Már több mint 300 ezer magyar dolgozik német cégeknél

Meghaladta a 300 ezret a német vállalatok által teremtett munkahelyek száma Magyarországon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek a németországi Essenben folytatott tárgyalásainak szünetében.

A miniszter telefonon adott nyilatkozatában kiemelte, hogy Magyarország és a német vállalatok együttműködése a kölcsönös előnyökön alapul, hiszen a vonzó magyar beruházási környezetben a német vállalatok olyan beruházásokat tudnak végrehajtani, amelyek erősítik a világgazdaságban betöltött szerepüket, ugyanakkor növelik a hozzáadott értéket és a kutatás-fejlesztés arányát a magyar munkahelyeken.

A magyar gazdaság így a német vállalatok jelentős segítségével lép át egy "új dimenzióba", "a szolgáltatások és a kutatás-fejlesztés által dominált korszakba" - mondta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy újabb német nagyvállalati beruházásokra lehet számítani Magyarországon.

A miniszter Essenben és Stuttgartban folytat hivatalos tárgyalásokat olyan nagyvállalatok vezetőivel, mint a ThyssenKrupp, a Bosch, a Daimler és az SAP. Elmondta, hogy több partnerrel zajlanak "gyümölcsözőnek tűnő tárgyalások újabb magyarországi beruházásokról", amelyekről hamarosan konkrétumokról tudnak majd beszámolni.

Mindenesetre már most "jó hír, hogy a német vállalatok által Magyarországon foglalkoztatott emberek száma meghaladta a 300 ezret, így a magyar gazdaság növekedését kellőképpen támasztják alá a német vállalatok hazai beruházásai" - mondta Szijjártó Péter. Hozzátette, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv is "inspirálhat" további német beruházásokat, mert a kormány intézkedései csökkentik a munkára rakodó adóterheket és csökkentik a bürokráciát.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy "elképesztő erejű változások" zajlanak a világban, "egyáltalán nem túlzás arról beszélni, hogy egy új világgazdasági korszakba lépünk át". A változások "tempójának diktálásában pedig komoly szerepet játszanak a német vállalatok, ami Magyarország számára jó hír", mert a német és a közép-európai gazdaságok, és ezen belül a német és a magyar gazdaság "jelentős mértékben összenőtt".

Ezért a német vállalatok nagy segítséget adnak abban, hogy "a magyar gazdaságot egy új dimenzióba léptethessük" - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Hozzátette, hogy a magyar és a német gazdaság kölcsönösen függ egymástól, és a kölcsönösen hat egymásra, ezt jelzi, hogy a külföldi beruházások 30 százaléka Németországból érkezik Magyarországra.

MTI
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkahelyi elköszönés: hogyan búcsúzzunk méltósággal és emlékezetesen?

Legyen szó munkahelyváltásról, nyugdíjba vonulásról vagy csapaton belüli áthelyezésről, egy jól megfogalmazott elköszönés és egy figyelmes... Teljes cikk

Íme a friss KSH-adatok: csökken a foglalkoztatás, hosszabb az álláskeresés

A friss októberi adatok szerint 4 millió 674 ezren dolgoztak Magyarországon, miközben 217 ezren voltak munka nélkül, a munkanélküliségi ráta pedig... Teljes cikk

Mennyország vagy rémálom a munka jövője? A techguruk nem értenek egyet

A munka jövője körül forrnak az indulatok: míg Dario Amodei szerint az AI akár a fehérgalléros állások felét is eltüntetheti pár éven belül,... Teljes cikk