Megállapodott az ELTE és a BME a képzések biztosításáról
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Gazdálkodástudományi Intézete (GTI) átmeneti jelleggel oktatási szolgáltatást végez a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (GTK) képzésein - írja az MTI.
Az ELTE honlapján hétfőn közzétett közlemény szerint az ELTE és a BME együttműködésének lényege, hogy az ELTE GTI munkatársai a 2017/2018-as tanévben a BME GTK összes gazdaságtudományi alap- és nappali mesterszakján, a számvitel mesterszakon, valamint az MBA szak kifutó évfolyamán oktatják a pénzügyi, számviteli és jogi tárgyakat, illetve e témakörökben továbbviszik a projektfeladatok, szakdolgozatok, diplomatervek konzultációit is.
2018 őszétől az ELTE GTI már csak a pénzügy és számvitel alapszakon, a pénzügy mesterszakon, valamint a számvitel mesterszakon folytat meghatározó oktatási tevékenységet a BME-n. A kommunikáció és médiatudomány szakokon a 2017/2018-as tanévben számos részfoglalkoztatású oktató tanít majd - közölték.
A közlemény szerint a megállapodás messzemenőkig biztosítja a hallgatók érdekeinek érvényesülését, a képzési színvonal megőrzését, miközben összeilleszthető e két vezető egyetem saját képzési stratégiáival, intézményfejlesztési terveivel is. Lehetővé teszi mind a műszaki környezethez kötődő BME GTK erősségeinek távlati kihasználását, mind az ELTE gazdaságtudományi képzésének megerősítését.
A megállapodás előzménye, hogy 2017. június 1-től az ELTE megalakította a karoktól független, rektori irányítású Gazdaságtudományi Intézetet, és megkezdte a személyi állomány kialakítását is. A júniusban kiírt oktatói-kutatói pályázatokra több intézményből számos jelentkezés érkezett, a BME-ről távozók közül sokan az ELTE GTI-hez szerződtek, ezt az őszi tanév megkezdése előtt két hónappal a BME-n bejelentették. Az ELTE vezetése már akkor felajánlotta, hogy kész a BME-vel való együttműködésre, a BME-n kialakuló esetleges oktatóhiány kezelésére, az érintett hallgatóság érdekeinek messzemenő figyelembevételével.
MTI

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon