Május 1-jén felvonulást tartanak a közszolgálati dolgozók
Felvonulást szervez május 1-jére a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), hogy kifejezzék elégedetlenségüket a dolgozók - írja az MTI.
Mint mondta, az önkormányzati dolgozók hatodik alkalommal sztrájkolnak a megbecsülésért, méltóbb megélhetésért. Bár 11 év után a kormányzat most 17 ezer munkavállalónak biztosít átlagosan 20 százalékos béremelést, ebben az időszakban a reálkereset-veszteség 50 százalékos volt, így a szakszervezet szeretné elérni, hogy a béremelés mértéke ezt a veszteséget egyenlítse ki - fűzte hozzá.
Emlékeztetett: Európa legnehezebben teljesíthető sztrájktörvénye a magyar, mert csak ott lehet sztrájkot tartani, ahol van szakszervezet, és ahol előzetesen a munkavállalók fele csatlakozott a sztrájkhoz. Visszafogta a sztrájkvállalást a közelgő önkormányzati választás politikai súlya is - tette hozzá.
Boros Péterné szerint a kormányzati igazgatásban dolgozók vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben. Jelezte: a felsővezetők bére jelentősen nőtt, ezért követelik, hogy a megyei és járási kormánytisztviselőknél is folytatódjon a béremelés, mert jelenleg a több munkáért kevesebb fizetés elve valósul meg, ami elfogadhatatlan.
Sérelmezte, hogy a Miniszterelnökség nem tárgyalt a szakszervezettel, a szakszervezet nem plakátolhatott a hivatalokban, az informatikai rendszerben letiltották a szakszervezete üzeneteit, ezért követelik a szakszervezeti jogok tiszteletben tartását.
A sztrájkkal a munkavállalók és a munkabeszüntetéssel szolidáris dolgozók kifejezték akaratukat, hogy támogatják a szakszervezet 12 pontos sztrájkkövetelését, a szakszervezetnek pedig ezek után az a dolga, hogy "a teljesítésig vigyék ezt az akaratot" - jelentette ki. Ezért felhívta a munkavállalókat, mutassák meg május 1-jén, hogy ők az ország hajtóereje. Az MKKSZ "haragos felvonulást szervez május 1-jére", hogy kifejezzék elégedetlenségüket a dolgozók.
Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke elmondta: a PDSZ volt az egyetlen szakszervezet, amely szolidaritási sztrájkot hirdetett csütörtökre. Mint mondta, 60 tankerületből négyben sikerült megkötni a megállapodást az elégséges szolgáltatásról, a munkáltató azonban reggel ellehetetlenítette a sztrájkot, ez pedig elfogadhatatlan jogsértés.
Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a versenyszféra munkavállalói nevében szolidaritásáról biztosította a közszolgálati dolgozókat, mint mondta, jelenleg a kormány a legrosszabb munkáltató. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy négy tankerületben megakadályozták a pedagógusok szolidaritási sztrájkját, és úgy vélte, ez munkavállalói alapjogokat sért. A sztrájk joga nemzetközi egyezményben biztosított alapjog - jegyezte meg.
Felszólalt a sajtótájékoztatón a 40 tagszervezetet összefogó Független Szakszervezetek Európai Szövetségének (CESI) főtitkára, Klaus Heeger is, aki az 5 millió munkavállalójuk nevében szolidaritásáról biztosította a sztrájkolókat. Mint mondta, a közszolgálati dolgozók az egész társadalom, a közjó érdekében dolgoznak. Jelezte: a testület jövő heti ülésén határozatot fogadnak el a magyarországi helyzet kapcsán, ebben támogatják az MKKSZ követeléseit.
Boros Péterné szólt arról is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma tárgyalt a Szociális Ágazatban Dolgozók (SZÁD) képviselőivel, és megállapodtak abban, hogy a tárca április végéig megteremti a szociális ágazati kollektív szerződés megkötésének feltételeit, és megállapodtak a bérfelzárkóztatási programban is, hogy az egészségüggyel szinkronban növelik a kereseteket a szociális ágazatban. A SZÁD ezért elállt a csütörtöki sztrájktól. Köves Ferenc, a SZÁD elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, a következő feladatuk, hogy tartalommal töltsék meg a kormányzat ígéreteit.
Az MKKSZ január elején hirdette meg sztrájkköveteléseit. Követelik az azonnali béremelést, az elvett öt nap szabadság visszaadását, a rugalmas munkaidő visszaállítását, azt, hogy az ebédszünet legyen újra a munkaidő része. Követelik továbbá a munkaévek és tapasztalat elismerését, a szakszervezeti jogok visszaadását, a korkedvezményes nyugdíjat, a munkáltatói önkény megszüntetését, azt, hogy ne vegyék el a munkát vállaló szakemberek nyugdíját, hogy legyen újra a közigazgatás napja július 1-je, valamint, hogy állítsanak fel egy nemzeti munkaügyi kerekasztalt.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Mosodai dolgozó 2 hete
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz 3 hete
- Lakhatás, bérek, munkabiztonság – aláírásgyűjtést indított a Magyar Szakszervezeti Szövetség 3 hete
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 4 hete
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 1 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 1 hónapja
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 1 hónapja
- Szakszervezet alakult a Samsungnál – egyre több dolgozó csatlakozik a gödi botrány után 1 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?