel hozott össze a sors, ami mélyen megviselt. Ez volt a legfőbb ok, amiért elhagytam az országot. Itt az emberek higgadtabbak, és szép szóval próbálják megoldani a problémákat. A családokban nincsenek agresszív megnyilvánulások, és tiszteletben tartják a másik jogait. Másrészről az emberek túlnyomó része boldog, mert boldogul. Az életszínvonal a magyarországihoz képest jóval magasabb, ez főként a minőségi szolgáltatásokban nyilvánul meg. Magasabbak az árak, de jobbak a fizetések, említhetném a ruházati dolgokat, a fodrászt, az építőipart vagy a bútorgyártást, az ember mindenütt a legjobb minőséget kapja. A mindennapok hangulata nagyon pozitív, az olaszoknál a közös étkezés a családi összetartozás és a szeretet szimbóluma, nélkülözhetetlen a mindennapi kiegyensúlyozott életvitelhez.

- A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?

- Most egyelőre nincs jövedelmem, de a tartalékaimból kihúzom jövő nyárig. Szerényen élünk, de szerencsére nincs túl sok költségünk. Saját házban lakunk, fatüzelésű csempekályhával fűtünk, amelyen főzni is tudok. Anyósomék is sokat segítenek, vágnak tyúkot, nyulat, a nagy kertben mindent megtermelünk, amire szükségünk van. A kisbaba miatt muszáj spórolni, ezért lemondok az étteremről és a drága ruhákról, amelyeket egyébként egy átlagos munka mellett gond nélkül megengedhetnék magamnak.

- Érzel honvágyat? Mi hiányzik Magyarországról?

- Honvágyat egyre kevésbé érzek, nem vágyom a magyarországi légkör után. Régebben nagyon hiányzott a család és a barátaim, de tíz év sok idő, már teljesen természetesek az itteni ízek, a helyi szokások. Úgy gondolom, egyetlen dolog van, amelyet külföldre elkerülve nem vihet magával az ember, és nem is kaphat meg már egykönnyen, ezek a gyerekkorban gyökeredző kapcsolatok. Ha elkerülünk egy idegen városba, mindent az elejéről kell kezdeni. Új barátságok nehezen születnek, és a régi iskolatársakkal sem futunk össze az utcán. Számomra egy múlt nélküli új élet kezdődött, új jövőképpel.

- Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?

- Sokszor tettem fel magamnak ezt a kérdést, mikor döntenem kellett a két ország között. Én ezen a helyen, ebben a családban találtam meg a nyugalmat, a biztonságot és a tiszteletet, amely a magyarországi életemből hiányzott. Amióta pedig babát várunk, minden álmom valóra vált. Nem kívánnék semmi mást, mint egészséget a picinek és a családom minden tagjának.

- Hogyan telik egy napod? Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek? Milyen szórakozási lehetőséged van?

- A napjaim általában a házimunka körül forognak, de sokat olvasok, netezek, vagy átjárok beszélgetni a sógornőimhez, akik itt laknak a közelben. Amikor csak tehetjük, együtt vagyunk a párommal, vasárnaponként kirándulunk a hegyekben, vagy leruccanunk a tengerhez. Másfél óra alatt bárhol ott vagyunk autóval.

- Mennyi ideig tervezel kint maradni? Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?

- Úgy gondolom, erre a kérdésre már megadtam a választ. Itt szeretnék megöregedni, emlékeket szerezni, kialakítani az ismeretségi körömet. A gyerekeim inkább olaszok lesznek, mint magyarok, de kész vagyok ezt az áldozatot meghozni, hogy jobb és boldogabb jövőt biztosíthassak nekik.